Mennyi a normális veszekedés egy kapcsolatban? (bővebben lent)

Mi most voltunk 30 éves házasok.

Az elején kb. 20 évig minden rendben volt.Türelmes,kitartó,most már azt tudom,hogy áldozathozó,mártirkodó voltam és vagyok(azt hittem igy a normális).Idõvel azt vettem észre, hogy mindennek és mindenkinek megfelelek.Hogy ebben a házasságban csak én akarok valamit,helyesebben én teszek azért,hogy minden rendben legyen.Felnéztem a férjemre,követtem,büszke voltam rá, hagytam haladni az életben,magamat meg lenyomtam mindenben.Elfogyott a türelemem, már nem akartam megfelelni,már csak azt láttam,hogy rossz irányba haladunk.Mindenki beleavatkozhatott az életünkbe, mindenki jó és imádott,csak én vagyok a rossz és a semmiség(a férjemet sok hazugágon kaptam rajta,mindig mindent tagadott ).Most már megvédeném magamat, de olyankor le leszek hurrogva.

Szinte mindennaposak lettek a viták kb.10 éve.

Ennyi év után jöttem rá, hogy mibe másztam bele.

Viszont azt elmondhatom lelkiismeretfurdalás nélkül,hogy amit kellett mindent megtettem a gyerekeimért a családomért,bárhogyan is lesz lelkiismeretfurdalás nélkül élhetek,ebbõl a szempontból.Sajnos az anyagiak közrejátszanak.

3 éve élünk együtt, gyerek nincs.

Vitázni szoktunk, de apróságokon, az is általában félreértés miatt, vagy mert fáradtak, idegesek vagyunk. Talán heti 1x, de olyannak képzeld el, hogy ez kb 3 perc nem a délutáni program.

Ha esetleg csúnyán szólunk a másikhoz (értsd: inkább türelmetlenül vagy indokolatlanul hangosan, de csúnya szavakat sosem mondunk egymásra) akkor pár perc múlva bocsánatot kérünk.

Alapvetően mindketten utáljuk a veszekedést, ordibálni, egymást sértegetni soha nem szoktuk. Durcázni sem.

Hajlamosak vagyunk viszont tartogatni a sérelmeket és gyakran apróság miatt borul ki a bili, főleg nálam. Olyankor teljesen hülyén jön ki, értelmetlennek tűnik, hiszen sokszor hetek, hónapok alatt felgyülemlett érzelmek törnek ki. Akkor elpanaszolom neki, ő nem érti hogy mi a bajom, én sírok és ő megvigasztal és ennyi. Azért valahol mégis érti, mert megérti hogy mi váltotta ki bennem.

Nekem lételemem a szeretet, hogy egymás mellett legyünk, babusgasson, ölelgessen, ő meg inkább szeret magának lenni. Ezt el kell fogadnom, mert ő ilyen, kell neki a tér, attól még szeret.

Kérdező!

Neked van türelmed a párodhoz? Nem érzi úgy, hogy folyton a kislánnyal foglalkozol ő meg háttérbe szorul? Ha tudtok, csináljatok kettesben programot, ha csak egy este otthon, vagy egy mozi vagy vacsi, az is több a semminél. Beszélgessetek, ki hogyan éli meg a változást. Ha kell, szögezzétek le előre, hogy sértegetés, egymás szavába vágás nem elfogadott. Hallgassátok és értsétek meg a másikat. Nehéz ezt megvalósítani, de egyszer csak arra fogsz ébredni, hogy nem is ismeritek egymást.

Szia!

Valamilyen szinten értem mit érezhet a párod , én átéltem ezt , sajnos belefárad a munkába sokszor az ember, lehet attól is van.Tényleg őrjítő ha nem jut egyről a kettőre az ember. De én ilyet sose mondtam volna hogy te akartad a gyereket, meg hogy nem tartozok felelősséggel érte... szörnyű...Akármilyen fáradt voltam azért foglalkoztam a gyerekekkel, hétvégén többet, hét közben nem annyira, akkor inkább a feleségemre hárult a dolog.

Azt hiszi jobb lesz neki egyedül? Saját háztartást fenntartva, gyerektartást fizetve? erre kérdezz rá nála, vonjon mérleget, nem lesz neki könnyebb ,sőt jóval nehezebb lesz.Ha más dolog nincs a képben (szerető , megcsalás) akkor lehet még helyre lehet hozni ezt, csak neki kell változni kicsit.Egy komoly beszélgetés lehet segítene, emberek sokkal roszab helyzetben is élnek...