Nálatok is mindig beleszólnak, hogy mit hogyan egyetek és tilos akármit is magában enni?

Nincsenek...

Addig szóltak bele, hogy mit és hogyan eszek, amíg kicsi voltam, de akkor is csak azért, mert anyu állította ösze a menüt, engem meg még neveltek, hogy ne csámcsogj, ülj rendesen, stb.

Mikor nagyobb lettem, addigra megszűnt a hétköznap esti együtt evés, korlátozódott hétvégi ebédre, de akkor se szóltak bele ilyen módon. Persze nekünk is megvolt a magunk harca, egyél uborkát, miért csak ennyit eszek stb.

De hogy éppen vágva, harapva, vagy tépdesve, ez nem volt kérdés.

Amúgy amikor nagyon idegesített a számonkérés, akkor azt mondtam, hogy szerintem X idősen elég nagy vagyok ahhoz, hogy eldöntsem, hogy éhes vagyok/ezt nem szeretem/csak ebből ennék/egyéb.

Nálunk is meg van ugymond szabva. PL kolbászt kenyérrel egyem-mert ugy jobban laktat és nem kell önmagában annyi kolbászt megenni,ami egyébként elég drága h csak úgy önmagában egyem meg az egészet. ha kenyérrel eszem akkor más is tud belőle enni.

Vagy ne kenyérrel egyem a rántott húst,mert ott a köret. Ha nem eszem hozzá rizst v krumplit ami van itthon,akkor megmarad és ki kell dobni. Pazarlás az is.

Vagy ha szalámi kenyeret akkor,ne ugy egyem h meg kenek két kenyeret és mindegyikre külön rakok szalámit,hanem csak az egyikre rakjak és forditsam össze.

Amikor kicsi voltam, beleszóltak. Igaz, anyukám gyesen volt, apukám pedig nem keresett túl fényesen. Akkor meg volt szabva, hogy bizony nem esszük a húst magában, csak kenyérrel, ésatöbbi. Amikor jobban álltunk, akkor már nem szóltak ilyenért, de addigra mi is megszoktuk.

Most már én vettem át ezt a szerepet. Az ok: a párom minden további nélkül megeszik egy egész szál kolbászt, csak úgy, hogy rágcsáljon valamit. Ellenben kenyérrel kettőnknek három reggelire vagy vacsorára elég. Akárhonnan számolom, baromira nem mindegy, hogy megeszi a kolbászt, 600 Ft, aztán jön hogy mi lesz a vacsora, mert ő éhes, vagy mellérakunk kenyeret és margarint, plusz egy százas, és kijön hogy fejenként 150 Ft-ból jóllakunk.

Tobdolom nem fér bele a keretbe..

Amíg gyerek voltam nekem sem engedték, egyrézst mindig szőltak, hogy elrontom a gyomromat,, másrészt "nem vgyunk milliomosok, hogy magában edd a felvágottat" ment..

Szerintem jogosan..

Nem önmagaban kell jóllakni vele.. Az megibt más, ha az ember bekap csak a kulináris élvezet miatt egy falatot..vagy egy fél szelet rántotthúst.

Ne önmagában vacsirazni magában kolbászt, vagy húst saláta nélkûl minden nélkül sztem sem jó..

*Gondolom...

Bár ezt a harciasságot, és pont pékáru erőltetést magam sem értem

A kicsi gyerekeket nálunk is szokták így szabályozni, mert nem akarják hogy csak csokit meg rántotthúst egyenek egész nap, de ha egy felnőtt (vagy nagyobb gyerek) egyszer-egyszer megkíván valamit csak magában, az rendben van, havi egy csak rántotthús vacsora még senkit nem döntött anyagi csődbe.

Illetve vendéségségben sem illik csak húst enni (legalábbis nálunk).

Mostoháméknál.

- Kötelező reggeli-ebéd-uzsonna és vacsora, amitől nem lehetett eltérni.

- Csak azt ehettük, amit kitettek az asztalra.

- Este 9 után nem mehettünk le kajálni (hajnalban rendszeresen ébredtem olyan gyomorfájdalomra, hogy azt hittem, meghalok)

- meg miért ennyit, ezt eszek, azt miért nem, ezt ezzel együtt ne, és társai

Egy év alatt anorexiás lettem, majdnem meghaltam benne. Már elköltöztem a párommal élek, de azóta sem eszek szívesen mások előtt. Sőt, kb. semmit nem eszek társaságban.

És a legjobb, hogy anyósom ugyanaz a szitu: mindenbe belepfázik, meg kötelező enni, mikor ők és csak azt, amit ők. Hát fszán visszajött az anorexiám, pedig másfél évig jól voltam.

Szívem szerint nem is mennék hozzájuk, mert minden a kajáról/ivászatról szól. Gyűlölök leülni velük enni, ugyanúgy, ahogy anno otthon. Gyomorgörcs, hányinger, ételundor.

Pedig, mikor párommal kettesben, vagy a barátnőimmel, nagynénémmel vagyok, eszek rendesen.