Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ilyen kettős érzésnél mit...

Ilyen kettős érzésnél mit lehet tenni? Nem bírom már!

Figyelt kérdés
Lehet kicsit hosszú lesz, de a lényeg: közel 10 éve vagyok együtt a párommal (Én N). A kapcsolatunk már első hetekben szerelem lett, de valami hihetetlenül tomboló. Soha nem éreztem még ilyet előtte. 10 éven át szinte minden napunkat, minden szabad percünket együtt töltöttük, imádtuk egymást, minden annyira csodálatos volt.Én még mindig halálosan szerelmes vagyok Belé, ennyi eltelt, hosszú év után is imádom. És tudom, hogy Ő is engem, mert alapjaiban nem változtak meg a dolgok köztünk.Ugyanolyan kedves, törődő, érzéki velem, mint a legelején. Ami más lett: én elkezdtem a kapcsolatunkban kicsit előre gondolkozni már(nem most kezdődött ez, vannak ilyen jellegű gondolataim több éve már, csak nem mindig foglalkoz(tam)ok velük), ami nem hinném, hogy meglepő, mivel 10 éve vagyunk együtt, és közel a 30-hoz. Nem azt mondom, hogy szeretnék 1 éven belül házasságot és babát Tőle, de álmodozni és tervezni már jó érzéssel tölt el. Illetve töltene el...mert ő nem partner ebben. A megjegyzéseiből arra következtetek, hogy Neki ez meg sem fordul a fejében(sőt, ezt biztosra tudom, mert már mondta, hogy a gyerek nála nem téma) és ez nekem nagyon fáj. Tényleg nem rövid távon gondolkozok, nem most szeretném ezt én sem. Csak néha 1-1 üzletben olyan jó egy szempillást vetni azokra a cuki babaruhákra és megmosolyogni őket, hogy mennyire pici ruhák és hasonlók. De Ő mindig megfogja a kezem és húz tovább, hogy menjünk. Arra már nem is gondolok, hogy szeretné-e, ha egyszer a felesége lennék, mert félek, hogy nem. Bár ez nem létfontosságú dolog. Csak mégis fáj, hogy ennyi idő után sem tervez velem. És ami nagy baj, hogy elhatalmasodott bennem egy érzés, nem olyan rég. Azt éreztem, eltaszítom magamtól. Egyre türelmetlenebb lettem vele és csak azt éreztem, nem is akar engem igazán, nem akar úgy, mint én Őt. Imádom, nem tudnék Nélküle élni, mégis azt érzem, elkerget magától. Már sokszor nem tudom mit érzek iránta és nagyon nehéz. Volt már valaki ilyen helyzetben? Nem bírom már ezt a kettős érzést elviselni. Szeretem, imádom, de akkor mégis miért érzem azt, hogy miatta egyre inkább eltávolodok Tőle?:(
2014. szept. 12. 19:31
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
56%
Nem de el nem tudom képzelni, hogy lehet valakit ennyire szeretni, hogy nem érdekel, hogy nem akar feleségül venni, meg gyereket. Én biztos nem áldoztam volna senkire ennyi időt mert a gyerekről nincs férfi akiért lemondanék.
2014. szept. 12. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
31%
Lepd meg őt egy gyertyafényes vacsorával, és adj át neki egy babacipőt, közben kérd meg a kezét. Figyeld a reakcióját, és úgy dönts.
2014. szept. 12. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
47%

Ez a pasas, bármennyire is ugy érzed,hogy szeret,imád nem tervezi veled a jövõt.

Ha vele maradsz lelkileg tönkre fogsz menni,mert a vágyaidat,álamaidat nem tudja teljesiteni.

Hány éves a párod?

2014. szept. 12. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
100%
Persze, hogy eltaszítod magadtól. Jogos önvédelmi mechanizmus, mert tudat alatt attól kezdtél rettegni, másképp képzelitek a jövőt, és emiatt tönkremegy a kapcsolatotok. Ha így van, sajnos tényleg ez fog történni. Mindenképpen tisztáznod kell a dolgokat. Furcsa, hogy 10 év kapcsolat után még csak beszélni sem akar róla hogy egyáltalán vágyik-e családra a jövőben. Lehet igazad van, és ő nem az a fajta.. De kár biztos válasz nélkül tönkretenned mindent, le kell ülnöd vele beszélni erről. Tudatosítsd benne, hogy te nem most azonnal akarod ezeket, de szeretnéd tudni, ő is így képzeli-e a jövőt. Ameddig erre nem kapsz választ, én is arra gondolnék, azért kerüli a témát, mert nem tetszene nekem, amit gondol róla.
2014. szept. 12. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
49%
Nem tudom, én is megmosolygom a babaruhákat meg a pici babákat, a totyogósok meg egyszerűen eszméletlenek, de nem akarok gyereket. Te biztos akarsz? Nem csak egy pipa lenne egy listán?
2014. szept. 12. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:
Nem tudom én sem, őszintén megmondom. Egyszerűen Ő az életem értelme és sokszor azt gondolom, bármiről lemondanék, csak Vele lehessek. Annyira akarom Őt. De aztán meg érzem, hogy hiányzik valami, hogy szeretnék Tőle többet, és ekkor nagyon fáj.:( Nem tudom, mit tegyek. Elhagyni soha nem tudnám, ha Vele vagyok, nem vagyok teljesen boldog. Hogy lehet ezt kibírni?:( Egyébként a párom lesz 30 lesz.
2014. szept. 12. 19:46
 7/20 anonim ***** válasza:
20%
Nem beszéltétek meg a kapcsolat elején, hogy szeretne-e valaha házasságot és gyereket?
2014. szept. 12. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
14%
Elkezdődött a kapcsolatotok lezárulása.Sajnos. Az sokat elárul, ha egy férfi nem akar gyereket egy nőtől.
2014. szept. 12. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:

Szerintem 10 év alatt már eljutott a kapcsolatotok arra a szintre, hogy bármit meg tudtok beszélni egymással.

És szerintem ezt is. Ideje tisztázni az érzéseidet, beszéld meg vele mi bánt, hogyan képzeli a jövőtöket ő és hogyan te. "megjegyzésekből arra következtetek"...Ne következtess semmit, kérdezz rá. Persze nem úgy, hogy hazaér a munkából, és egyből, hanem ahogy előttem is írták. Romantikus, gyertyafényes vacsora (én mondjuk a babaholmit kihagynám, lehet, hogy sokkolná), és mondd el, mennyire szereted, mennyire vágysz rá, hogy a felesége és a gyerekei anyja legyél. Bánkódni ráérsz akkor, ha azt mondja, ő nem tervez családot se most, se később. Addig meg tisztázd, mielőtt ellököd magadtól, és még az is lehet, hogy minden alap nélkül.


És mindenképpen írd meg, mit mondott, érdekel nagyon. :)

2014. szept. 12. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
66%

"Az sokat elárul, ha egy férfi nem akar gyereket egy nőtől."


Mondjuk azt, hogy nem akar gyereket? Nem tudom, miért hiszi mindenki azt, hogy mástól majd biztos akar.

2014. szept. 12. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!