Itt mindenki úgy él, ahogy állítja?
Az interneten, rádióban, TV-bem mindenütt azt hallani, mekkora Magyarországon a szegénység. Erre feljön ide az ember, és minden második válasz úgy kezdődik, hogy "´Millió felett van a bevételünk, persze külön-külön".
Akkor hogy is van ez?
Itt senki se meri bevallani, ha csóró, mert megkapja, hogy bezzeg internetre van pénzed :D
Én egyszer kérdeztem meg, hogy x összegre ki vállalna itt gyereket, és a fele tábor lehurrogott, hogy dicsekedni akarok, azért írtam, és nagyon jól tudom, hogy erre lehet vállalni, a másik fele azért hurrogott le, mert "még egy szülő szülne nyomorba".
Lehet kicsit off lesz, de én más témában is ezt tapasztaltam, méghozzá az állatoknál, azon belül is a kutyás altémában. Ott mindenki havi több százezret költ a kutyájára, napi 23 órát tud vele foglalkozni (a maradék egy órában pedig külön főz neki), heti 6x járnak kutyaiskolába, természetesen a drága, lehetőleg külföldi kennelből való kutyájukkal. Ha valaki feltesz teljesen emberi kérdést, télre beengedheti-e a kutyát a fűtött kazánházba, egyből nekiesnek, hogy a kutyának a kanapén van a helye, meg amúgy is mivel is eteti és honnan van a kutya. Én már nem hiszem el, hogy ezeknek az embereknek ennyi szabadideje és pénze van csak a kutyára. Akkor miből élnek?
Off vége.
Én külön le szoktam írni, hogy külföldön élek hosszú ideje, de mégis gyakran kapok olyan kommenteket, hogy biztos akkor is kamu az egész...
A legtöbben, akik az átlagnak megfelelően vagy az alatt élnek egyszerűen nem akarják elhinni, hogy lehet, van máshogy is.
A legtöbben abban szoktak kételkedni, hogy egy rosszabb körülményű család gyerekei is elérhetnek valamit, mert maguk lusták/képtelenek rá. Én számtalan példát láttam rá, hogy aki akar, az tud is.
Általában nincsenek fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy elhiggyem ki hogyan él- az egyetlen, amiben gyakran kételkedem magam is az az, amikor a gyerekvállalás, gyed-gyes kerül szóba, és hirtelen mindenkinek 5 diplomája van, 3 nyelven beszél, de minimum 6 évet otthon akar maradni a gyerekekkel.
Szerintem aki tényleg sikeres, sokat keres, az nem ide fog írogatni, meg panaszkodni, dicsekedni meg főleg nem. Meg sokszor tényleg ki lehet szűrni az ilyeneket, ahogy írták 3 diploma, tele helyesírási hibával, vagy csak alapból ha valaki reggel 7-től este 11-ig itt írkál, az nem dolgozik...
De lehet hogy a millió felett van, azt úgy értik hogy egy évre, mert az közel minimálbér.
"hogy a kutyának a kanapén van a helye, meg amúgy is mivel is eteti és honnan van a kutya"
Ja ezt én is tapasztaltam, hogy ha nincs selyem kutyakanapéd, és nem fogadsz saját kutya-szakácsot aki házilag főzi a kutyának a kaját, akkor nem is vagy ember.
15-os, teljesen igazad van.
Nekem az a tapasztalatom, hogy az emberek egyszeruen bele vannak gubozva a sajat kis vilagukba es kornyezetukbe. Egy gyari munkas, aki havi 100 nettot keres es eselye sincs arra hogy ettol neki jelentosen tobb legyen egyszeruen nem erti, hogyan lehet pl. ennyi draga es uj auto az utakon*, mert nem mozog olyan korokben, es a korlatoltsaga miatt el sem tudja kepzelni, hogy van az o szinvonalanal magasabban is valaki.
A masik kedvencem az amikor elmondom, hogy en mennyit keresek (nem dicsekves, tenykozles) es mit csinalok, akkor az a valasz, hogy hazugsag, mert aki azt csinalja mint te az nem ir a gyakorira.
Mintha a jol kereso, erdekes munkaval rendelkezo emberek valami kulon kaszt lennenek :)
*hetente van ilyen kerdes, hogy mibol telik valakinek draga uj autora. Ha leirom hogy egy csomoan ceges autoval jarnak (rengeteg ilyen embert ismerek, a hugom pl. csoportvezeto egy multinal, ceges autoja van) akkor meg lepontoznak. Ha leirom hogy egy kozepes vallalkozas rohogve kitermel felevente egy 30 millios premiumautot, akkor is lepontoznak. Valahogy nem latnak tul a sajat hataraikon, es inkabb abban szeretnenek hinni hogy aki naluk jobban el az biztosan csalo, bunozo, nem akarnak szembenezni vele hogy tisztesseges munkaval, vallalkozassal is lehet jol (jobban mint o) elni.
Ha ezzel szembe kellene nezni, akkor a kovetkezo lepes az lenne hogy sajat maga rontotta el az eletet...
Nem biztos, hogy mindenki úgy él, ahogy írja.
Én az igazat szoktam írni, mégis időnként lepontoznak.
Az szomorít el, hogy sajnos sokan tényleg nehezebben élnek nálam, de ettől egyedülálló anyaként bankszektorban keresett 450 eFt fizetés nem az álomvilág kategória, de normálisan, kényelmesen lehet belőle élni, nélkülözni semmiképpen nem kell.
Jó lenne, ha mindenkinek olyan fizetése lenne, amiből nem okozna gondot az alapszükségletek (lakhatás, étkezés, munkábajárás minimum) kifizetése.
Ebből a fizetésből nem okoz ez gondot még akkor sem, ha egy gyermeket egyedül nevelek, sőt takarékoskodni is tudok, de természetesen nekem is vannak anyagilag is álmaim, céljaim, terveim és magasabb minőségben is tudnék élni több pénzből.
A környezetemben nem ritka a nálamnál sokkal jobb körülmények közöttélő család sem, a pénzügyi területen az osztályvezetői kategória (a mi cégünknél is sok van:) is 1 MFt fizetéssel és egy csomó más juttatással jár (és ha a dolgozó nevel 3 gyermeket, akkor máris adózni sem kell belőle sokat stb.)
Azt sem érdemes elfelejteni, hogy mindenkinek más az igényszintje, elvárása a "normális" élettel kapcsolatban: van, akinek az egészséges étkezés, vitaminpótlás is luxus, pedig telne rá, másnak egy havi kondibérlet is a normális, sportos életvitel része, a harmadiknak alapvető lenne az évi legalább 1 külföldi nyaralás, míg a másik elégedett, ha a számlák ki vannak fizetve, átlagos étel kerül az asztalra és van ajándék a fenyőfa alatt.
Itt a fórumon nemcsak a sokat kereső emberek írnak, a gyermekvállalás kategóriában szinte naponta van kérdés a kevés gyesből élőktől, a családi pótlékra várókról és a hó végére már gyakorlatilag kiürült kamráról, hűtőről... ez meg a másik véglet és ennél vannak sajnos rosszabb helyzetben is családok- csak a mélyszegénységben élők már nem is tudnak ide írni.
Nagyon nehéz lehet a napi boldoguláson túl az előrejutás az olyan átlagos családnak is, ahol a szülők dolgoznak, de csak minimálbér közeli fizetésért és nevelnek gyereke(ke)t.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!