Mennyire normális, ha egy 50 éves férfi még az anyjával él?
A barátom majdnem 50 éves, és életének központja az anyukája. Vele lakik, anyuka főz neki, együtt vásárolnak, ha elfelejt neki szólni, hogy elmegy otthonról, akkor felhívja, hogy hol van.
Ebből kifolyólag (legalábbis gondolom, hogy ez miatt) a párom nem is tervez senkivel komoly kapcsolatot, legalábbis velem biztosan nem, bár az ellenkezőjét szokta bizonygatni, de hát ezek csak szavak, tenni nem tesz semmit.
Én sem vagyok már fiatal, és évek óta próbálom tolerálni ezt a helyzetet, de azt hiszem, ez sosem fog megváltozni, én pedig nem szeretnék egy anyával versengeni.
Nekem nincs, és soha nem is volt az ismeretségi körömben olyan férfi, aki ennyire anyuci szoknyájához lenne kötve, főleg 50 évesen...
Tapasztalatok, vélemények érdekelnének a témában, mert tényleg nem tudom, hogy ez normális dolog-e?
Anyukája 70 valamennyi, de egészséges, tevékeny.
Igen, igazad van, a megszokás nagy úr! Meg ugye, ez neki így nagyon kényelmes. Otthon megkapja az ellátást, nálam meg a szexet, aztán megy haza..
Én ugyan odaköltöznék hozzá, ha ő ezt szeretné, de ilyesmiről hallani sem akar, még a témát is kerüli.
Azt hiszem, ennek így valóban semmi értelme, jobb ha feladom, részemről ez csak elvesztegetett idő.
Valójában csak az érdekelt volna, hogy mennyire egyedi ez a kettőjük közötti kapcsolat, hogy "normálisnak" nevezhető-e?
Nem normális, ráadásul azt sem tudhatod pontosan, hogy milyen életük volt korábban, mivel láncolta a mama ennyire magához a fiát. Az anyák nagyon tudják manipulálni a gyereküket (főleg, ha egy szem gyerek). Nekem is ment gallyra emiatt kapcsolatom, a vége az lett, hogy szinte megutáltuk az akkori fiúm anyjával egymást. Az meg külön gáz, hogy a párod nem akarja, hogy odaköltözz... :(( szerintem addig változtass, amig fiatal vagy!! Sok sikert!
(az első válaszoló voltam)
Az odaköltözésnek semmi értelme nem volna. Vagy el kell fogadni így, vagy elmenni békességben.
Csoda, hogy nem a fiukat szereti, és a nők után érdeklődik.
Számos példa volt erre a fajta mama-fiú kapcsolatra a művészvilágban.
Igen, igazatok van, én is így gondoltam, most megnyugodott a lelkiismeretem, hogy nem én látom rosszul a dolgokat.
Köszi a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!