Ennyi akadállyal is meg tud birkózni az ember, ha szeret valakit?
A barátnőmmel 7 hónapja vagyok együtt, mindketten lányok vagyunk. Már az elején tudtuk, hogy nehéz lesz, mert az Ő élete más, mint az enyém. Én vagyok az a lázadó típus, akinek senki nem szólhat bele az életébe, Ő viszont nyugodt, komoly és még nagyon függ a családjától. Én megértem, hogy nem rúghat fel mindent miattam, de ez az állandó rejtőzködés túlságosan megvisel mindkettőnket. Neki én vagyok az első lány az életében és a családjának nem vallotta még be, hogy kivel jár, mert fél, hogy kiborulnak. Számon tartják, hogy mikor hova megy és van egy srác, akire már régóta azt hazudja a családja előtt, hogy a barátja, csakhogy ne gyanakodjanak. Találkozni csak nálam tudunk, de nem aludhat itt, mert a szülei azt is számon kérnék, ha máshol töltené az éjszakát. Annyira nehéz ez az egész, mert nem lehetünk feltétel nélkül boldogok, én pedig állandóan azon stresszelem magam, hogy mikor tudja meg a családja és tiltják el tőlem. Én nem mehetek el hozzá, mert attól fél, hogyha találkoznék a családjával, nem sima barátnőnek néznének, mert nem úgy viselkedem. Próbál kitörni, de nem tud. Ő nem az a jókislány, sőt, de mégis úgy kell viselkednie mások előtt. Komolyan olyan, mintha két élete lenne..egy, ahol az igazi énjét mutatja és velem van és egy, ahol a családjának és a környezetének kell megfelelnie. Nemrég pl. arra kért, hogy szerezzek neki füvet, mert úgy kipróbálná vagy tőlem kér cigit, mert egyébként nem dohányozhatna. Én nem mondtam, hogy borítsa fel az életét, de ez senkinek sem jó és annyival több dolgot élhetnénk át, ha nem lennének kötöttségek. Bonyolult, mert ha elmondja a családjának, talán eltiltják tőlem vagy haragudni fognak rá, amit én sem akarok, de ha nem mondja el, akkor viszont marad ez az idegesítő "bárcsak szabadok lennénk" helyzet. Rólam 16 éves korom óta tudják, hogy a lányokhoz vonzódom és először nem akarták elfogadni (főleg apám, mert apuci aranyos kislánya voltam), aztán beletörődtek lassan. Annyira kínos már ez az egész néha, mert így senki nem szeretne élni. Lehetne valamit tenni vagy ki lehet bírni, ha így is marad még egy jó ideig?
Ő 18, én 20 leszek.
válasza:Nem lehet ezt huzamosabb ideig kibírni. Ő mindenképp fel fogja őrölni magát, és ez neked sem tesz jót. A kapcsolatnak meg pláne. 7 hónap az már nem olyan kevéske idő, de hová fog továbbhaladni a kapcsolat?
Ha annyira nem megy neki, hogy felvállalja a családja előtt, az még hagyján, de utcán, ismerőseitek és barátaitok közt kellene. Akkor nagyjából meglenne a szabadságérzés, de az sem teljes.
Valamilyen fokon meg kellene valósítania az elszakadást a családjától... pl aludhasson nálad. Mondjon annyit, hogy nálad alszik, nem kell magyarázkodni, meg pirulgatni... a szülők lehet, hogy venni fogják a lapot előbb-utóbb, de az nem feltétlen rossz, talán előkészíti egy kicsit a talajt a felvállaláshoz.
Rólam is tudja mindenki, családom, barátaim, még olyan haverok is, akik pedig "gyűlölök minden homoszexuálist" nézeteket vallottak, nem változott emiatt a kapcsolatom velük semmit, amikor megtudták. Ha az ember magában elfogadja saját magát, akkor onnantól kezdve arról az oldaláról nem lesz támadható, és mások se fogják furcsának találni, ha neki természetes, és nem nyavalyog rajta. :)
Most már sokkal toleránsabb a világ, még nem az igazi, de sokkal jobb. Volt rosszabb is...
A biszex válaszolónak meg üzenem, hogy én ugyan nem fogok semmit magamban tartani, amit a heterók sem. Ki a csudát érdekel, hogy megcsókolom szolidan a barátnőm a nyílt utcán? Ugyanolyan jogom van nekem is kifejezni az érzelmeimet hálószobán kívül is annak, aki szeretek, mint a többieknek...
válasza: válasza:04:32-es vagyok.
Nem értek egyet veled abban, hogy csak stabil kapcsolattal lehet coming outolni. Miért úgy kellene? Nem a párra kell ráterhelni ezt, persze, ő is segít, de az nem kapcsolat, hogy azért ápolgatom a lelkét sok hónapon keresztül, mert velem van...
Tudom, hogy iszonyú teher tud lenni, mindőnknek "át kell esni" ezen, valakinek könnyebb, valakinek nehezebb.
Szerintem jobb, ha az ember még szingliként lerendezi ezt magában és a környezetével. Segíteni fognak a barátok, jó ha vannak leszbikus barátok is, ők jobban megértik.
Nem azt mondom, hogy most csakazértis a nyílt utcán fogok csókolózni, dehogy :D Hanem nem fogok halálos rettegésben élni amiatt, nehogy kiszaladjon a számon valami, vagy bármi egyértelmű érintés történjen, és jaj, mit fognak gondolni... :)
Volt, hogy eljátszottam a szerepet, hogy á, nincs köztem és barátnőm közt semmi, de ez csak bizonyos szitukban fordult elő ritkán, amúgy abszolút nem.
Mesélték az idősebbek, a 40-50 évesek, hogy ahhoz képest, ami az ő fiatalkorukban volt, most kánaán van. én meg emlékszem arra, milyen volt a coming outom előtt (mindenki előtt tagadni mindent, hát nem kellemes... meg sokszor feljön a szex téma, most játsszam el, hogy hetero nő vagyok? :S ) és sokkal jobban érzem magam így, hogy nem kell minden mozdulatom és mondatom rettentő odafigyeléssel megfogalmazni. Többieknek poénkodnak a pasikkal, nekem meg a csajokkal is, jól van ez így :) 24/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!