Egyszeruen nem tudok mit tegyek! Jo dontes lenne? Okkal lehetne buntudatom?

[link]

Add meg anyukadnak a nane szamat es menj el. Felnott ember, ha nem akarja, nem tudsz segiteni neki. A Nane honlapjan fent van egy kiadvany Miert marad? cimmel. Ha elolvasod, sokat megtudhatsz az okokrol, miert keptelen anyukad lepni. De ez neked segitseg, megerteni a helyzetet. Anyukadat nem lehet kenyszeriteni semmire, nem tudsz segiteni. Egyebkent nem tartom kizartnak, hogy ha egyedul marad apaddal, esetleg raszanja magat a cselekvesre. Igy ott vagy te, akinek lehet panaszkodni, akire lehet tamaszkodni. Majd ha egyedul marad, elgondolkozik.

Bocs,de anyád hülye! Övé a lakás és nem tudja kitenni apádat????

Nem is akarja.Én már tuti rég leléptem volna!Ha neki jó így,maradjon,de az én életemet biztos nem tenné tönkre két ilyen egoista!

Tíz év múlva nagyon sajnálnád hogy engedtél az érzelmi zsarolásnak. Ha van lehetőséged lakni a bátyádnál és továbbtanulni menj!

Anyukád érzelmi zsarolással akar belerántani abba a mocsárba amiből ő sem tud kikapaszkodni.

Érzelmi zsarolásnak ne engedj ! Mondd el neki hogy a saját döntésed hogy jobb életed lesz. Neki is a saját döntése hogy apuddal él-e együtt. Ha neki ez a jó, akkor te hét szekérrel sem tudod elrángatni onnan. Ha nem jó neki , akkor tegyen ő is hogy jobb legyen.

Gondolom segítenének neki elköltözni. Ha elköltözne, lehet hogy apud is belátná a hibáit és könnyebben menne elvonóra, ahol gyógyszert ültetnének be neki hogy ne tudjon visszaesni.

Így nincs apud se motiválva hogy abbahagyja az ivászatot, és anyud is csak rövid tűzoltásokban gondolkodik. Az meg sem fordul a fejében hogy tönkreteszi a saját gyerekének az életét.

Megértem, hogy úgy érzed, hogy nagyon nehéz helyzetben vagy: az anyukád és és az apád is bevontak téged a saját érzelmi játszmájukba, tőled várják a "megoldást" egy olyan helyzetre, amit ők teremtettek és tartanak fenn jó ideje, az ő döntéseik terhét próbálják a te vállaidra tenni, a te jóindulatodra és lelkiismeretedre apellálva, benned bűntudatot keltve igyekeznek "röghöz kötni", ezzel megfosztva téged a továbbtanulási lehetőségtől.

Arra, hogy egy apa az anyja meggyilkolásával fenyegeti a saját gyerekét, egy anya pedig öngyilkosságot helyez kilátásba arra az esetre, ha a fia szeretné kezébe venni a saját sorsát, továbbtanulással megalapozni a jövőjét, amivel együtt jár, hogy ki kell "repülnie a családi fészekből", - ami egyébként is az élet természetes rendje és velejárója egy bizonyos életkor felett, - még elég enyhe kifejezés az érzelmi zsarolás és manipuláció.

Én soha nem hagynám cserben a szüleimet a bajban, - ahogy te sem akarod - de akármennyire is fáj, egy ilyen helyzetben feltenném magamnak azt a kérdést, ami ilyenkor elég kézenfekvő: kinek van VALÓJÁBAN felelőssége, és ami legalább ugyanilyen fontos, kinek van VALÓJÁBAN mozgástere abban, hogy tegyen valamit annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet változzon.

Az alkoholizmus egy függőség, de apukád szabad akaratából nem megy el elvonókúrára, vagy nem kér más segítséget ahhoz, hogy legye az italt. Másrészt ha iszik, attól olyankor még mindig a saját döntése, hogy bántalmazza-e édesanyádat, vagy éppen téged. (Ha mást nem, legalább utólag, józan pillanataiban szembesül az agressziójának következményeivel.)

Anyukád szabad akaratából van benne továbbra is egy ilyen házasságban, tűri - nem derült ki, hogy hány éve - a súlyos fizikai bántalmazást - úgy, hogy közben - mint írtad - azt mondja, "barcsak meghalna apa, fel tole, fajnak az utesek nyomai".

Mint írtad, apukád erősebb fizikumú mindkettőtöknél, és annak ellenére, hogy te ott élsz velük, (a továbbtanulás, mint kitörési lehetőség helyett vállalva egy munkanélküli szabolcsi fiatal sorsát), már eddig is többször megverte anyukádat, aki még kórházba is került emiatt. Ebből az látszik, hogy valójában a legjobb szándékod ellenére sem tudtad, tudod megvédeni az anyukádat a bántalmazásoktól, hiába élsz otthon.

Emberileg az is érthető, hogy anyukád azok után, hogy az egész életét vidéken (talán egy kis szabolcsi faluban) töltötte, nem, vagy nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy munkát találjon és új életet kezdjen Budapesten az ő korában, és sajnos az is tipikus, hogy - miután benne ragadt ebben az áldozat szerepben és beletörődött a sorsába, tehetetlennek és eszköztelennek érzi magát - annak ellenére, hogy a valóságban nem az.

Szerintem a legtöbb és legjobb, amit tehettek a bátyáddal, az az, hogy tisztázzátok az édesanyátokkal, hogy AMENNYIBEN nem szeretne így élni, akkor minden lehetséges módon támogatjátok abban a döntésében, hogy elváljon, és segítetek számára is elfogadható megoldást találni neki a külön költözésre, de a döntést nem tudjátok meghozni helyette.

Szerintem próbálhatnátok a testvéreddel, illetve anyukáddal közösen végiggondolni, hogy milyen életképes alternatívák vannak, és nem lekorlátozni a lehetőségeket arra kettőre, hogy vagy hozzátok költözik a fővárosba, vagy minden marad a régiben.

Másrészt megpróbálhatnátok kideríteni, hogy valójában mi az, ami visszatartja attól, hogy kilépjen ebből a helyzetből, amiben szenved, mi az, amitől valójában fél, vagy amire nem lát megoldást egy esetleges válás után.

Megkérdezhetem, hogy mennyi idősek a szüleid, mi a végzettségük, illetve foglalkozásuk, jelenleg dolgoznak-e mindketten, illetve a te munkanélküli segélyed mennyivel járul hozzá a közös családi kiadásokhoz (rezsi, bevásárlások, stb.)?

Azzal tisztában vagytok, hogy ha egyszer a válás mellett döntene édesanyád, akkor a ház, amiben most éltek, - és amiről írtad, hogy az ő anyukájé volt - a vagyonmegosztás után csak az ő tulajdona lenne-e, vagy valamilyen arányban apukádé is?

Én azt hiszem, értem anyukád problémáját.

Az örökségét nem akarja elveszíteni, de apádat meg nem lehet olyan egyszerűen kidobni onnan.

Gondoljatok bele, egy erőszakos alkoholista nem fog varázsütésre eltűnni csak azért, mert elválnak... 90% hogy visszajárna, bosszút állna.

Ha otthagyjátok neki a házat, az ilyenből kitelik hogy magára gyújtja (ismerek egy ilyen esetet).

Hát mit lehet tenni? Anyud szerint semmit. És tényleg elég ramaty a helyzet. Valahogy meg kell tudnia válni a mama házától, mert ez így nem élet.

Alternatív megoldásként szóba jöhet esetleg, hogy átveritek az öreget. Anyud fel pestre, őt kivágni, válást beadni azzal a sztorival hogy a ház is el lett adva. Talán bejön. Később visszaköltözni. Ha mégis felgyújtaná, legalább anyukád nem lenne benne.

Én is egyetértek azokkal a válaszolókkal akik azt mondták, hogy "anyukád már eljátszotta az életét, ne tegye tönkre a sajátodat". Ez igy nagyon igaz !

Épp ma mondtam hasonlót édesanyámnak (végre meg mertem neki mondani!) hogy az én magánéletembe ne szóljon bele (mert ő a párkapcsolati életembe mindig beleszól, főképp az új fiúmba).

Ha édesanyádnak már fekináltátok a sok lehetőséget, és nem kell neki, hagyd. Akármilyen nehéz is ezt kimondani, leirni, az ilyen ember az ragaszkodik a megszokotthoz, vagyis (ez van, igy nyersen ki kell mondjam) tetszik neki higy veri apád (a férje).

Ha neki ez nem tetszene, akkor lépne, hát nem lehet valaki ennyire buta hogy hagyja magát.

Még ha gyenge jellem is, akkorse.

Én sem vagyok nagy bátor de nem engedem hogy hülyét csináljanak belőlem ...

A 3-as válaszolóval tökéletes egyetértésben: édesanyádat mindenképpen próbáld meg "kirángatni" ebből a helyzetből. Ha végképp ne megy, ne engedj az érzelmi zsarolásnak: annak, hogy egy önmagáét vesztett, tehetetlenné vert ember - édesanyád - kilátástalanná tegye a te életedet is akkor, amikor előtte állna a lehetőség a megmenekülésre. Fogadd el a bátyád segítségét, feltétlenül menj az egyetemre. FELTÉTLENÜL!

Ja te már Pesten leszel és megvetetted a lábad a fővárosban, édesanyád biztosan nem az öngyilkodsságot fogja választani, hanem utána megy a határozott, ambiciózus, bátor "kislányának". Nagyon veletek érzek és bízom benne: megmented saját magad, de ezzel őt is.