Aki szegény családból jött, mindig spórolós marad?

Ha majd lesz egy kis tartalékod, akkor megnyugszol és nem lesz minden vásárlás után lelkiismeret furdalásod.

Pár hónap és elmúlik.

Jobb ha megmarad a spórolós életvitel! Persze azért túlzásba nem kell esni! (Mint a 70 éves egyedül élő rokonom, akinek gyerekei sincsenek, de úgy spórol, hogy csak egy szobában fűt, a hűtőszekrényt évek óta be sem kapcsolja, mindenből a legolcsóbbat veszi, miközben többmilliós megtakarítása van, meg jó nyugdíja... Na ez már durva...)

Viszont aki még fiatal, gyereke sincs, stb, annak jó esetben hosszú még az élet, és jó ha van megtakarítása, mert bármikor jöhet egy munkanélküliség vagy viharkár... Jó dolog, ha inkább a 450 forintosat veszed meg, ha belefér időben, de azért vedd meg, ha már megteheted, érted...

Inkább az a rossz, ha valaki soha nem lesz képes spórolni, és ha nyer a lottón, azt is egyből elherdálja...

Hogy sporolos valaki vagy nem az nem attol fugg hogy szegeny csaladbol jon-e vagy nem.

Szerintem a pont a szegeny csaladokban gyakoribb hogy nincs meg a megfelelo penzugyi kultura, nem tudnak sporolni, elore tervezni, az osszes penz kifolyik a kezuk kozul.

En nem szegeny csaladbol szarmazom, a felesegem sem (az atlagnal talan egy kicsit jobbak voltak a korulmenyeink, de nem voltunk gazdagok) most pedig mar nagyon jol keresunk de most is megvan az elore tervezes, es a kiadasok elotti gondolkodas. A kulonbseg az hogy ma mar megtehetjuk hogy a hetkoznapi dolgoknak nem nezzuk az arat.

100e-ből egy 500ft-os krémen próblémázol?

igénytelenbe azért nem kell átmenni

Én szegény családból származom, gyerekkorom is ezzel telt hogy szegények voltunk.

Kajára volt pénze a szüleimnek, éhezni nem éheztünk egy percet sem! De sok mindent nem engedhettünk meg magunknak. Ritkán kaptunk új ruhákat, én is úgy örököltem másoktól játékokat, meg egyéb dolgokat amire szükségem volt! Ugye ahogyan nőttem fel, szüleimnek is jobban ment a szekér, anyám kifogott egy jó munkahelyet, apám leszokott az italról így ő helyette bele kezdett egy hobbiba ami úgy sült el hogy kitanulta a szakmát és elment vele dolgozni. Ma már családi céget vezet, ahol én is dolgozom. Engem egész gyerekkoromba arra tanítottak hogy spóroljak, tartalékoljak. Jó most hogy nekem is van keresetem, elég jól keresek, bár kikészít még agyilag is a munka mert nyitottunk egy másik bakrács üzletet ahol én vagyok a főnök, meg jobbára az eladó is. Most pihenős vagyok, mert van alkalmazottunk és a barátnőm van most műszakba a pult mögött. Mi is lé jól keresünk. Átlag színvonal megvan. Szüleimnél lakunk még, mert én 3 év alatt rengeteg munkát vállaltam maszekba is nyaram jóformán nem is volt mert hétvégén is mentem dolgozgatni, sok mindent csináltam. Asztalos műhelyünk van 2 üzlettel, ahol barkács dolgokat is árulunk, és azért van ezekre legalább kereslet. Én ott is spórolok, mindennel amivel lehet, de apám arra tanított hogy sokszor ne csak az árat figyeljem hanem a minőséget, mennyiséget stb... A házunkat amit nagyapámtól örököltem épp újítás alatt van, ott is napokig számolgattam a dolgok után hogy mi hogyan érné meg. Amit lehet mi csinálunk az ismerőseimmel, apámék segítségével. Festést, mázolást, ablakozást mi csináltuk saját kezünkkel. A villanyszerelést is egy ismerősömmel csináltuk ketten maszek alapon, ő szakember azért is hívtam mert ért hozzá! egyedül a fontos hivatalos dolgokat bíztam másokra, de ők is ismerősök szerencsére.

Jól élünk, barátnőm még tanul, mellette dolgozik a boltban mert estin van, a közepes anyagi helyzetünk megvan,d e én mindig odafigyelek vásárláskor mi mennyibe kerül, mennyi van benne stb... Jó nem a legolcsóbbakat veszem, de inkább azt figyelem hogy milyen minőségű, és mennyiségű egy bizonyos termék és azért mégsem a legdrágábbat veszem persze.

Egy idő után elmúlik, és reálisan látod a helyzetedet.

Régen minden forintot meg kellett néznem, és nem rövid út volt amikorra eljutottam addig, hogy nem sajnálok már magamtól egy-egy külföldi utat sem. (Nem luxus út!)

Férjem viszont tehetősebb családból jött, mai napig nem nézné az árakat. Szerencsére én igen, ezért rám bízta a családi kassza kezelését.

Bár nem voltunk "mélyszegények", a középosztály alatt voltunk jóval, ételre és a számlákra épphogy futotta, de egy zoknit venni a hónap végén már extra kiadásnak számított. Aztán történtek változások, mondjuk úgy, hogy több zokni is belefért a hónap végén.

Azóta felnőttem, kijártam a sulit, elkezdtem dolgozni, összeköltöztem a párommal. Mivel mindketten egész jól keresünk, így nem okozott gondot a hűtő lecserélése vagy az új tévé sem, igaz, azt minden hónapban mi sem tudnák megtenni, hogy ekkora összegeket kiadunk.

Nálam a spórolás megmaradt, de nem úgy, hogy sajnálom magamtól, hanem csak annyi, hogyha tudom, hogy a x boltban 600 Ft, amit venni akarok, y boltban meg 400 Ft, akkor y boltban fogom megvenni. Bár a 200 Ft bagatell összegnek tűnik, de ha sokszor van ilyen, az sokszor 200 Ft, és ha összeadod, az már ezrekre rúg.

Ha valami nagyobb dolgot akarunk venni (mint pl. a hűtő), akkor is több helyen megnézem, hátha valahol olcsóbb (és ilyen mindig van, 30.000 Ft-tal sikerült olcsóbban megvenni, mint ott, ahol először néztük).

Magamra úgy nem szoktam költeni, hogy mondjuk most van 30.000 Ft-om, és akkor veszek nadrágot, cipőt, felsőket stb. Ilyesmit akkor veszek, ha muszáj, ha már elkopott/elhasználódott a régi.

Ha ez dili, nálam még él így évek múltán is, viszont ez segít ahhoz is, hogy a nagyobb kiadásokat könnyebben átvészeljük. Hacsak nem fogunk a jövőben hatnullás összegeket keresni, szerintem ez így is marad.