Ez tényleg normális reakció, ennyi belefér? A férjem lelépett a gyerekünk születése után, mert nem erre számított, hirtelen jött stb. Most visszajönne, és a család meg a barátok szerint nekem meg kéne bocsátanom és visszafogadnom.

Nem erre számított? Akkor mire? Hány éves, 12, hogy nem tudja elképzelni sem, hogy mivel jár egy gyerek? Hirtelen jött? Mi, a felismerés, hogy egy gyerek nem egy elemes játékbaba, amit ha megunsz felraksz a polcra, vagy kiveszed belőle az elemet, és akkor meg is lehet róla feledkezni?

A férjed végtelenül önző, csak magára gondolt. Azt végig sem pörgette az agyában, hogy nem csak neki új ez az életében, hanem neked is? Neked kellett a fizikai oldalával megbirkózni, te változtál, neked kell anyaként és feleségként is megfelelni, az talán nem nagy áldozat? Képes volt otthagyni 4 hónapos gyerekkel hetekre anélkül, hogy akár életjelet adott volna magáról? Ennyire lesz..ta, hogy veled, veletek mi van? Hogy neked mi mehetett végbe az agyadban, hogy újra kellett tervezned az egész életedet, hogy egyedül is meg tudd oldani a gyerekkel kapcsolatos minden teendőt és közben önmagad sorsát is? Én ezek után nem kicsit bizonytalanodnék el... Nehéz lehet, mert nyilván szereted, meg együtt döntöttetek úgy, hogy összekötitek az életeteket, együtt döntöttetek a családalapítás mellett, amiből ő undorító módon kifarolt. Ahogy leírtad, abból nekem nem derül ki, hogy mielőtt lelépett, azért vette-e a fáradságot és leült veled beszélni arról, hogy neki mi a baja?

Mi vezette mégis vissza hozzád? Most már nem zavarja a "hirtelen jött gyerek", meg hogy "nem erre számított"? Vagy csak a nélkületek töltött kényelmes hónapok alatt lezongorázta az agyában, hogy ha lelép, akkor a fizetése egy részét legalább 18 évre állandó jelleggel elfelejtheti, vagyonmegosztás, stb. , a gyerekesek nehezebben találnak párt, nehezebb új családot alapítani, vagy egyáltalán önmagát fenntartani.

Szerintem ez addig normális reakció, amíg egy apuka bepánikol, de otthon, az azzal beszéli ezt meg, akit az élete társának fogadott! Akivel úgymond belemászott a szószba, KÖZÖS DÖNTÉSSEL hogy hogyan lehet belőle szintén közös döntéssel kimászni, ergo, hogyan oldható fel a félelme. De basszus, nem otthagyni egy friss anyukát egy pici babával a nagy büdös semmibe, aztán hetekkel később visszamenni és elintézni egy "bocsi, meggondoltam magam" felkiáltással!! Az életben nem bíznék meg benne többet, ha hónapokkal később esetleg visszafogadnám. Látogassa a gyereket, lássam,hogy törődik vele, és próbálja meg a bizalmamat visszaszerezni, de távolról, nem úgy, hogy visszaköltözik azonnal. Hetekre otthagyott egyedül! Arra gondolt egyáltalán, hogy miből éltek addig? Vagy az is mellékes volt?

Ne feledd, hogy a kibicnek semmi sem drága, nem azokat hagyta ott,akik visszafogadtatnák veled, nem nekik kellett hetekig barátkozni a gondolattal, hogy egyedül kell tovább folytatni, nem nekik okozott álmatlan éjszakákat az, hogy akivel együtt bevállaltátok, az egy pillanat alatt eltűnt az életetekből. Ne hallgass senkire, csak arra, amit a józan ész diktál és a szíved. Bárhogy is döntesz, ha visszafogadod, legyen ezentúl B-terved (megtakarítás), lehet, hogy jó lecke olt neki ez a pár hét, de az is lehet, hogy a következő alkalommal is a könnyebb utat fogja választani...

Szerintem itt nincs is miről beszélni.

Mindegy is, hogy mi a vélemény(ünk) arról, amit a férfi tett. A kérdező vilásogan leírta: EGYETLEN PORCIKÁM SE KÍVÁNJA, LÁTNI SEM BÍROM.

Tehát világos!

Kérdező, jó a döntésed!

Ez az én véleményem.

13, 15- ösnek adok igazat, adj neki egy esélyt.

Mindenki hibázhat, nem biztos, hogy a következő nem hibázik.

24-es,

te széttennéd annak a pasinak, aki se tested, se lelked nem kíván? Neked aztán van gyomrod!

Kérdező, neked kellene ezzel a disznóval élni. Ne tedd! A gyerek fejlődésének csak a szeretetteljes légkör tesz jót. Hiába mondanak bármit a rokonok. Barátok? Ha ilyen a barát, neked már ellenség nem kell!