Lehetséges, hogy valaha változzon valami? ( Többi lent, nagyon el vagyok keseredve. )

19 éves leszek, most vagyok végzős, pszichológiára szeretnék menni. Megjelöltem volna az orvosit is, meg a szüleim is oda küldtek volna legszívesebben, de erről nyáron lemondtam, mert külön tanár nélkül nem tudtam volna kémiára felkészülni.

Nem fizették volna ki nekem. Még az egyetemre sem raktak félre 1 ft-ot sem. Nem is értem, hogy gondolták? Nem most találtam ki, hogy tovább akarok tanulni, gimibe járok, mindig is jól tanultam, az egyetem pedig mindig is drága volt.

Állami ösztöndíjjal sem lesz egyszerű...ha meg nem lehetek államin, nem járhatok egyetemre... Sokan vannak így, sajnos.

Engem nagyon zavar, hogy az osztálytársaim között most én vagyok a legrosszabb anyagi helyzetben. Nem kellenek nekem az ultramodern vackok, nem járok bulizni, kávézókba, étterembe a haverokkal, sem kozmetikushoz, pedikűröshöz, műkörmöshöz, nem is érzem szükségesnek.

Most azonban az a baj, hogy mi lesz a továbbiakban? Két éve végzek diákmunkát. 11-ben el tudtam járni év közben is, most nem, meg is halnék, az érettségi fontosabb.

Az a pénz, amit eddig kerestem, már elfogyott, mert elköltöttem olyan dolgokra, amire nem adnának pénzt. Sokszor kajára, írószerre sem merek pénzt kérni, ruhát is szoktam venni magamnak, eljártam korizni télen, mert ennyi szórakozásom hadd legyen már.

Tudom, hogy rengeteg dologról le kell mondjak a céljaimért, de bármi jobb, sem, hogy olyan szülő legyek, mint a szüleim.

Nem akartak megtanítani semmire. Én könyörögtem mindenért. Szinte mindenre az első válaszuk az, hogy NEM. Azontúl hülyeségekre szórják a pénzt...Még nézni is rémisztő! Van 3 kocsink és egy motorunk. Ezeket nagyon drága fenntartani. Utazgatni nagyon szeretnek, szóval minden évben megyünk ide-oda... Nem élvezem a családi nyaralásokat, mert tudom, hogy nem kéne kidobni rá a pénzt. Tavaly, miután hazajöttünk (Svédországból!) apa tőlem kért kölcsön. Nem sokon múlt, hogy leüvöltsem a fejét.

Problémám nem lehet, mert minden gond megoldásához pénz kell. Persze mindig azzal jönnek, hogy: Nem tudod milyen a '80-as években Erdélyben élni!

Nem, nem tudom, nem is fogom megtudni. Én azt tudom, hogy a Balaton mellett lakom, Magyarországon, ahol a mostani helyzet van és ahhoz alkalmazkodva kéne élni.

Tudom, hogy nem a fán terem a pénz. Én is keményen dolgozom ám érte. Nincsenek hatalmas igényeim, ezt beláthatnák.

Nem lehet velük beszélni. Mert én csak egy "sz*ros kölyök" vagyok.

A legdurvább az volt, mikor anyám kijelentette: "Nem kell egyetemre menni, amúgy is, soha a büdös életbe annyit nem fogsz keresni, mint én!"

Mindig ezt csinálta. Sosem biztatott. Mindig mondta, hogy én egy rakás szerencsétlenség vagyok, elviselhetetlen vagyok, praktikátlan és még az értelmi fogyatékos húgom is előbb érvényesülne az életben, mint én.

A húgommal is mi lesz majd? Mit tehetnék vele, ha anyáék majd nem lesznek? 17 éves, egy 10 éves értelmiségi szintjén áll, nem tudna sosem egyedül élni. Ettől függetlenül megvan a magához való esze, minden nap megmondja nekem a magáét, "Nem vagy az anyám, kussoljál, utállak!" nagyon nehéz elviselni... Máskor meg szinte gusztustalanul kedves. Nem tudom mire vélni.

A ház, ahol élünk, vállalhatatlan... Legalábbis én nem hoznék ide senkit. A szobám fele lomtárnak van használva. 9 négyzetméter az én területem. A nappali egyben apa szobája is, ha fel is jönne ide egy barátnőm, akkor sem lenne hol lennünk. A konyhában nem hagynának békén. A húgom és anya egy szobában lakik, át kell másszak rajtuk, ha a szobámba akarok jutni. Azontúl anyunak gyűjtögetési mániája van. 3x annyi bútor van itt 75 négyzetméteren, mint amennyinek kéne lennie, semmit sem dob ki, a ház szó szerint olyan, mint egy budi.

Az épület kb. 130 éves, 60cm-es falakkal, tiszta penész az egész. Az én szobámban télen éjjel 14-15°C van. Mellettem anyáéknál meg 23...Rossz a fűtés és a szigetelés... Folyton beteg vagyok, nem csodálom.

Remélem, hogy egy koleszben jobb lesz, mint itthon. Nem tudom, hogy miben reménykedjek. Beszélni a szüleimmel nem tudok arról, hogy katasztrófa, amit művelnek.

Nem tudom, hogyan ne szégyelljem a házunkat. Nincs barátom, szerencsére, ide nem tudnám hozni. A szobámban beszélgetni sem lehet, minden kihallatszik. :(

Az elkövetkezendő évekbe bele sem merek gondolni...Elég sok probléma lesz a pénzből fakadóan. Nem biztos, hogy fogok tudni dolgozni egyetem alatt. A tanulás rovására nem fogok dolgozni, ezt megmondtam itthon, erre felháborodtak. :(

Mit tehetnék?