Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogos ezek után a sértődöttség?

Jogos ezek után a sértődöttség?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

24 éves lány vagyok, íme a sztori:

A bátyám és én baráti kapcsolatban állunk egy házaspárral, ahol a férj a tesóm gyerekkori barátja, általános iskolai osztálytársak voltak. A feleséggel együtt négyesben alkotunk egy baráti kört, sokszor jártunk szórakozni együtt, stb,stb. Nekik 2008 decemberében kisfiuk született, 2009-ben pedig mi lettünk a keresztszülők a bátyámmal. Most a szilvesztert is együtt töltöttük csalásiasan bulis körülmények közt, és nagyon jó volt, most mégis sértettnek érzem magam.


Ugyanis így festett a 2009-es évünk:

Januártól kezdve (a kicsi két hónapos se volt), jártunk látogatni, hol én, hol a tesóm, ki hogy ért rá a munka és a suli mellett. Mindketten nyolctól ötig vagyunk befogva, én akkoriban bejárós voltam Debrecenbe az egyetemre, esténként mégis ellátogattunk. Ajándékot mindig vittünk, csokit a feleségnek, piát a férjnek, vagy legalább egy virágot és egy piát. Majdnem hetente. Sosem mentünk üres kézzel, és ha a babának volt valami (névnap, aztán féléves forduló), akkor neki is vittünk ajándékot, amit gyermektelen lévén elég nehezen választottunk, de minden esetben óriási sikere volt, hála az égnek.

Tavasszal elvittük őket kirándulni gyerekestül, saját autóval, mert nekik nincs. Semmilyen költségbe nem szálltak be, a benzinbe sem, amin azért akadtunk meg, mert addig mindig megtették, de megegyeztünk, hogy a baba miatt nincs, és ez így normális (a feleség munkanélküli volt amúgy is, a férj pék). Nyáron strandra jártunk, szintén saját autóval (a városon kívül laknak és nem jó a babával buszozni). Nyáron sor került a keresztelőre, ahol szintén ajándékot vittünk mindenkinek, még a nagyszülőknek is egy üveg valamit, illetve borítékot a kisbabának (nem tudtunk ajándékot kitalálni, és amúgy is állítólag az a legjobb). Utána a nyár végén még egy kirándulás a hegyekbe a mi autónkkal, a költségekbe ekkor sem szállnak be. Ezt csak így utólag állapítom meg, akkor nem törődtünk vele, mert betudtuk a baba miatti kiadásaiknak.

Ősszel volt egy-két közös program, mindig náluk, szintén ajándék a feleségnek és a férjnek is. Tél eljén a pici szülinapja, ajándék az egész családnak, a babának akkora, hogy alig fért a kocsiba (persze csak valami készségfejlesztő masina). Utána kicsit elfoglaltak voltunk, és szilveszterkor jöttünk össze ismét. Ezt a tesóm lakásán szerveztük, megfordult a fejünkben, hogy azért is jó ez, mert már anyagilag alig bírjuk az ajándékozást, mikor mi megyünk hozzájuk :) Pimasz megjegyzés volt, de később aztán komoly lett...

Természetesen saját kovcsival mentünk értük, és elhoztuk őket a kitakarított, bababiztossá tett lakásba, egész nap tettünk-vettünk, hogy minden oké legyen, kialakítottuk nekik a kisszobát, és vacsit is készítettünk, nem porból... Mikor elmentünk értük, a kedves férj a tesómat egy piákkal teli szekrény elé vezette, hogy válaszon, mit vigyenek meginni. Tesóm választott, emellett eltettek még vagy három üveg különböző italt, és két pezsgőt. Természetesen mi is készültünk, sok pia, kaja, minden volt.

A dajdaj másnapján úgy délután három körül mentek el, addig megebédeltek a vacsimaradékból, ittak még picit (ugye úgyis a tesóm vezet), és elmentek. Mi visszajöttünk takarítani és akkor vettük észre, hogy az összes piát, amit hoztak, haza is vitték. Azt is, ami megbontott volt, azt is, amiből két kupica hiányzott, és azt is, ami bontatlan volt. Az egyik pezsgőt hagyták ott nekünk, amire éjjelre nem került fel a dugó, így egy lötty lett belőle. De mindent elvittek. Ja, csináltak franciasalátát, és ami nem fogyott el, azt otthagyták. De ennyi.


Eléggé le voltunk forrázva. Én még most is le vagyok. Ezek után, ami egész évben történt, egy üveg piát nem érdemeltünk volna meg? Ja, még el sem mondtam, hogy tesómmal mindketten tavaly diplomáztunk, és egyikünk sem kapott semmit, de az édesapánk által finanszírozott éttermi vacsorán részt vettek...

Én most értem el arra a pontra, hogy kiborultam. Megsértődtem, nem tudom, jogosan-e, de én akkor is sértettnek érzem magam. Csúnya, amit mondok, de talicskával hordtuk hozzájuk az ajándékot, mert úgy neveltek, hogy üres kézzel soha sehová, legalább valami apróságot vinni kell. Emellett úgy fuvaroztuk őket kirándulni, meg a Tesco-ba, mint valami urakat, amúgy 45 percig megy a buszuk hazáig. Kinyomtunk egy keresztelőt, előtte télen pedig az esküvőjüket, az sem volt semmi.

És ezek után nem érdemlünk meg egy üveg piát. Egyet!

Sőt, fogja, idehozza a piát, meglóbálja az orrunk előtt, aztán hazaviszi... Mi egész évben egy fűszálat nem kaptunk, erre a nagyesküt leteszem. És most nem arról van szó, hogy adjon gyémántgyűrűt, de egy virág, vagy egy doboz csoki legalább a diplomaosztómon jólesett volna... vagy egy üveg pia szilveszterkor... Egész évben, az elmúlt másfél évért egy doboz maradék franciasalátát kaptunk! És így innen visszatekintve úgy tűnik, hogy nem a kiadásaik miatt nem szállnak be semmi közös program költségébe, hanem egyfajta spórolási módszer vagyunk nekik...

Ki mit gondol erről? Persze szó nincs arról, hogy soha többet feléjük se nézünk, de egy ideig nem tervezzük a látogatásukat... Persze nincs azért örök harag, mert az ilyen kapcsolat másról szól, nem a pénzről, meg ajándékokról, de egy gesztus jólesne, vagy legalább az, hogy nem hoznak ilyen ciki helyzetbe...

Kíváncsi lennék, ezt kívülállók hogyan értékelik.

Elnézést hogy ilyen baromi hosszú lett, köszi, hogy elolvastátok.


24/L


2010. febr. 16. 08:36
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
100%
én értem a kérdezőt! Engem is úgy neveltek, hogy meghíváskor sehova nem illik üres kézzel menni, ha még egy zacskó keksz, de akkor is vmi.És ugye ha mennek , akkor nem csak a gyereknek illik vmit vinni...Nem két kézzel szórták az ajándékot, csak összejött, közben meg egyenleget vont a Kérdező.Viszont valaki jól írta , a saját eszközükkel is lehet őket ébresztgetni, a benzines példa nagyon jó volt erre!
2010. febr. 16. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 A kérdező kommentje:

09:09-es köszi, jól értettél, pontosan erről van szó! :) Egyenlegvonás után tényleg brutális sok, de azért ez menet közben nem néz ki ilyen durván. Főleg hogy a hatalmas ajándékok csoki, meg asztali bor... Persze abban igaza volt mindenkinek, hogy nem kellett volna, de az ember nem lát előre, meg nem lát bele a másik fejébe... Nem vágtuk, hogy ők ezután ezt így képzelik el.

A benzines példa amúgy tényleg jó, meg lesz fontolva :)

2010. febr. 16. 09:15
 13/25 anonim ***** válasza:

Szia!

Szerintem teljesen jogos a sertettseged. Ez egy kicsit ugy jon ki a reszukrol, hogy jol kihasznalnak Titeket. Szerintem szabjatok meg egy bizonyos hatart, me hanem nem tudom meddig lehet ez igy birni :)

2010. febr. 16. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
Ismerőseim körében azt vettem észre, hogy néhány első gyermekes párnál túlzóan a gyerek körül forog az élet. És akkor alapból feltételezik azt, h a tied is. Elég durva példákat tudnék ide sorolni. Nem lehet, h ők is így vannak vele, h ti feltétel nélkül bármit megtesztek, hisz a kicsiért mindent! Autóztattok, fizettek, stb. Ezt elég érdekesen fogalmaztam meg, de sztem érthető a gondolatmenetem.
2010. febr. 16. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 A kérdező kommentje:

09:29

Értem, mire gondolsz. Én is észrevettem már másokon, ismerősökön, hogy a gyerek érkezése után kivételezettnek érzik magukat és úgy is viselkednek. Nem tudom, itt van-e erről szó (biztosan valamennyire van), majd átbeszéljük tesómmal.

2010. febr. 16. 09:36
 16/25 anonim ***** válasza:
62%

Maximálisan Te, Ti vagytok ebben a szituációban a hibásak. Egyáltalán nem kellett volna ennyi ajándékot, szívességet adni. Egy gyerek születése nem indok az esztelen költekezésre.


Másrészt ha adsz, akkor úgy adj, hogy ne várj érte semmit. Hát most meglepődtél, hogy nem az elvárásaidnak megfelelően alakultak a dolgok. Ezért érzed magad rosszul. Gondold át ezt a barátságot, mely úgy látszik csak az ajándékokról és az anyagiakról szól.


A jó barátságok ápolása nem a pénzen múlik...

2010. febr. 16. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
58%

Én annyit kérdeznék: az anyagiakban kimerül ez az egész barátság? Mert akkor az egész teljességgel értelmetlen. Ezt az állandó ajándékozást sem értem, mi a fenének kell? Ez azokban a körökben szokás, ahol az anyagiak az elsők, és az emberi kapcsolat másodlagos. De hogy a pián így kiakadni..

"Persze nincs azért örök harag, mert az ilyen kapcsolat másról szól, nem a pénzről, meg ajándékokról"

Pedig nekem úgy tűnik, hogy sokkal többet jelentenek neked az anyagiak, mint azt elismered. Lehet, hogy nektek semmit sem jelent pár üveg ital, de nekik egy fizetés mellett sokat, pláne, ha a drágább fajtából valók.

Szóval szerintem ez így nem barátság, ez semmi.

2010. febr. 16. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 A kérdező kommentje:

Kedves 10:15-ös!

Szerintem azért vannak bizonyos udvariassági alapok, és van, amit viszonozni illik. Ahogyan írom is a leírásban, nem igazán ajándékot, mint inkább a gesztust vártam volna el, ami szerintem jogos. Persze, van az a kategória az ajándékozásban, amiért nem kell viszonzás, mert nem arról szól. De a látogatásokkor vitt illem és gesztus-ajándékok nem ez a kategória.

Ugyanakkor azt is írtam, hogy tisztában vagyok vele, hogy a barátság nem ezekről szól, nem is szítok örök haragot emiatt, eszemben sincs. Csak rosszul esik, és most kicsit mellőzöm őket.

Hogy a mi hibánk? A mi hibánk IS, szerintem. Nem fújom le a véleményed és nem vonom kétségbe az igazad, de mintha el sem olvastad volna a topikot, mielőtt ezt a választ megírtad.

2010. febr. 16. 10:28
 19/25 anonim ***** válasza:
80%

Utolsó hozzászólónak!

Sztem itt nem az volt a lényeg, h mennyibe került az az ital, hanem maga az elv. Megmutogatta a szekrényt, h válasszon italt, melyiket vigyék el...

Miért nem vett akkor a tescoba valami olcsóbbat?

2010. febr. 16. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:

Jah! Mert nem tudott eljutni a tescoba a Kérdező nélkül...:-))

Utolsó voltam

2010. febr. 16. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!