Miért ilyen nehéz az ismerkedés egyedülálló anyaként?

Biztos, hogy nehéz, de nem lehetetlen. A barátnőm is egyedül maradt a kisfiával 30 évesen. Egy évig a válás után teljesen begubózott, aztán szépen kirángattuk. Elvittük bulizni, nagymama meg örömmel vigyázott az unokára, mert örült, hogy a lánya kimozdul. Az elmúlt fél évben, már 3 pasival is randizott. Igaz komolyabb dolog nem lett belőle, de nem a gyerek miatt, másért. De legalább önbizalmat adott neki, hogy elhívták randira. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan is, aki komoly lesz.

Te se add fel. Éld az életed, és ne görcsölj rá, mert a pasik megérzik. Olyan fiatal vagy még, tuti lesz valakid.

Ez baromság, hogy normális pasi nem akarja más gyerekét nevelni. A barátainknál a feleség elvált, egy éves volt a kisfia, amikor összeismerkedett a barátunkkal, aki egy nagyon jó fej krapek. Ez tizennégy éve volt, azóta boldogan élnek együtt, a fiút sajátjaként szereti. Többször szóba került, hogy örökbefogadja, amit a fiú is nagyon szeretne, de a "papír apja" természetesen nem járul hozzá, igaz leszarja a gyereket nagyívben.

Simán, bárhol összeismerkedhetsz valakivel. Csak egy példa, bár én házasságban élek, és visszautasítottam a randiajánlatot. Két (!) gyerekkel utcai hotdog árusnál vettünk hotdogot. amíg készültek, a pasi szóval tartott, szépek a gyerekek, milyen kis cserfesek, milyen csinos az anyukájuk stb stb. Következő alkalommal szintén bóközön, majd megkérdezte, hogy gyerekek és hotdog nélkül is öszefuthatunk-e?

Nos, egyrészt valszeg a gyerek leköt, ismerkedni kevésbé van időd. Ráadásul kicsit más úgy elmenni randizni, hogy simán csak becsukod magad után az ajtót, vagy hogy azt is meg kell szervezni, h mi legyen a picivel. Ezzel 1ütt szerintem sokat segíthet, ha kipróbálsz pár társkereső oldalt.

Sajnos nem mondom, hogy a társkeresőkön feltétlen sima lesz a dolog; ez tőled is függ. A baj, h a te korosztályodnak tipikusan nincs gyereke (kivéve ha etnikum az illető, de te nem olyat keresel szerintem). Így aztán, bár 23-27 éves pasiból ugyan telítve vannak, de ők még nem fogják bevállalni más gyerekét. Én is így voltam, mikor ilyen helyen ilyen nő írt nekem. A 30kevés éves korosztályban viszont tarolhatsz; mindenki szereti a fiatalabb nőket és nekik a gyerek sem akkora gond (könnyen lehet, h nekik is van már). Szóval ha tizenpár év különbség nem zavar, akkor nincs nagy baj, ha zavar, akkor nehezebb a helyzeted.

Igen, sokat számít a gyerek, egyeseknek. De még mindig jobb, mintha hitegetve/reményt keltve megfektetnek és utána otthagynak egyedül párnát áztatni (a gyerek meg nem érti, miért szomorú az anyja).

Egy kapcsolatnak akkor van értelme, ha anyagilag nem él két ember külön. A legtöbben erre nem, vagy hosszú távon nem képesek. Ebből kiindulva jobb talán hozzászoknod a gondolathoz, hogy a család ti ketten, a partner/szabadidő pedig egy különálló rész az életedben.

Mondhatnám úgy is, ha tudsz (személyiségfüggő), relatíve alkalmi kapcsolatokban is merj gondolkodni, melyekhez nem szükséges említeni, hogy van gyerek. De ehhez kell, hogy ne akarj mindenáron másban megoldást találni, különben csak rosszabb lesz, mint a magány. Ha így kialakul egy jó kapcsolat, akkor egy olyan emberben is felmerülhet a kompromisszum gondolata, aki a gyerek hallatán az ismerkedéskor takarodót fújt volna. De ez csak önkéntes alapon működhet, a részedről inkább tiltakozás mellett (a kapcsolat kiterjesztése ellen), mint bátorítással.

Nagyon más egy anyának csapni a szelet, akinek a gyereke az első, mint egy lánynak, akinek a fickó az első. A lányról a házasság/kapcsolatt anyára váltást sokan képtelenek túlélni, mivel nem készültek fel rá sem tudatukkal, tudásukkal, sem a kapcsolatuk nem épült olyan szilárd kötelékké, ami kibírja egy új jövevény 'közbeékelődését'.

A fentiek számos gondolati szálat tartalmaznak, így talán kuszaság, de a kérdésedre csak összetett válaszok léteznek, emberi, társadalmi, gazdasági, kultúrális, stb. összefüggéseket magukba foglalók.