Miért nem lehet a feleségek, nők nagy részének igazat mondani?

"Szerinted hogy áll ez a nadrág rajtam? Olyan furcsán érzem magam benne, nem túl nagy így a fenekem?

Valóban nem az igazi, az a másik sokkal jobban áll, de nekem ebben is tetszel."

Mi van, ha nem? Mi van, ha a másik se állt jól? Az első négy után hazugságok jönnek. Ez neked az őszinteség? Neked sem lehet mondani semmit sem, hogy ne bántódjon meg a kicsi törékeny lelkecskéd.

Azért van annyi önkritikám, hogy nagyjából látom, hogy mi hogyan áll rajtam, de ha valamiben bizonytalan vagyok, akkor megkérdezem a párom. Mivel kérdezés nélkül is mondja, ha valami jól áll, akkor gondolom úgy is van, nincs okom megkérdőjelezni.

Pont nem vagyok az a típus, akinek nem lehet megmondani a frankót, de azért tényleg nem mindegy, hogy milyen stílusban teszik azt. Ha bunkón, akkor nem is a véleménye bánt, hanem a hangnem, mert nem képes annyival megtisztelni, hogy megválogatja a szavait.

Lehet, hogy az általam felhozott példa épp nem a legjobb volt, de még mindig nem értem, hogy mi lenne abban a hazugság, hogy ha egy szar fazonú gatyában valóban nagyobbnak tűnik a seggem, mint a többiben, de amúgy a páromnak tetszem...

Miért következtet mndenki egyből valami igénytelen zsírdisznóra belőle?

Amúgy meg miért kéne hazudnia valakinek abban, hogy rosszabb fazonú cuccban is tetszik neki a másik?

Nem abba szerettem bele, hogy minden tökéletesen áll rajta!

Attól ő még ugyanaz az ember és ha tudom, hogy a ruha alatt ugyanaz a segg van, akkor attól még tetszik nekem!

Pl. aki munkásruhában jár, akkkor az már nem is ember?

Hát nem tudom, én feleségként kíváncsi vagyok az ŐSZINTE válaszra, ha kérdezek, és nem sértődök meg, ha a férjem megmondja a frankót. A "jól áll ez a ruha rajtam?" kérdésre volt már az a válasz, hogy "hát, bocs, de ebben elég hülyén nézel ki", nem volt belőle sértődés, én ilyenkor elröhögöm magam, és leveszem.

Azt kifejezetten kértem, hogy szóljon, ha azt veszi észre, hogy hízok, mert utálnám magam kövéren, előfordult, hogy megjegyezte, hogy egy kis úszógumim nőtt (nem hazudott, tényleg kicsi volt, vékony alkat vagyok). Ezen sem sértődtem meg, megállapítottam, hogy tényleg, ráálltam a mérlegre, láttam, hogy hupsz, híztam 3 kilót, és elkezdtem tornázni meg nem zabálni annyit. Nyilván ha ezt úgy adná elő, hogy "fúj, dagadt tehén vagy, kezdjél már magaddal valamit", azon némileg kiakadnék, de ez nem őszinteség, hanem bunkóság kategória, nem ugyanaz a kettő, legalábbis jobb helyeken. Lehet ezt úgy is mondani, hogy "szivem, ragadt rád pár kiló mostanában", ez tök őszinte, de abszolút nem bántó, csak tényközlés, legalábbis én nem érzem bántónak.

Ez a "hát, a másik nadrág jobban állt, de nekem így is tetszel" valóban elég vicces, ebből lerí, hogy tényleg igyekszik csóri pasi virágnyelven beszélni, mert fosik a reakciótól :D

N27

Gyűlölöm ha hazudnak nekem, igen, akkor is gyűlölöm, ha azt hallom, hogy "gyönyörű vagy", pedig bugyog rajtam a háj stbstb.

Hazudott már nekem férfi egy elég nagy dologban, alapból nagyra becsültem és elvártam az őszinteséget mindenben, de ezek után még inkább.

Én is így viselkedem: inkább őszinte leszek, és az se érdekel, ha megsértődik, minthogy hazudjak, és később kiderüljön/észrevegye rajtam. És ezt várom el visszafelé is. Még ha meg is bántódom, idővel úgy is túl leszek rajta, és legalább nem fogok azon kattogni, hogy "úristen, biztos hazudik/nem is így gondolja" stb.

Én pont a másik véglet vagyok. Nagyon le tudok fogyni. Sosem voltam vastag, egyszer voltam 50 kg felett, akkor is terhesen. Volt egy melóm, iszonyatos stresszel, fizikailag nehéz volt, enni nem volt időm. Újabb fogyásnak indultam. Mindig panaszkodtam a férjemnek, hogy lassan elfogyok, megint kinn van az összes bordám, azt mondta dehogyis, csinos vagy. Ez kellett a lelkemnek, kell hogy szépnek találjon.

Eltelt két hónap, éreztem hogy marhára nem oké, a 25-ös gatya lóg rajtam, semmi nem állt úgy rajtam mint azelőtt. Elmentünk gatyát venni nekem... felpróbáltam egyet, mikor meglátta, annyit mondott: Úristen szívem, el kell jönnöd erről a melóhelyről, úgy nézel ki, mint egy kisiskolás.

Hááát rohadtul nem esett jól. De ha már neki sem tetszik, akkor baj van. És én nem rá lettem dühös, amiért ki merte mondani, hanem magamra, hogy hagytam eddig fajulni.

Ott hagytam a melót és szépen visszahíztam. Most sem vagyok 46-48-nál több, de már érezzük mindketten, hogy bizony feljött pár kg. Aminek én kifejezetten örülök.

(Viszont ő.. mint pasi.. nagy pocakot eresztett. És én hiába kérem szépen, az egészségére hivatkozva, vagy gorombán, hogy most már nem jó ez így... mégsem tesz semmit.)