Ezek alapján reménykedhetek a legjobbakban, vagy ez nem olyan nagy dolog?
Van már két gyerekem. A barátommal fél éve vagyunk együtt. Kb másfél hónapja már említette, hogy szivesen megismerné a gyerekeimet. Mondtam hogy persze, semmi akadálya. Akkor ez annyiban maradt. Most 1 hete megint ő magától felhozta, és még konkrét időpontot is mondott, hogy azon a héten menjünk el együtt egy játszótérre, ő is elhozza az ő lányát, én is viszem az enyémeket, és ismerjük meg egymás gyerekeit közelebbről, és a gyerekeink is egymást. Látásból már mindketten ismerjük egymás gyerekét. 2 hete is pl. bankban ügyet intéztem, addig ő lefoglalta a kisebbik gyerekemet, aki még csak 2 éves. Nagyon jól csinálta, lekötötte a gyerek figyelmét, beszélgetett neki, és utána is mindig szólt hozzá, figyelt rá, ez nekem akkor annyira jól esett. Azóta már egyszer rákérdeztem, mert kíváncsi voltam, hogy még mindig úgy gondolja e, de határozottan azt mondta, hogy persze megejtjük azt a bizonyos találkozót, nem felejtette ő el, és komolyan mondta.
Ez jelentheti azt hogy komolyak a szándékai, vagy inkább ne bizzam el magam, mert ez nem olyan nagy dolog mint ahogy én azt hiszem?
Köszönöm a véleményeket.
Szerintem komoly lehet, hiszen mindkettőtök el kell fogadnia a másik gyerekeit.
Sok férfi ilyenkor fejvesztve menekül, hogy nem érdekli más gyereke, de ez így teljesen korrekt. A saját gyerekeit sem vinné el a gyerekeidhez, ha nem akarna komolyat.
Ő neveli a lányát? Vagy csak láthatási joga van?
Gondolom a te gyerekeidet te neveled, így őket mindenképp el kell fogadnia, de ha neki is van gyereke, szerintem megértő lesz.
Általában a gyerektelen pasik szoktak menekülni. Ő nem fog.
:)
Hidd el ha valóban megakarja ismerni a gyermekeid, akkor valóban érdeklőd őt. És ez nagy dolog.
Gratulálok és sok sikert.
2-es vagyok!
Mármint az korrekt, ha látni akarja a tiedet!
Nem az hogy menekülnek a pasik a gyerekes anyukáktól! :D
Ige, van ilyen is, hogy csak azért babusgatja a férfi a nő gyerekeit, hogy így közelebb kerüljön a nőhöz és kihasználja.
De! úgy gondolom, hogy épeszű férfi azért ehhez a "kis mókához" nem használná fel a saját gyerekét is, hanem csendesen babusgatva tenné meg.
Pozitív a hozzáállása. A férfiak többsége amúgy nem olyan romantikus mint a nők, és nem gondolkodnak olyan nagyon előre a lehetőségekben.
Lehet megfordult a fejében hogy jó lenne olyan programokat csinálni ahova ő is szívesen elhozná a lányát és te is a gyerekeidet.
Lehet hogy arra gondolt hogy idővel kényelmesebb lenne összeköltözni és ehhez elengedhetetlen feltétel hogy a gyerekek jól kijöjjenek egymással és a felnőttekkel.
De még az is lehet hogy egy lánykérés is megfordult a fejében.
Szerintem ne gondolkodd túl a dolgot, mert könnyen csalódsz ha álmodozni kezdesz.
Inkább örülj a pozitív fejleményeknek és minden alkalomból (a gyerekes programokon is) hozd ki a legjobbat.
A férfi akkor képes igazán elfogadni a nő gyerekeit , ha magát a nőt szereti. Nagyon jó a hozzátok állása. Csak így tovább!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!