Az tényleg igaz, hogy többet ér a szeretet mint a szerelem? Ti szerelmesek vagytok még a párotokba?

Én úgy érzem, szeretettel és szerelemmel is szeretjük egymásta férjemmel.

14 évesen találkoztunk először, és örökre megjegyeztük egymást. Fiatal felnőttként egyszer összejöttünk, aztán másfél év után elszúrtuk. Évek múlva újra találkoztunk, és azóta együtt vagyunk. Ennek közel 10 éve. És igen, szeretem... még mindig érzem azt a bizonyos bizsergést, azt a jellegzetem izgalmat, amikor látom, hogy jön haza. Ha vetkőzik, nehéz megállni, hogy ne érintsem meg, ne bámuljam. Gyönyörködöm a szemében, a sármjában, megborzongat a nevetése. Ami ennél sokkal érdekesebb: ő is épp így szeret engem, bár három gyerek után nem vagyok már az a jó csaj (szerintem).

Szóval ha a szerelem elmúlik, miért érzem másképp?

Még annyit hogy szerintem a szeretet is épp olyan erős, mély szenvedéllyel jár, mint a szerelem, s az aztán tényleg múlhatatlan. Ilyen értelemben igen, a szeretet többet ér.

Az első 1-2 évig tartó folyamatos lángolás már nincs, így 13 év után. Imádom, büszke vagyok rá, ő a legjobb barátom. Felnézünk egymásra, rajongunk a gyerekünkért, minden fontos dolgot megbeszélünk, közösen döntünk, tiszteljük egymást, nekem ő a legjobb pasi a világon.... Szerencsés vagyok, hogy rátaláltam, de dolgozunk is azért, hogy jó legyen mindkettőnknek. És talán amiatt, mert megvannak azok a tényezők, amiket az előbb leírtam, időnként fellángolok újra, és azt hiszem, szerelmes vagyok megint a férjembe :) Pár napig tart ez ilyenkor, de ez is elég, mert legalább nem mondhatom, hogy nincs szerelem az életemben :)

De szerintem ez csak elfogadással, toleranciával, együttműködéssel megy. Az egymásra mutogatás csak rossz irányba vezet.

A hűség pedig döntés kérdése. Szerintem mindenki megkíván egyszer-kétszer valaki mást a párján kívül. Hogy belemész -e vagy sem, az azt mutatja, milyen ember vagy. Ha meg beleszeretsz másvalakibe, akkor az előzőt nem szeretted igazán. Tehát akkor lépni kell. Mert a mély, összetartó szeretet csak igaz szerelem következményeként alakul ki. Máskülönben csak megszokás, kényelem, ami fontos...

Soha nem lángoltunk egymásért. Barátságból alakult ki a szerelmünk, ami azóta is tart. Mi "lentről", baráti kapcsolatból indultunk és fejlődtünk ki, ehhez képest jutottunk "magasabbra", és jobban értékeljük ezt, biztosabbnak érezzük az egymáshoz tartozásunkat, mint a régebbi nagy, lila ködös szerelmeinknél. Ott ugyanis megláttuk a másikat, megszerettük, jött a lila köd, lángolás, "magasan" voltunk, aztán ahogy megismertük egymást ez szépen lecsengett, elmúlt, maradt "csak" a szerelem, és ez alacsonyabb szinten volt, mint amit előtte éreztünk, így kialakult egyfajta hiányérzet, ami rásütötte a bélyegét az egész további kapcsolatra.

Egyikünknek se vált be a lángolás. :) Viszont a mostani kapcsolatunk, szerelmünk nagyon stabil, és nekünk pont tökéletes.

Nem várjuk a másiktól, hogy szórakoztasson, egyedül is képesek vagyunk létezni, de a másik társasága az igazi. Élvezzük a hétköznapokat, az apró örömöket.

Másnak máshogy jó.

Remélem, mindenki megtalálja a párját. :)