Hogyan tudnánk rávenni a párom lányát, hogy próbáljon meg valahogy megbarátkozni velem és a kialakult helyzettel?

Nálunk is hasonló helyzet volt. Az édesanyja még pici korában meghalt, az édesapa a szüleivel élt együtt a lányával. Később az apja külföldre ment dolgozni. De akkor már a lány 10-11 éves volt Mi végül is külföldön ismerkedtünk meg, Sosem titkoltuk a kapcsolatunkat így nem lehet azt sem mondani, hogy nem tudott rólam. 4 év után az apja kérte, hogy költözzem vissza Magyarországra, és boldoguljunk ott hármasban. Hozzáteszem, hogy a lányával nem is volt semmi gond, sokat voltunk együtt. De amikor összeköltöztünk maga lett a pokol. Akkor már 15 éves volt. Én nem vagyok egy hárpia, sőt én voltam az, aki szt vallja, hogy a tinédzser kornak is megvan a maga szépsége, és néha engedni kell a gyereknek, hogy tapasztaljon valamit az életből. Igen, én voltam aki a lány kérésére megpuhítottam az apját, hogy engedje randira az osztálytársával. Én voltam aki elment vele ruhákat venni, később megmagyarázni az apjának, hogy nem baj ha kicsit szűk a nadrág, hiszen ez a divat. Én főzök, mosok rá. De úgy látszik ezt elfelejtette, és gonosz lett. Apja sokszor nem azért veszekedett vele, mert késett 1 órát hanem mert úgy beszélt velem mintha egy rongyos senki volnék. Végül én untam meg. Egy nap leültem vele, és megkértem, hogyha annyira felnőttnek hiszi magát akkor beszélgessen velem mint a felnőttek, és mondja el mi az ami bántja. Meghallgatom. De nem volt egy értelmes mondata sem az qrvázáson, anyázáson kívül..Sőt a fejemhez vágta, hogy számíthatok arra, hogy kegyetlenül megkeseríti az életemet.. Én továbbra is nyugodtan mondtam, hogy oké... ezt felfogtam, de még mindig nem tudom mi a baja..Mondja el, hogy mik a hibáim, mit rontottam el, miért viselkedik úgy mintha sorozatgyilkos lennék.. De nem volt egy értelmes mondata. Én elmondtam neki, hogy attól, hogy az apjával együtt élek, még ő is ugyanolyan fontos az apjának. Az apjának mindig ő lesz a lánya, és én ezt nem is szándékozom szétrombolni. Sosem leszek az útjában de nem tűröm el, hogy megfenyegessenek. Azért dolgozom az apjával együtt, hogy ő jobb iskolába járhasson, szebb ruhákba lehessen, és ne legyen szégyenben, hogy nincs olyan tárgyai ami másoknak van.Elmondtam azt is, hogy nagyon szívesen csinálok reggelit neki, főzök rá, mosok rá, figyelek arra, hogy mindent megkapjon ami az egészséges életmódhoz szükséges, még annak ellenére is, ahogy viselkedik. De van egy pont amikor nekem is elfogy a türelmem. Majd közöltem vele, hogy a szeretetet nem lehet erőltetni, nem is kérem, hogy szeressen. De a tiszteletet megadhatja ha én is megadom neki. Mondtam, hogy én egy darabig türelmes vagyok. Továbbra is szívesen foglalkozom vele, szívesen leülők vele beszélgetni, ha úgy érzi, hogy végre tud mit mondani, és nem csak mocskolódik. De semmit nem változott a helyzet. Értelmesen beszélgetni nem lehetett vele, így eljött a nap amikor nálam is betelt a pohár. ÍGy szép lassan (apja tanácsára, hátha veszi a lapot) kezdtem hanyagolni a kislányt. Már nem csináltam reggelit, minden a hűtőben van, oldja meg. Már nem főztem ebédet neki. Van étel a hűtőben főzzön. Amikor kiakadt, hogy nincs tiszta pólója, az apja megmutatta, hogy működik a mosógép. Persze a viselkedése miatt úgy döntöttem, hogy a barátaival ezentúl járjanak strandra , az én házamba nem lesz többé medence vagy jakuzzi parti..Innentől kezdve én nem álltam ki mellette, és amikor az apja nem engedte moziba, én nem puhítottam meg az apját.

Első reakció annyi volt, hogy azt hitte nyilvános helyeken is megalázhat az ordenáré viselkedésével, szidásával. A legelső ilyen esetnél összeültünk, és elmondta neki az apja (én már nem is szólaltam meg inkább). hogy gondolkodjon. Vagy viselkedik felnőttesen (ha már mindig azt mondogatja, hogy ő már nem gyerek) és megpróbálunk boldogulni vagy ők ketten hazaköltöznek a mamáékhoz akik vidéken egy alig 100 fős faluban élnek. Akkor nem lesz külön szoba, nincsenek barátok.

Az apja megmondta neki, hogy nagyon szereti, mindig a lánya marad, és ha úgy dönt, hogy vidékre menjenek, ő is megy a lányával, de mi akkor is együtt maradunk, legfeljebb az apja ingázik hétvégente..

Maradni akart. Most ott tartunk, hogy már nem szid, nem ocsárol, és néha megkérdezi, kell-e segítség. Mivel megbántott, és nem éreztem, hogy jogosan viselkedett velem így, én is lassabban közeledem felé.. Talán 1-2 év múlva csak helyre álla béke..Addig meg.. én nem szólok bele a gyerek nevelésébe, bár főzöm, mosok most már, de nem ugrálom körbe ahogy régen tettem..

"az édesapa a szüleivel élt együtt a lányával. Később az apja külföldre ment dolgozni. De akkor már a lány 10-11 éves volt"

Ezt ugy kell erteni, hogy az apa kiment a lanya nelkul kulfoldre dolgozni, es a nagyszulokre hagyta?

", végül ezért az anyai nagyszülőkhöz került a kislány 2 hónaposan. "

Szegeny gyerek. Nem csoda hogy igy viselkedik.