Hogy lehet azt a testvért megállitani, aki a gyógyithatatlan anyjával nem foglalkozik, a nevelőapját pedig hazugságok által lehuzza pénzzel?

Nem vagyok irigy. Amikor anya beteg lett 1 év után megkért legyek a gondozója. Otthagytam a munkahelyem és elvállaltam. Szerettem a testvérem, és most is szeretem, csak nehéz megemészteni, hogy megváltozott. Amikor anya beteg lett és kettesbe voltunk, megmutatta hova tette az ékszereit, pénzt. Az ékszerekből egy keveset visszarakatott, a többit máshová tette. Amikor apu el volt keseredve nincs sok pénze, odaadtam a pénzt, hogy legyen neki, és az ékszereket. A kevesebb ékszert, amit anya ugyanoda tetetett vissza, sajnos elég hiányosan került elő. A mai napig erről nem esett szó. Amikor a testvérem egyszer este ott volt, elküldte aput az akkori párjával, menjenek el vásárolni. Mikor visszajöttek, nem vettek semmit, és a lakásban sem volt összepakolva, vagy épp elmosogatva. Másnap mikor megtudtam, megnéztem az ékszereket, odaadtam a pénzt, rakja el apa. Az ékszerekből apunak tünt fel először, hogy amit anyának vett, nincs benne, pedig tudom benne volt. Kérte, cseréljük le a zárat. Azóta nekem van csak kulcsom. Ahhoz a pénzhez azóta adtam el apunak olyan ingóságokat, amik nem kellenek, igy már bőven van tartalékja. Amikor mütétre vittem anyát, testvérem wellnes hétvégére ment a barátnőjével, anya meg sirt. Ha másik városba volt kórházba anya, testvérem benzinpénzért átvitte. Ezért mikor kiderült, átvittem az autómmal, hogy ne kelljen fizetni. A gyógyszersegélyt kijártam, hogy az se kerüljön semmibe. Hónapok óta meg sem nézte aput, segitsen-e neki, most több mint 7 hónap után meg megjelent, hogy gyógytermékeket hoz, ami segiteni fog, ami persze drága termék. Lábak nélkül, lebénult féloldallal, amit már nem tudnak meggyógyulni, nem fog segiteni sajnos. A beszéd sem tiszta. A gyerekeim pedig folyamatosan segitenek mindenhol apunak, a földmunkában is. Azok a gyerekek pedig nem is fognak eztán sem. Mielőtt azt irja valaki, hogy irigy vagyok, talán el kellene gondolkozni. Nem irigylésreméltó a helyzet és senkinek sem kivánom, adott helyzetben benne lenni, és ezt tehetetlenül végignézni a pokol. Nehéz megemészteni, hogy ez az édesanya, aki egész életében imádta a családját, és segitett, ahol tudott, ezt érdemelje. Amikor sokszor pénzt adott a bajbajutott testvéremnek, nem szóltam. Most igen, mert elég volt, bár tényleg ugy tünik nemsokat tehetek.

Biztos, hogy sajnos más is lehetett már ilyen helyzetbe, reméltem, hogy aki már tulesett ezen, tud valamilyen tanáccsal segiteni.

Köszönöm a kommenteket, mégis találtam segitséget, amin elindulhatok. Nincs jelentősége, de nem édesapám, kicsi voltam, amikor meghalt. Ettől függetlenül : aki felnevelt......