Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Létezik olyan, hogy a nő...

Létezik olyan, hogy a nő ennyire ne vegye észre, hogy semmibe veszik?

Figyelt kérdés

Van egy férfikollégám, harmincas végi. A barátnője, akivel együtt él, nincs még harminc.

A nő állítólag tök lelkes a kapcsolatukat illetően, odavan a pasijáért. Ő viszont nem, ez egyértelműen lejön abból, ahogy nekünk mesél kettejükről. Szexuálisan nem vonzódik hozzá, mert szerinte túl duci (10 kg súlyfeleslege lehet), eddig még nem csalta meg, de az ábrándozás erősen megvan. Pl. 20 éves lánykákról fantáziálgat.

Kijelentette kategorikusan, hogy soha egy percig sem gondolt rá, hogy ezt a nőt elvegye, és nem is akarja. A lány nem tudja, bár állítólag az élettársi viszony egyelőre neki is elég. A nőtől kért pár éve 5 év haladékot a gyerektémára, de azt mondta, ha az lejár, akkor újabbat kér, mert eszében sincs gyereket vállalni, nem érzi magát érettnek rá, és soha nem is fogja másként érezni.

Elbeszélés alapján a nő nagyon odaadó pár, házias, és biztosan nagyon akarna gyereket, mert jelenleg egy kutyával kompenzálja ezt (amit a pasi gyűlöl).

Mikor kérdeztem a kollégát, mégis minek van a csajjal, ha úgy beszél róla, ahogy, azt felelte, jól jön a fizetése, mert a nő kétszer annyit keres, mint ő. Ebből sikeresen tudják felújítani a férfi örökölt ingatlanát.

Nagyon megsajnáltam ismeretlenül is a nőt, de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ezt ő ne észlelje. A kolléga nem egy jó színész, és amilyen a személyisége, kétlem, hogy otthon játszaná az odaadó párt.


2014. szept. 22. 18:31
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Sztem a kollegád arcoskodik csak a munkahelyén.Azt hiszi macsó dolog,hogy így beszél a nőről akivel együtt él,sztem a fele nem igaz annak amit mond.
2014. szept. 22. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
89%
Vannak áldozat típusú emberek (nem csak nők). Ő nekik az a boldogság, ha valakit körülugrálhatnak. Nem várják el ugyanezt a másik féltől.
2014. szept. 22. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Micsoda egy szemét pasi!! Egyébként elképzelhető, hogy a nő nem veszi észre, annyira szerelmes, meg a férfi is rájátszik egy kicsit a nagyobb haszon reményében.


Bízom benne, hogy a pasi talál majd egyszer egy olyan nőt, aki megismerteti vele azt az oldalt, amelyet most ő képvisel.

2014. szept. 22. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

"Sztem a kollegád arcoskodik csak a munkahelyén.Azt hiszi macsó dolog,hogy így beszél a nőről akivel együtt él,sztem a fele nem igaz annak amit mond."


Nem olyan fajta. Ő egy elvarázsolt csodabogár, aki abszolút nem játssza meg magát, hanem már-már felháborítóan őszinte. Volt időm már annyira kiismerni, hogy ebben biztos legyek.


Egyébként elmondta, korábbi párkapcsolatában érezte úgy, hogy azt a nőt el is vette volna, de aztán csalódott benne. Nagyon úgy tűnik, ez a lány meg csak pótlék.

2014. szept. 22. 18:39
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Otthon meg biztosan tök papucs :D

Nekem is van ilyen ismerősöm, csajozik össze-vissza, több kevesebb sikerrel. Feleség nem egy jó nő, de sokat keres. Gondolom a nő elviseli, hogy ne maradjon egyedül. A férfinak meg jó, hogy otthon mindig van valaki, aki ellátja a háztartást. De majd pár év és simán elveszi feleségül és gyereket is csinál neki, ha nem akarja elveszteni a kényelmét és a fizetését.

2014. szept. 22. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Ezt kapja a legtöbb rendes, házias nő:D Kollega egy patkány! A csaj szerelmes, nem lát a rózsaszín ködtől.
2014. szept. 22. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
Sok megfejtés lehet. Simán előfordul, hogy tényleg csak arcoskodik a melohelyen, vagy vannak bizonyos nők, akik valóban még a nyilvános megalazast is elviselik, ennek az okát nem tudom, de láttam már ilyet. Vagy szimplán csak nem egy olyan típus a csaj, aki észrevenne, hogy miről is szól a kapcsolata.
2014. szept. 22. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Miért ne létezhetne, szegény nőre nem ezt zúdítja, hanem te írod, hogy hitegeti. Ő meg elhiszi, miért is ne hinné, szereti és bízik benne sajnos.
2014. szept. 22. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%
8 Azért az ilyen nőre mondják szep szóval, hogy naiv. Látszik az, ha valaki ekkora bunkó, mint ez a pasi.
2014. szept. 22. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Vannak ilyen "Itt dolgozik: Önfeláldozó" típusú nők. Nekik tényleg az okoz örömet, ha valakit körbenyalhatnak. Ismerősi körömben is van ilyen. A pasi (28) alkoholista, volt, hogy a csajt (25) megütötte, és nem egyszer megalázta, és kidobta az utcára, a csaj meg mint a bumeráng, röpül vissza a pasihoz.

Mindenki próbált már neki segíteni, de minden segítséget elutasított, mert neki a "párja" kell. Nem tudsz velük mit csinálni. Persze van ilyen férfiben is, de nőben gyakoribb. Általában az ilyen nők súlyos önértékelési zavarokkal küzdenek, és semmi önbizalmuk sincs.


Sajnos ezen csak saját maguk tudnának változtatni, ha akarnák. Ha nem akarnak megváltozni, vagy nem akarják észrevenni az alárendelt, lábtörlő, megalázott helyzetüket, akkor semmit nem tudsz tenni.

2014. szept. 22. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!