Ragacs leválasztása? A barátnőm ex-e, mintha nem volna képes felfogni, hogy vége.5 évig voltak együtt, a barátnőm 2 hónapja szakított vele, de nincs nap, hogy ne írna, hívná. Valami ötletet tudnátok adni, hogy felfogja, mi is a helyzet?

grat!

#11-ben milyen jól láttam... bármi is lehet - akkor már egy éve, kb?

#23-as, erre a 21-es bejegyzésből következtettél?

Miért örülnél ennek?

Akkor az "audiatur et altere pars" (hallgattassék meg a másik fél) jegyében mondom: Én átéltem a másik oldalt.

Engem három hét híján hat év után dobtak, hasonló indokokból. A szakítást követő második héten tettem még egy kísérletet: Megírtam egy hosszú messenger levél formájában, hogyan érzek, szeretném visszakapni, szeretnék még egy esélyt adni a kapcsolatnak.

A válaszban ki lett fejtve igen hosszan, mennyire nem illünk egymáshoz, és hogy a "felhőtlen gyerekkor véget ért, amikor még semminek nem volt következménye". Az egészet bebetézte azzal, hogy közölte, három hónapig EGYEDÜL, EGYMAGA végiggondolta a kettőnk dolgát. Nem velem beszélte meg. Nem ültünk össze, nem kaptam l*****nyi esélyt sem hogy legalább elinduljak valami irányvonalon, hogy jobb legyen a kapcsolatunk. Előzetesen meg a szakításkor közölte velem, hogy semmi közöm nem volt az Ő döntéséhez, és így a KETTŐNK kapcsolatához. Ami szerintem nagyon nem volt korrekt. Ha simán szakít, akkor azt mondom oké. De egy engem is érintő kérdésből kihagyni, az szerintem a gyávaság, és az éretlenség jele.

Igen, én is hibás vagyok abban, hogy így alakult a dolog. Az is tény, hogy két gyökeresen különböző vérmérsékletű/életcélú/lelki alkatú embert egybetartani nem könnyű. De úgy vagyok vele, hogy mindketten tudtuk, mire vállakoztunk. Az is tény, hogy nagyon tízes éveink második felében jártunk, amikor összejöttünk. Ilyenkor nagyon sokat változnak az emberek. Ez is tény. De az is igaz, hogy amikor az ember fia szembesül vele, hogy hat, lehetőségekkel teli év megy a kukába, az demoralizáló. Másfél év kellett nekem, hogy kiheverjem, és további négy, hogy semlegessé váljon.

Annyiban is más a történetem a kérdezőéhez képest, hogy inkább ő kereste az én társaságomat. Ő írt. De csak mert kellett neki egy lelki szemetesláda. A mai eszemmel biztosan letiltom. Véget vetek a barátságnak csúfolt katyvasznak, amit adott. Csak kis naiv 22-23 éves balfácán voltam. Tilt, aztán szevasz. Hívását nem fogad, utcán levegőnek néz. Kész. Nem dugom a nyakam önként a hurokba.

És persze a lány leveléből az is kiderült, hogy ja amúgy már együtt vannak az egyik nagyon jó barátommal (akivel egy hónapra rá szakítottak, mert a srác unalmasnak találta őt)...

Hogy megbántam-e hogy így alakult? A válaszom egy határozott nem. Bekerülni egy sznob családba, egy mindent kontrolláló anyós, egy, a végletekig sznob sógor, és egy jószívű, de a végletekig megkeseredett após mellé nem lett volna egészséges. Plusz, a jelenlegi barátnőmmel TÁRSAT kaptam. IGAZI TÁRSAT. És mellé egy elfogadó, normális, jó fej családot.

A jelenlegi barátnőmmel (lassan menyasszonyommal) már a kapcsolat elején közöltem, nincsen csak barátság. Vagy velem marad, vagy én szűnök meg számára létezni. Nincsen kedvem asszisztálni olyan életéhez kibicként, aki megfutamodott a közös problémáink elől, ahelyett, hogy megoldottuk volna.

És akkor itt mondanám, és hangsúlyoznám, nem volt szándékomban párhuzamot vonni a két eset között. Főleg nem látatlanban. Csak valahol így öt év távlatából is megértem valahol a srácot. Öt évet nem lehet egy fél év alatt elfelejteni.

Azért írtam le ezt most, mert szerintem még most, 2020-ban is sok párkapcsolatban van aktualitása. És sajnos sok párkapcsolatban lesz is...

F/29