Igaz szerelem, vagy megalkuvás?

A mai világban csak a szexet tartják fontosnak egy házasságban.A tolerancia,a másikra odafigyelés nem fontos.Pedig ha odafigyelek a páromra ( kölcsönösen),arra törekszem,hogy ő boldog legyen,akkor leszek én is boldog.

Ismertem egy nagyon öreg házaspárt.Azt mondták,hogy ők ahhoz tatották magukat,hogy:Ne menjen le a nap a haragoddal.Minden este megbeszélték az aznapi sérelmeiket,és igyekeztek jóvá tenni azokat.Voltak vitáik,de közösen megoldották.

Valami ilyesminek kellene lenni minden házasságban.

"Elborzadok a gondolattól is, hogy (...) különösebb lelki kapcsolatunk nincsen, csupán úgy gondoltuk, hogy a másik átlagos, de nincsen jobb, és végül is egyszer csak meg kell nősülni valamikor... "

Ha elborzaszt a gondolat, akkor ne tedd! Én 6 évig éltem egy olyan élettárssal, akit az égegyadta világon semmi nem érdekelt. Csak úgy elvolt, bele a világba. Nekem majdnem ráment az életem. Végül csak szétmentünk. Ez volt a jobbik eset. Most egyedül élek, nem zavar senki, és boldog vagyok. Nem kötelező az együttélés senkivel.

35/F

Sajnos én is úgy látom, hogy egyre gyakrabban vannak együtt csak azért emberek mert ott a gyerek, vagy anyagilag így könnyebb stb. Viszont közben csak egymás mellett élnek, veszekednek stb. és nem figyelnek már igazán egymásra.

Én szerencsésnek mondhatom magam, mert a férjemmel 13 éve vagyunk együtt 2 gyermekkel, és úgy érzem én is, ő is, hogy megtaláltuk egymásban a lelki társunkat. Tényleg igaz az, hogy nem szabad úgy lefeküdni, hogy nem beszéltük meg a sérelmeinket. Mi az elejétől fogva arra törekedtünk, hogy ha bármi problémánk is van azt amint lehet beszéljük meg. Sok házasságban ez is gond, hogy nem beszélik meg a problémákat, így ezek csak halmozódnak és a végén már nem is érdekli őket az egész.

Én a mai napig szerelmes vagyok a férjembe, azonnal megérzem bármi baja van és nincs nap, hogy ne hívnánk fel egymást, amíg nem vagyunk itthon. El sem tudnám képzelni, hogy ez másképp legyen.

31 éves nő vagyok. Nekem sem volt még férjem, csak tartós kapcsolataim. Tulajdonképpen egyikkel sem jártam rosszul, vagyis mindegyik adott nekem valamit, és nem bántam meg egyik kapcsolatot sem. Nem mondhatom azt, hogy üres, tartalmatlan együttlétek lettek volna, ami nagyon jó. Azt hogy végül nem maradtunk együtt, az egy dolog, de amíg tartottak, jók voltak, vagyis többségében azok voltak.

mostanság kezdtem megérteni, hogy sokaknál egyfajta üresség áll fenn. Férfiakról beszélek, mert nőkkel nem szoktam ismerkedni így :) Csapódnak egyik nőtől a másikig, tengnek-lengnek a nagyvilágba, szexelnek nyakra-főre, és ezzel együtt olyan üresek. nemrég találkoztam egy ilyen pasival. Emellett kedves volt, de valahogy furcsa. Aztán rájöttem hogy ez a baja, hogy nincs benne kitartás, nincsenek céljai. Egy ideig nem volt munkája, ez is nagyban lenyomta. Vagy megkap valamit azonnal, vagy ezt zokon veszi. Egyszerűen nem értette miről beszélek mikor azt mondtam, hogy nem fekszem le vele addig, amíg nem udvarol, és nem látom rajta hogy nem csak mint szexuális tárgy érdeklem. Hozzá tartozik, hogy elkezdett nekem dicsekedni a volt nőivel. Hát most erre mit mondjak... :) Na mindegy, szóval arra jutottam, hogy sokaknak túl sok a jóból és ez ártott meg.

Aztán az is probléma szokott lenni, hogy túl hamar ugranak a párok a mély vízbe. Nem hagynak időd arra, hogy megismerjék egymást, kötetlenül. Az egyik véglet az, hogy lefekszik egy nővel vagy pasival, és utána már nem is akarja látni... Aztán a másik, hogy első randig lefekszenek, és akkor már elkezdenek járni, vagyis kizárólagos kapcsolatot létesítenek, és nem hagynak időd maguknak arra, hogy elbizonytalanodjanak szabadon, hogy tényleg őt akarom társamnak?... ehhez is idő kell, amíg erre rájövünk, és ezt csak szabadon lehet eldönteni, mielőtt járnánk. Mert ha már kizárólagos kapcsolatunk van, akkor abba nem fér bele, hogy közben mással ismerkedünk. Vagy akkor vissza kell lépni. Természetes dolog, hogy az ember pár hónap után elbizonytalanodik.

Aztán van olyan, hogy nem mernek valamit elmondani a másiknak a felek. Ez általában akkor szokott fennállni, ha a korábbi tapasztalatok alapján csúnya kioktatást kapunk. Sokan elfelejtik, hogy lehet a véleményünket tisztelettudó és kedves formában is előadni, nem kell a másikat a földbe döngölni ha nem tetszik valami. Persze ha nagyon nagy dologról van szó, akkor viszont helyesebb szakítani, mint kiselőadást tartani arról hogy a másik milyen hülye.

A nők szokták elkövetni azt a hibát, hogy csak adnak, adnak, olyan dolgokat, amik igzából nekik áldozattal jár (mondjuk folyton vacsorát főznek mikor áthívják a pasit) és ezért várnak cserébe valamit, de mikor azt nem kapják meg, akkor robbannak. Ezért arra jutottam, hogy én nem teszek semmi olyat a másikért, ami nekem abban a pillanatban komoly áldozattal jár, és amit felróhatnék neki később. Például akkor van vacsora, ha előző nap evisz sétálni, még akkor is ha éppen neki csücsülni lenne kedve a tv előtt. Vagy ha nem jelentkezik be jó időben, akkor hozzon magával vacsorát és ne tőlem várja, hogy ellássam. Én is sajnos követtem el olyan hibát, hogy kötelességemnek éreztem valamiket megtenni, és mikor nem kaptam érte azt a szeretetet amit jogosnak éreztem volna, akkor megsértődtem. Na ezt a hibát nem fogom többet elkövetni. határozottam negmondom hogy miről mit gondolok, és ha ő ennyit ad, akkor én is. Ezen haladhatunk előre. És ha úgy érzi, hogy többet akar nekem adni, akkor én is többet adok. És így nem lesz kötelezettség és elvárás.

A kulcs egyébként, hogy önmagadban is jól kell tudnod érezned magad, szeretned kell magad, csak akkor tudsz normális kapcsolatot teremteni mással.

Úgyhogy neked is sok sikert! :)

31/N

Az akaraton van a hangsúly! Ha boldog párkapcsolatban AKARSZ élni, akkor abban is fogsz és nem fogsz megállni olyan mellett, akinél bár nagy a rózsaszín köd a köd mögött nincs semmi. Nem fogsz olyan mellett sem megállni, akivel csak a kötelező dolgok miatt maradsz együtt.Pár éven belül lejátszódott velem szinte minden eshetőség.

Volt egy kapcsolatom, a pasi nagyon odavolt értem, nekem csak kellemes volt, de semmi extra. Aztán jött a nagy bumm, megőrültem érte, ő is értem. aztán elmúlt a köd és az én egyetlen hyper-szuper pasim egy bunkó, agresszív majommá vált, mindemellett csajozott is Na, ott hagytam, vele együtt egy fél autót is(eszébe nem jutott kifizetni a részemet, azóta a nőjétt és a kislányt furikázza vele).

Összejöttem egy volt osztálytársammal. Jól elvoltunk, napi 1000x mondta, hogy imád, de valahogy éreztem, hogy nem belülről jön. Elvoltunk egy darabig, az én szívemet egyáltalán nem dobogtatta meg a sok ajándék és a szép autó ellenére sem.

Aztán elegem lett a pasikból. jött egy srác, csapta a szelet, igazi érzelmei voltak, szenvedett, mikor elmentem külföldre élni.Utánam jött, összejöttünk. A legeslegjobb barátom lett, emellett a szerelmem, emellett a gyermekem apja. És most sok év távlatából azt gondolom, hogy bár nem voltam szerelmes belé az elején, mégis jól tettem, hogy hagytam időt magunknak.

Szerintem, ha igazán tartós és jól működő kapcsolatot akarsz ne elégedj meg azzal, ha az alábbiak közül csak egy-eyg fellelhető a kapcsolatban:

-Ő odavan érted

-Te odavagy érte

-Mindent meg tudtok beszélni

-Egzisztenciálisan megéri

-Nem féltékeny

-Nem csal meg

Ezek bármelyike változhat, ezért nem elég csak az egyik. Mert ha változik még mindig ott lesz egy-egy másik tulajdonság, amiért szereted őt.

Nálunk szerencsés a párom(ezt minden nagyképűség nélkül kijelenthetem), mert sosem köteleztem, sosem erőszakoltam semmit, mindig őszintén elmondom, hogy mi a bajom és nem generálom a problémákat.

És én szerencsés vagyok, mert mindezért cserébe egy felelősségteljes, szerető családapát kapok, akivel ha kell mesét nézhetek, ha kell este borozhatok, ha kell elmondhatom mindn bánatom, ha kell hülyülhetek, mint egy tizenéves. Ezek persze fordítva is igazak.

Tanűlság: ne álljunk meg egy olyan ember mellett, akiről tudjuk, hogy nem az igazi társ, így elkerülhető a fásult, beletörődött kapcsolat.