Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti vennétek így egy lakást?

Ti vennétek így egy lakást?

Figyelt kérdés
Párommal nagyon szeretjük egymást, komolyan gondoljuk és mostanság sokszor szóba jött a közös jövő, lakás satöbbi. Mindketten családi házat akarunk kerttel, ám ez még jóval odébb van. Én most fogok államvizsgázni, kilátásban van egy munkahely, ahova már be is adtam az önéletrajzom, szóval nagyon bizom benne, hogy felvesznek (van egy kis protekcióm, de ez még nem garancia rá) Lényeg, hogy barátom felvetette, hogy mi lenne, ha venne egy 2 szobás lakást nekünk. Az anyukája tudja, hogy még hiányzik az összegből neki, ezért felajánlotta, hogy kipótolja neki. A barátom tegnap kikérte a véleményem, hogy én elfogadnám e. Igazából azt mondtam neki, hogy félnék, hogy a veszekedések alkalmából felhánytorgatná. Párom szerint nem, de ha megtenné azonnal visszaadná neki a pénzt apró részletekbe. A tervünk az, hogy én munkát találjak és összeköltözzünk, utána pedig megcéloznánk külföldöt, munka közben nyelvtanulás ezerrel. Ez kb. 2 év. Barátom ezután eladná a lakást vagy kiadná. Ti mit gondoltok? Én félek, hogy beleöli a sok pénzt és majd a végén valami kisiklik és nem tudja kiadni, eladni. Mostanság a környékünkön szinte kiadó lakás nincs (kisváros), csak eladóak.
2015. máj. 6. 13:49
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
64%
Mi is hasonló helyzetben vagyunk a párommal. Mi közösen eddig elég szép összeget gyűjtöttünk már össze, egy lakás árának kb. a fele megvan. Ehhez jönne még némi szülői támogatás, plusz egy kisebb hitel és vehetnénk egy saját lakást, ezzel az ötlettel nyaggatnak is eleget a rokonok. Csak hogy "belerondít" a képbe, hogy mi külföldre akarunk költözni, a páromnak is olyan szakmája van, amivel kint sokkal jobban tudna érvényesülni, és pont ezért nem is foglalkozunk komolyan a lakás témával. Azért felesleges az egész cécó, hogy 2-3 év múlva meg áron alul eladjátok és akárcsak kockáztassátok is, hogy buktok rajta vagy nem tudjátok időben eladni. Inkább tartsátok meg a pénzt a külföldre költözéshez. Lakást akkor is vehettek, ha esetleg a kiköltözés nem jön össze.
2015. máj. 6. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
Én 10 éve lakom alkaásomban, de még nincsen teljesen elrendezve minden benne, amikkel beleköltöztem. ez egy nagy projekt, berendezkedni meg kirendezkedni, amikor eladod: éveken át is igénybeveszi az összes szabadidődet (nincs különóra, kivizsgálások, színházba járás, stb.). több év, mire találsz rá vevőt, stb. Szóval ha amúgy is külföldre akartok menni, ne foglalkozzatok ilyesmivel!
2015. máj. 6. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Ha nem terveztek hosszú távra, akkor fölösleges.

Egyébként pedig: kölcsönt (főleg családon belül, a jó viszony megőrzése érdekében) szigorú szerződéssel, elvenni csak kölcsönbe, pontosan törleszteni a részleteket, és a szerzés arányában vagyoni szerződést írni a felek között, s nincs mit felhánytorgatni.

2015. máj. 7. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!