Mit tennétek ebben a helyzetben?
Barátnőm szülei teljesen eladósodtak. Hatalmas házuk van, elárverezik, mert egy csomó embernek tartoznak. Hogy haladékot kapjanak 2-3 millióra lenne szükségük azonnal.
Barátnőm nagyon régen külön él tőlük, soha nem volt velük felhőtlen a kapcsolata. Amit eddig elért (félretett pénz), az csak saját munkájának köszönhető, szüleitől semmi támogatást nem kapott. Egy kis lakást szeretne belőle venni. Tanít, ebből gondolhatjátok, hogy nem kevés lemondásba-kuporgatásba került azt a 3 milla kp.-t félretenni.
Szülei most azt várják tőle, hogy ezt a pénzt adja oda nekik. Sőt, nem várják, az anyja ordított vele a telefonba.
A nagy gond az, hogy a szülei nem a válság miatt mentek tönkre, hanem a saját felelőtlenségük, pénzszórásuk miatt. Az anya kb. 55 éves, de soha nem dolgozott, plasztikai műtétre viszont költött, nem is keveset.
Ha b.nőm kölcsönadná a pénzt, valszeg soha nem látná viszont. Ha nem ad kölcsön, a szülei az utcára kerülnek.
Józan ésszel tudja, hogy nem kellene odaadni a pénzt, de azt viszont hogy nézze végig, hogy a szülei csövesek lesznek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

16:25-ös vagyok
bocsi hogy így fogalmaztam,csak kicsit felháborodtam ezen.
Higgyétek el, én is ugyanígy ki voltam akadva, amikor mondta. Most nem hívhatom, de estefelé megcsörgetem, hogy mi a helyzet, van-e már valami.
A házat én is mondtam, hogy adják el, de valamit mondott, hogy miért nem lehet, majd megkérdezem még egyszer ezt is.
Ha én lennék ebben a helyzetben, én már tuti tejeltem volna, rám érzelmi zsarolással nagyon lehet hatni, szerencsére ő más.
Nagyon igazuk van azoknak, akik azt írták, hogy a pumpolásnak nem lenne vége. Már pár éve ilyen helyzetben vannak a szülők (már hogy nincs sok pénzük), de az anya Estee Lauder cuccoknál nem adja alább- szóval szerintem már nagy változások a pénzkezelés terén nem várhatók.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
B.nőm még az egyetem évei alatt elköltözött, tehát a tanulás költségeinek nagy részét is maga állta.
Amikor elhagyta őket, nagy gazdagságot hagyott ott, és ment tul.képp a létbizonytalanságba. Az apja felajánlott neki akkor 1 millkát, de ő ezt se fogadta el, visszaadta. Szakítani akart a családdal, mert pénz volt, de szeretet, egymás megbecsülése nem nagyon. Az anyja még most is jó nő, ő meg nem (nem drasztikusan, de nagydarab), ezért az anyja állandóan csesztette, hogy csúnya meg igénytelen, másmilyennek szerették volna, nem fogadták el.
Mutatott gyerekkori képeket, szerintem ari kiscsaj volt, de az egész családtól azt hallotta, hogy csúnya.
Az életvitele mindig szerény volt, szerényebb pasijai voltak, ez sem tetszett, miért nem olyan, mint más lány.
Mondjuk, most, hogy független, és már lehiggadt, próbál jobb kapcsolatban lenni a szüleivel, de most kirobbant ez az ügy...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!