Párommal szeretnénk összeházasodni, két tanúval. Hogy csináljuk, hogy ne legyen sértődés?

Kérdező, a Ti esküvőtök, tehát legyen olyan, ami nektek a legjobb. Azt, hogy ezen egy harmadik megsértődik, azt Ti nem tudjátok kivédeni, mert az a harmadik emberből jön, nem belőletek. Ha az emberek élik az életüket, akkor okvetlen lesznek olyanok, akiknek valami éppen nem fog tetszeni, de ettől még az embernek a saját életét kell élnie, és nem a másét, nem a mások elvárásainak kell örökösen megfelelni, hogy idővel azt vedd észre, hogy nincs is saját életed.

Értelmes ember felfogja, hogy az esküvőn a pár a főszereplő, nekik kell, hogy megfeleljen, nem másnak... nos a többiek meg... megsértődnek... ha nem az esküvőn, akkor majd a gyerek nevén, vagy akármin... az első dolgon, ami nem az ő tetszésüknek megfelelően történik... az ő dolguk, NEM a tiétek.

Mindenkinek, aki azt ajánlotta, hogy le van tojva a szülő, ez rólatok szól, csináld, hogy neked jó legyen, hogy a szeretett gyermeked azt tolja a képedbe, hogy bocs anya/apa, de a ballagás rólam szól, ti ne gyertek, vagy a szalagavatómra ne gyertek, mert a barátnőmmel/barátommal szeretném átélni, úgyis vele fogok táncolni, vagy bocsi, de ez a mi életünk, a kettőnk dolga és mi azt akarjuk, hogy ti ne osztozzatok az örömünkben, illetve osztozhattok, de otthon a fotelból légyszi. Igaz, semmibe nem kerülne, hogy ott legyetek, na de hogy néz már ki, hogy elhívom a szüleimet az esküvőmre?!Ja és innentől ne ünnepeljük együtt a szülinapomat se, hiszen semmi közötök hozzá, mert az úgyis csak rólam szól és én mással ünneplem.

Szóval kis túlzásokkal tükröztem ugyan, de nem hiszem, hogy egy szülő is így várja a szeretettel felnevelt gyermekének esküvőjét. Ha a szülő ilyenkor intelligensebb a gyereknél, akkor mosolyogva, sok boldogságot kívánva elfogadja a döntést, de belül fáj azért az, még ha soha nem is fogja az orra alá dörgölni, mert szereti.

Akik azt írják, a kérdezőék nagy napja, az legyen, amit ők akarnak, azok elolvasták és fel is fogták a kérdést???

A lagzit felesleges pénzkidobásnak tartják, oké, legyen.

De ennek semmi köze ahhoz, hogy a szüleiket nem hívják meg a szertartásra, az ugyanis semmibe sem kerül.

Szívük joga négyesben házasodni, csak akkor legyen annyi vér a pucájukban, hogy közlik, így akarják, és ne keressenek mondvacsinált indokot, mert a drága lagzinak semmi köze az esküvőhöz...

"Akik azt írják, a kérdezőék nagy napja, az legyen, amit ők akarnak, azok elolvasták és fel is fogták a kérdést???" - igen fel - én a #21-et írtam - és igen, a kérdésre válaszoltam, és igen, saját tapasztalatból. Én sajnos anno nem voltam ennyire előrelátó, úgyhogy a nem kihagyott tisztelt szüleim egyből elkezdtek szervezkedni "mert ez így NORMÁLIS" felkiáltással, úgyhogy már csak az esküvő lefújása maradt mint alternatíva, sokkal több ember, sokkal nagyobb besértődésével - vagy ugye egy olyan esküvő végigszínészkedése, amihez semmi közöm, és amit rühellek és a hátam közepére sem kívánok, és max egy hosszútávú gyűlöletes KUDARCélmény lett volna az életemben.

Visszagondolva ilyen helyzetekben egyértelműen a 2 tanús a lehető legkisebb rossz a lehető legkevesebb sértődéssel...

Kedves #26, egyértelműen jobb volt:)

A dolog annyiból szól a szülőkről, hogy vannak olyan szülők, akik képesek tudomásul venni, hogy a fiatalok egy másik pár, másik értékrenddel, és elfogadni, hogy az a jó, ami nekik jó - nos ők egy 2 tanúson se fognak megsértődni persze. És hát vannak szülők, akik erre képtelenek, mert mindenáron a saját normáikat és értékrendjüket akarják a gyerekükre - meg esküvő esetén annak párjára is - rákényszeríteni, persze "csak jót akarva". És hát persze, egy átlag 35 évesnél már talán működik is a "mindent megszervezünk, és utána kész tények elé állítjuk a szülőket" - bár legalább annyira sértődés-veszélyes mint a két tanús, tegyük hozzá gyorsan - két huszonegykét éves esetében egyáltalán nem fog, nem fogják tudni kikerülni a szülők "csak jót akarását" csak úgy, ahogy mi is tettük annó... és a történet idején - 1985:) - mi az akkori párommal 21/19 voltunk.

De 30 év távlatából is azt gondolom, hogy ez volt az adott körülmények között a lehető legjobb döntés akkor... (utána még 6 évet együtt voltunk, nem ezen múlott, hogy a kapcsolat nem lett holtomiglan-holtodiglan)