Legyek megint én a békebíró?

Édesanyám elég fura természet. Kiforgatja az ember szavát, és amúgy mindenen idegeskedik. Egy példát írnék, és kíváncsi lennék, hogy ti mit gondoltok, belefollyak e, vagy hagyjam az egészet.

Vettünk egy autót a napokban, és most este láttuk meg, hogy különböző fényviszonyokban, este a lámpák fényében látszódik, egy két horpadás rajta. Bejöttem, mondom apának, hogy látta e ő is, erre bólogat hogy igen, de ugye engem sem érdekel különösebben, mert tényleg nem vészes, meg őt se. Aztán anyám meghallotta, és akkor így reagált:

"na f...sza..... kidobtuk a pénzt az ablakon..."

Mivel nem az első ilyen megnyilvánulása volt mióta megvan az autó, pedig még nálunk sem volt, csak megvettük a kereskedésből, és a papírmunkákig bent maradt a kereskedésben. Na szóval ezért, apám felmérgelte magát, és elkezdtek vitatkozni, apa csapkolódott, hogy már a töke kivan (teljesen jogosan, hogy anyám semminek nem örül)

Erre anyám megszólal: Ti mondtátok hogy rossz a kocsi..

Én felmérgeltem magam eljöttem, később felhívtam, hogy közöljem, rájöttem annak a két gombnak a funkciójára, amit eddig nem tudtunk. Erre a válasz: Mondjad apádnak engem nem különösebben érdekel, szia..

És rámnyomja a telefont.. Hót flegmán..

Holnap mentünk volna rokonokhoz, már látom előre, hogy senki se fog senkihez szólni, és nem megyünk sehova...

Foglalkozzak én vele, vagy hagyjam a fenébe .. ez már nagyon sokadik..