Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Nővérem és a párom?

Nővérem és a párom?

Figyelt kérdés

Egy 2 szobás albérletben élünk hárman: én, a barátnőm és a nővérem. Kezdetben a nővéremmel éltem ott, mert ő nem tudna egyedül egy albérletet fenntartani, mert keveset keres, így csak a számlák 50%-át kellett fizetnie, de már ekkor szó volt arról, hogy amint a barátnőm befejezi az egyetemet és talál munkát, akkor összeköltözünk ketten.

Elérkezett a pillanat, de a nővérem még mindig hónapról-hónapra él, megtakarítások nélkül és nem fogom kitenni. Szóval: ideköltözött a barátnőm, befizet az albérletbe + rezsibe (így jobban eloszlik hármunk fizetnivalója), de kiderült, hogy a nővérem és a barátnőm már egymás látványa is idegesíti.

Nővérem eléggé zárkózott idegenekkel a rossz gyerekkor miatt, barátnőmmel meg talán 5 mondatot váltott ez alatt a 4 év alatt, mióta járunk.


Hónapokig némán kerülgették egymást (csak néha vitatkozva), barátnőm tegnap pedig közölte, hogy elkezdett szobatársi albérletet keresni, mert bár szeret, de azt nem viseli el, hogy otthon is lábujjhegyen és óvatosan kerülgessen valakit feszülten, azt meg megérti, hogy nem fogom kirakni a saját nővérem, de ő ezt nem bírja. Már összecsomagolt, hogy addig hazaköltözik.

Mindkettejükkel többször volt beszélve, egymással szemben leülve is, de semmi se használt.

Ebben a helyzetben mi a megoldás? Az lenne a legjobb, a jól kijönnének egymással, de ez lehetetlenségnek tűnik. Nővérem évek óta keres jobb munkát, hiába, barátja jelenleg nincsen. Ti mit csinálnátok ilyen helyzetben?


2015. márc. 3. 21:56
 1/9 anonim ***** válasza:
92%
Én bizony a barátnőmmel mennék, és közösen ketten bérelnénk valamit. A nővéred ha nem tudja fizetni a lakást, akkor keressen csak szobát magának. Éld az életed a nővéred nélkül.
2015. márc. 3. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
92%
Nagyon egyszerű, vegyen ki a nővéred egy szobát. Minél nagyobb lakásban vesz ki, annál olcsóbban megússza.
2015. márc. 3. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
86%
A nővéred bérelhetne egy szobát,a barátnőddel pedig össze tudnál költözni.
2015. márc. 3. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
43%

Próbáld meg a nővéred máshogy segíteni. Előbb-utóbb talpra kell állnia. Pl. nézzétek meg, a környező településeken vannak-e nagyobb cégek, gyárak, mondjuk varroda, vagy baromfi feldolgozó, oda sokszor van felvétel betanított munkára és nőknek is kibírható, amíg nem lesz jobb. Sok helyen ingyenes céges buszjárat is van települések közt. Nem kell persze itt leragadni, de átmeneti megoldásnak megfelel.

Bolti eladókat is keresnek néha, sokszor különösebb képzettség sem kell hozzá.

Vagy próbáljatok egy olcsóbb albérletet keresni a nővérednek és amíg nem áll talpra, támogasd egy kisebb összeggel ha teheted, ami még nem vág földhöz.

Vagy mondj le a barátnődről és élj a nővéreddel.

2015. márc. 3. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
56%
4-es vagyok, még az jutott eszembe, hogy valami pár hónapos külföldi munkát is meg lehetne próbálni keresni a nővérednek esetleg.
2015. márc. 3. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
86%
Ismered a mondást, hogy "addig nyújtózkodj..."? Ideje volna, hogy nővéred is megismerje.
2015. márc. 3. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
87%
Nézd, el kell döntened, hogy a nővéreddel akarod leélni az életedet, őt szolgálva, vagy a saját utadat járod. Évek óta ez megy, ő nem lesz sem talpra esettebb, sem jobban képzett. Ha nem tudja fenntartani egyedül saját magát, akkor lejjebb kell adni az igényeket: vegyen ki máshol egy szobát vagy esetleg ő is kereshetne párt magának, mert az az élet rendje, hogy az ember a társával éljen, nem a testvérével. nem az lenne a megoldás, hogy jöjjenek ki jobban, hanem hogy a nővéreddel együtt belássátok: egészségtelen, amit csináltok. Azzal, hogy ő nyilván egy lelki beteg, besavanyodott vénlány, és te ehhez asszisztálsz, csak magával ránt. Szerinted ki fog veled kapcsolatot létesíteni úgy, hogy mindig is hárman lesztek?
2015. márc. 4. 05:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
59%
Megértem a barátnődet maximálisan. Szerintem is a nővérednek kellene más megoldást keresnie. Egyébként milyen testvér az, aki hagyja, hogy a testvére kapcsolata miatta menjen tönkre, az ő önös érdekei miatt?
2015. márc. 4. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
55%

El kell döntened, hogy a testvéreddel szeretnéd leélni az életed, vagy egy társat/szerelmet szeretnél magad mellé. Mert hosszútávon senki sem fogja elnézni neked, hogy a nővéredet kell kerülgetnie, meg jópofát vágnia mindenhez, csak azért mert szegény nővéred nem tud egyedül boldogulni...

A testvéred is tudna szobát keresni máshol, több emberhez odaköltözni, és talán még anyagilag is jobban járna mint most. Csakhogy őt ez nem érdekli, és ahelyett, hogy megpróbálna boldogulni, téged húz magával, és sajnáltatja magát, mert megteheti és te elnézed neki. Ha képes lennél elnézni, hogy a párod költözik el, a te testvéred miatt mert életképtelen, és még szó nélkül hagyod is, nagy egy szamár vagy. De akkor meg is érdemled, hogy a tesóval élj vígan kettesben.

2015. márc. 4. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!