Nők, ti otthon maradnátok egy évet ha megtehetnétek?

#8-assal értek egyet, én is ilyen vagyok, ha sok a szabad időm, akkor hajlamos vagyok ellustulni. Sajnos a nyáron otthon voltam 4 hónapot munka nélkül (csak hétvégén dolgoztam napi 3-4 órát). Nagyon rossz volt, mert igazából haszontalannak és ingyenélőnek éreztem magam, a párom 12 órákat dolgozott, reggel korán ment, késő este jött én meg csak azzal büszkélkedhettem hogy főztem kaját. Ami valljuk be, munka mellett is meg volt főzve, szóval nem nagy eredmény. Sétáltam, olvastam a parkban, beültem egy kávéra. Napi 25-30 percet edzettem. De egyébként nem csináltam semmit. Barátaim nem nagyon vannak, aki jobb ismerős, az is ugye dolgozott, nem ért rá velem lófrálni, szóval egyedül voltam.

És a párom fáradt volt a munka miatt, a közös programokhoz nem volt annyi energiája.

Szeretett volna munkahelyet változtatni, de nem mert, mert nekem nem volt csak minimális bevételem és nem akart hoppon maradni.

Egy szó mint száz, nem lennék egy évet itthon egyedül.

Nővérem volt fizetés nélkülin, családi okok miatt. Semmi gond nem lett belőle, utána visszavették rendesen dolgozni.

Én nem vágynék rá. Szeretek mindig nyüzsögni, dolgozni, jönni-menni. Nem szeretek cél nélkül szabadságra se menni, mert akkor egyszerűen unatkozom.

Még nincs gyermekem és néha kicsit tartok tőle legbelül, hogy milyen lesz otthon lenni vele pár évig. De megnyugtatom magam, hogy egy kicsi azért elég sok figyelmet és időt igényel. Gondolom időm se lenne unatkozni otthon :)

# 15, ha lenne rá lehetőség, én örülnék, ha a férjem itthon maradhatna, amíg én dolgozok. Sőt, ha olyan lehetőség lenne, hogy mindketten itthon dolgozhassunk, annak örülnék a legjobban.

Ha lenne egy normális, jó, jól fizető munkahelyem, biztos nem várnék el például olyasmit a férjemtől, hogy vállaljon el egy übersz*r munkát, amire rámegy az egészsége, az idegei, csak azért, mert hű, de egyenjogúság van és kötelező mindig mindenkinek gürizni, mint állat akkor is, ha anyagilag nem indokolt.

18: Az a baj, a többség úgy gondolkodik, ha a férfi van otthon, az egy ingyenélő here, az pedig végképp elképzelhetetlen, hogy megegyezés alapján legyen otthon, mert ilyen kényelmi pozíció kizárólag a nőnek jár a nagy többség szerint.

Szóval az egyenjogúságot inkább ne is keverjük ide, ha valakit ér csak hátrányos megkülönböztetés ilyen téren, az épp a férfi.

Például hol igazságos az, hogy egy idén 62 éves férfi még mindig a munkahelyén rohad 45 év aktív munkaviszonnyal, amire lassan rámegy az élete, míg a vele egy korú nők, akiknek meg sincs a 40 év munkaviszonyuk, meg otthon voltak hosszú évekig több gyerekkel, rég nyugdíjasként pihennek, mert a korkedvezmény csak annak jár, akinek nuni van a lába között.

Ugyanúgy ott a kettős mérce munkanélküli fronton: egy férfi legyen csak 3 hónapot állástalan, már egy utolsó senkiházi, akit ki kell dobni, mert nyilvánvalóan nem is igyekszik elhelyezkedni. Míg a nőnél 2 év után is ráfogják: jaj, egy nőnek nehéz ám elhelyezkedni! A nőnek nem kell elvállalni minden szar munkát, de ha egy -teszem azt- diplomás férfi nem megy el két hét munkanélküliség után gyárba szalag mellé, az már egy ingyenélő parazita.

Ja, nőként írom e sorokat... Sajnos mindenhol ezt látni, néhány üdítő kivételtől eltekintve.