Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti vennétek így egy lakást?

Ti vennétek így egy lakást?

Figyelt kérdés
Párommal nagyon szeretjük egymást, komolyan gondoljuk és mostanság sokszor szóba jött a közös jövő, lakás satöbbi. Mindketten családi házat akarunk kerttel, ám ez még jóval odébb van. Én most fogok államvizsgázni, kilátásban van egy munkahely, ahova már be is adtam az önéletrajzom, szóval nagyon bizom benne, hogy felvesznek (van egy kis protekcióm, de ez még nem garancia rá) Lényeg, hogy barátom felvetette, hogy mi lenne, ha venne egy 2 szobás lakást nekünk. Az anyukája tudja, hogy még hiányzik az összegből neki, ezért felajánlotta, hogy kipótolja neki. A barátom tegnap kikérte a véleményem, hogy én elfogadnám e. Igazából azt mondtam neki, hogy félnék, hogy a veszekedések alkalmából felhánytorgatná. Párom szerint nem, de ha megtenné azonnal visszaadná neki a pénzt apró részletekbe. A tervünk az, hogy én munkát találjak és összeköltözzünk, utána pedig megcéloznánk külföldöt, munka közben nyelvtanulás ezerrel. Ez kb. 2 év. Barátom ezután eladná a lakást vagy kiadná. Ti mit gondoltok? Én félek, hogy beleöli a sok pénzt és majd a végén valami kisiklik és nem tudja kiadni, eladni. Mostanság a környékünkön szinte kiadó lakás nincs (kisváros), csak eladóak.
2015. máj. 6. 13:49
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
Ne haragudjatok a fogalmazási hibákért, most ébredtem, de remélem érthető a problematika :)
2015. máj. 6. 13:51
 2/13 anonim ***** válasza:
34%

Ha külföldre készültök, akkor teljesen felesleges most lakást venni.

Ha vesztek, az legyen a barátod nevén teljes mértékben, mert ő és az anyukája fizeti. Így nincs mit a fejedhez vágni.

Anyukája csak akkor adjon bele pénzt, ha ez neki nem okoz anyagi gondot.

2015. máj. 6. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
58%
Én nem vennék, mert mint írtad, a cél a kertes családi ház, ahhoz pedig el is kell majd adni ezt a házat, amit megvesztek. Az pedig nem olyan egyszerű és gyors manapság. Közben persze kiadhatjátok a lakást, de lutri, hogy lelakják-e, és nem fizettek már rá arra is, hogy albérlőt fogadtok. Azt sem értem, hogyha most végzel, pénzetek is lenne, miért nem egyből indultok külföldre?
2015. máj. 6. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
65%
Igen én vennék. Magam is vettem a lányomnak lakást, de soha nem fogja az én számból azt hallani, hogy tőlem kaptad.
2015. máj. 6. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
60%
Ha külföldre akartok menni, nagyon nem célszerű lakást venni. Mit csináltok, ha lelakják, nem fizetik a közműveket stb.? Még helyben se egyszerű kirakni őket, nemhogy külföldről, szóval ha komolyan menni akartok, akkor várjatok azzal a vásárlással.
2015. máj. 6. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
63%
Szerintem nem érné meg lakást venni úgy, hogy külföldre akartok menni. Addig jó az albérlet is, onnan könnyebb mozdulni. Meg aztán legalább együtt laktok egy kicsit, mielőtt döntötök, hogy mire fordítjátok a pénzt, illetve a barátod mire fordítja.
2015. máj. 6. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
Kicsit kesze-kuszán irtam :) Szóval ahhoz, hogy Ausztriában tudjunk a szakmánkban dolgozni nekem nagyon kell a német nyelv és a minimum 2 éves tapasztalat (egészségügy). Ezért kb. 2 évet még itthon le kell dolgoznom, közben pedig nyelvet tanulnék. 2 évig a párom nem akar lakbért+rezsit fizetni mivel szerinte az 2 évig rengeteg pénz plussz ő szeretne egy befektetést is (lakás kiadás mig pl. mi külföldön vagyunk, ebből is jönne a pénz) Ő ilyen logikán gondolkodik, szerinte megérné nekünk igyis-úgyis a lakást megvenni. Én viszont félek tőle, hogy majd a végén nem tudja kiadni, eladni és ránk marad. Én is azt mondtam neki, hogy 2 évig béreljünk és külföldön pedig meggyüjtjük a kertes házra valót....
2015. máj. 6. 13:58
 8/13 anonim ***** válasza:
63%

Ha a barátod akar lakást venni vegyen, az ő dolga. De azért azt tudatosítsd magadban, hogy bármilyen szépen is hangzik, hogy "nektek" veszi, az kizárólag az ő tulajdona lesz, akkor is ha esetleg utána összeházasodtok, szóval ha szétmentek, neked abból nem jár semmi. Ha meg ki akartok menni külföldre, akkor inkább arra tartalékoljatok. Félre lehet tenni azt a pénzt, ami most van, pár év alatt meglesz hozzá a hiányzó rész is, és akkor még kölcsön se kell kérni.

Én ebben a helyzetben még biztos nem vennék. De mondom, az ő dolga.

2015. máj. 6. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
65%
Egyetértek előttem szólókkal, az a pénz jól jön, ha külföldre mentek, fontos, hogy legyen tartalék. Addig kössétek le, hogy kamatozzon egy kicsit.
2015. máj. 6. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
37%

minek akkor lakás itt, ha mentek külföldre?

ha megveszi, akkor legyen az ő nevén, és akkor nem lesz ebből probléma, ha nem jön össze a dolog

2015. máj. 6. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!