Kell jelentőséget tulajdonítanom annak, hogy a gyerek ezt mondta? Vagy ez még a normális testvérféltékenység kategória?

Kedves kérdező :)

Én sem örültem,mikor megtudtam hogy lesz kistestvérem,igaz nekem nem váltak el a szüleim,és nem is féltesó volt.3éves voltam.

Mikor megszületett,még nehezebb volt elfogadni,hogy nem csak velem foglalkoznak. Családban is én voltam az első unoka.Rosszul esett "átadni a helyem" Úgy éreztem egy ideig,hogy jobban szeretik.

Adtam neki nem túl kedves beceneveket,illetve mondogattam h "kidobom a kukába" stb.

Valószínűleg féltékeny voltam,és nem neki akartam rosszat,csak magamnak jót. Rosszulesett,hogy a szüleim miért tették ezt velem. Szerintem,az esetetek más,arra kell figyelmet fordítanod hogy te,az anyukája,apukája elmagyarázzátok neki,hogy ő mindig is apuci szeme fénye marad,az "új gyerek" nem az ő helyét veszi majd át. Próbáljatok mindketten,hárman sok időt vele tölteni,figyelni az érzéseire,lelkivilágára.Ezzel szerintem elkerülhető hogy gyermekpszichológushoz kelljen vinni.

Azóta nagyon jó testvérek vagyunk,hiányozna ha nem lenne. Persze veszekszünk néha meg minden...de a legjobb testvér a világon az öcsém :)

A gyerekek ezt még nem szó szerint értik. Konfabulálásnak hívják. Az érzelmeit még nem tudja megfelelően szavakba önteni. Valószínűleg a nyakkitörés végleges voltával sincs tisztában. Hülye párhuzam, de amikor puffogtat egy kisgyerek és azt mondja, hogy "most lelőttelek", az se jelenti azt, hogy a halálodat kívánja.

Amit tudok javasolni: beszélgessetek sokat az érkező testvérről és őt pozicináljátok az ügyes, okos, nagy báty szerepébe. Mesélj neki, hogy a pici majd mennyire fel fog nézni rá, mennyi mindent taníthat neki, vigyázhat rá (nem bébiszitter, hanem védelmező értelemben). Ettől úgy érzi, hogy felelősséget kap és valószínűleg büszkén fogja várni a nagy testvér szerepét.