Felélednek bennem az anyai érzések, jó anya leszek én?

ma 16:36

Az volt a legjobb, mikor az unokatesóm felesége azt mondta, hogy kihullott elől a hajunk, és még mutatta is magán. Néztem először rá, hogy mi hullott ki neki, hisz ott haja, aztán esett le, hogy a gyerekről beszél...

Volt, aki megkérdezte: Hány fogatok van? Mondtam, hogy nekem 29, a lányomnak 12.

De hát ő csak a gyerekére volt kíváncsi... Ki gondolta volna... :)

Hasonlóan voltam én is, alapból nem vagyok érzelgős fajta.

Nekem a születése után is furcsa volt a helyzet. A kötődés nekem idővel alakult ki, ahogy fejlődött és alapszinten beindult a kommunikáció (mosoly, szemkontaktus, stb). Az első hat hétben kötelességtudatból elláttam, de hűmostdeanyalettem érzés nem volt.

Viszont, nekem segített, hogy anyám mosolyogva mondta erre, hogy ő is csak nézegetett az első hetekben, hogy "bakker, pici, rózsaszín és már nem vihetjük vissza..". Aztán idővel alakultak ki nála is az érzelmek.

Egy dolgot egyébként előre megígértettem magammal: nem fogok a társadalomnak/másoknak görcsölve megfelelni akaró szülő lenni. Nem akarok a csöpögős "anyaképnek" megfelelni. Ergo nem, nem hatódtam meg az első szívdobbanásnál (néztem ki a fejemből, hogy jesszum, tényleg van bennem valaki) és nem, nem sírom el magam, ha két órát a babától külön töltök.

Viszont nagyon megszerettem és beértek az érzelmek. Hogy egyszerűen szerencsém volt, vagy a lazább hozzáállásom hálálta meg magát, nem tudom. De nagyon nyugodt baba, önállóan is eljátszik, barátságos másokkal is.

Tény, hogy nagy forgalom van körülötte, sok látogatónk van és tényleg csak azt tiltottam le róla, akivel alapvető higiéniai problémák voltak.

Az altatásnál se húztam be magam a csőbe, hogy órákig tutujgatjuk, aztán zombi vagyok. Kezdetektől letettem, puszi, sötét, ennyi. Az altatás a mai napig ebből áll, ha nagyon nyűgös, akkor plusz 20-30 mp hátsimogatás és alszik, mint a bunda.

És, legnagyobb meglepetésemre mindenki dicsér a környezetemben, hogy milyen jól csinálom. Közben csak alacsonyra raktam a lécet: legyen egészséges, legyen életben estére. Másra nem voltam hajlandó rágörcsölni.

Egyébként rajtam is átfutottak kétségek az elején. Hogy nem is szeretem, mert nem jövök ki sírva pisilés után a WC-ről, hogy "a babukám nélkül kellett lennem két egész percig...".

Két hónapos korában belázasodott az oltástól. Nekem ott elgurult valami, remegve, idegesen hívtam fel a gyerekorvost, hogy azonnal jöjjön ki, lázas, úristen. Hadartam, remegtem, kalapált a szívem. Doki pöppet kiröhögött a telefonban és mondta, hogy esetleg adjak lázcsillapítót és akkor hívjam, ha az se viszi le. Annyira pánikba estem, hogy egyszerűen nem jutott eszembe, hogy lázcsillapítót kellene adni neki. Vállammal szorítottam a telefont, közben pánikban hazarendeltem a férjemet, hogy lázas a gyerek, azonnal gyere haza, életveszély van.

Mire hazaért, a láztalan baba hót nyugodtan aludt, én meg ültem mellette és fogtam a fejemet, hogy mekkora egy marha vagyok, ilyen hisztit levágni egy láz miatt. Viszont akkor rájöttem, hogy hogyne lenne baromi erős a kötelék, amikor soha ilyen ész nélküli kirohanást nem rendeztem életemben. Aggódtam, na.

Most már hét hónapos, rettentő kiegyensúlyozott, vidám baba. Én pedig nem vagyok roncs, tudok eleget aludni, van időm mindenre. Rá, magamra, a családra. Most nagyon jól érzem magam a bőrömben.