Ennyi akadállyal is meg tud birkózni az ember, ha szeret valakit?

A barátnőmmel 7 hónapja vagyok együtt, mindketten lányok vagyunk. Már az elején tudtuk, hogy nehéz lesz, mert az Ő élete más, mint az enyém. Én vagyok az a lázadó típus, akinek senki nem szólhat bele az életébe, Ő viszont nyugodt, komoly és még nagyon függ a családjától. Én megértem, hogy nem rúghat fel mindent miattam, de ez az állandó rejtőzködés túlságosan megvisel mindkettőnket. Neki én vagyok az első lány az életében és a családjának nem vallotta még be, hogy kivel jár, mert fél, hogy kiborulnak. Számon tartják, hogy mikor hova megy és van egy srác, akire már régóta azt hazudja a családja előtt, hogy a barátja, csakhogy ne gyanakodjanak. Találkozni csak nálam tudunk, de nem aludhat itt, mert a szülei azt is számon kérnék, ha máshol töltené az éjszakát. Annyira nehéz ez az egész, mert nem lehetünk feltétel nélkül boldogok, én pedig állandóan azon stresszelem magam, hogy mikor tudja meg a családja és tiltják el tőlem. Én nem mehetek el hozzá, mert attól fél, hogyha találkoznék a családjával, nem sima barátnőnek néznének, mert nem úgy viselkedem. Próbál kitörni, de nem tud. Ő nem az a jókislány, sőt, de mégis úgy kell viselkednie mások előtt. Komolyan olyan, mintha két élete lenne..egy, ahol az igazi énjét mutatja és velem van és egy, ahol a családjának és a környezetének kell megfelelnie. Nemrég pl. arra kért, hogy szerezzek neki füvet, mert úgy kipróbálná vagy tőlem kér cigit, mert egyébként nem dohányozhatna. Én nem mondtam, hogy borítsa fel az életét, de ez senkinek sem jó és annyival több dolgot élhetnénk át, ha nem lennének kötöttségek. Bonyolult, mert ha elmondja a családjának, talán eltiltják tőlem vagy haragudni fognak rá, amit én sem akarok, de ha nem mondja el, akkor viszont marad ez az idegesítő "bárcsak szabadok lennénk" helyzet. Rólam 16 éves korom óta tudják, hogy a lányokhoz vonzódom és először nem akarták elfogadni (főleg apám, mert apuci aranyos kislánya voltam), aztán beletörődtek lassan. Annyira kínos már ez az egész néha, mert így senki nem szeretne élni. Lehetne valamit tenni vagy ki lehet bírni, ha így is marad még egy jó ideig?

Ő 18, én 20 leszek.