Miért okoznak örömet a páromnak az apró, jelentéktelen hazugságok?
Ezekből semmi haszna sincs, mégis folyamatosan "hazudgat" apróbb dolgokban.
Pld. egy rokonunk ajánlotta egy ismerősének segitségét a párom problémájára.
Ma felhívot bennünket, mire a párom azt hazudta, hogy nem tudja megoldani az illető. Naná, hogy át se ment hozzájuk, nem is beszélt vele. Alapoosan rápirítottam és figyelmeztettem, ha a rokon rákérdez az ismerősénél, hogy megkereste-e a párom, csak azt tudja mondani, hogy nem is beszéltek. Erre most fogta magát és elindult hozzájuk... De mire jó mindez?
Ismerek ilyen embereket, és soha nem értettem meg, miért jó , ha hazudoznak. Némileg betegség is, mentálisan. Van olyan rokonom, aki mindig olyanokat állít, ami nem történt meg, vagy kiszínezi a megtörténteket,és az sem tántoritja el, hogy tudja, várhatóan kiderül.
Pasim is volt ilyen, hogy mindig mást mondott, csak hogy jó fényben tűnjön fel, neki a végére már a nevét sem hittem el.:(
Ez az emberi személyiségtípusok egyikének jellemzője. Néha egy kis színesítés amúgy sem bánt senkit, van aki csak a többi embert akarja az előadásával inkább szórakoztatni.
Nem feltétlenül a hazugság miatt csinál valaki ilyet.
Bár a párod már egyértelműen kezd átesni a másik oldalra.
Vannak olyan személyiségtípusok, akik nem bírják elviselni még azt sem, ha a másik kiszínzi a történetet. Pedig be kéne látni, hogy nem feltétlenül hazudozik a másik és mindenkinek van olyan oldala, ami nem feltétlenül előnyös minden ember szerint.
Vagy elfogadod ilyennek, vagy nem. Olvasgass kicsit a személyiség típusokkal kapcsolatban. Nekem sokat segített. Nem mindig a saját képünkre kialakított ember a legjobb, a saját értékrendünkkel.
Volt pár ilyen ember az életemben, soha nem sikerült megértenem őket. És sajnos, mivel ők sem értik mi a bajod az "apró" hazugságokkal, aligha számítsz őszinteségre tőlük nagyobb volumenű dolgokban :(
Egyszer a volt fiúm azt hazudta, hogy azért késett a randinkról, mert épp autót vett nekem! Haha, abban a pillanatban is tudtam, hogy hazudik. Nem a nem létező autó foglalkoztatott, hanem az, hogy ennyire hülyének néz és ennyire nem felel a szavaiért. Volna még mit mesélnem, de túl hosszú lenne. A röhej, hogy ugyanezek az emberek elvárják, hogy higgy nekik plusz az őszinteséget tőled. Te szokd meg és fogadd el, hogy ő ilyen, de ha te hazudnál neki - olyan nincs!:(
Hosszú távon nemigen fogod ezt bírni, hacsak tényleg meg nem szokod. De nem jó ez így:(
Nem tudom, mire jó, de én nem tűrném el, és nem hitegetném magamat azzal, hogy "nekem még nem hazudott". Mondjuk inkább úgy, hogy még nem vetted észre, vagy csak nem akarod észrevenni.
Egyébként meg szerintem hazudott, mert előtted hangzott el a hazugság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!