Kérlek segí. Tsetek, helyes döntés ez?

Köszönöm az eddig válaszokat.

- Hát akkor lehet, hogy ez súlyos pánikbetegség. Végül is nekem mindegy hogy nevezik, csak rossz benne élni.

- ".Kérhetne tőlem ujságot,kávét,sót,nem mozdulnék. " Ilyenkor nálunk az van, hogy apám elkezd velem veszekedni, hogy milyen bunkó köcs.ög vagyok. Anyám meg értetlenül áll a helyzet előtt, hogy mi ütött belém miért vagyok ilyen undok dö.g. Mintha nem emlékeznének semmire! Szerintem egyébként tényleg ennyire buták sajnos. Egyszerűen látom rajtuk, hogy nincs több bennük, ennyi. EZ a legszomorúbb!

21:27 Már ne haragudj de szerinted az elegáns, hogy a barátomat belekeverem a családi hülyeségekbe és összeveretem vele az apámat? Egyébként sincs barátom.

Nem válnak el, nem akarnak elválni! Régen volt róla szó, de akkor még kicsi voltam és rámrontottak, hogy kivel akarok maradni. Amit anyukám úgy kérdezett meg, hogy érzékelhetően az jött le belőlem hogy ő nem akar magával vinni. Illetve egy anyukám családjánál laktunk volna egy szobában, levegőt nem bírtam volna venni olyan kis helyen.

Később amikor már nagyobb lettem és felfogtam mi történik kértem váljon el, most is minden nap kérem rá de ő nem akar, meg azt mondja nem tudnánk hová menni. Bár szerintem őt nem különösebben érdekli. Elég önző tud lenni vagy talán túl gyenge nem tudom.

Az a probléma, hogy apámnak és anyámnak is hasonló gyerekkora volt. De nem értem attól nekik miért kell folytatni.

Én meg akarom törni ezt az "átkot" sosem tudnék ilyen lenni. Így is rettegek, hogy mi lesz ha én is ilyen állat leszek és bántalmazni fogom a páromat.

- Én így is meg tudnám verni simán, csak sajnos nem tudom! Mármint nem akarom. Ő meg ro.hadék és kihasználja a helyzetet, hogy nem ütök vissza.

Bár a születésnapomon elhatároztam, hogy többé nem fog megütni. Azóta nem is ver meg már. Már kb. 2szer visszaütöttem neki ököllel. Hát meglepődött de másnap már nem is emlékezett rá szerintem. Egyébként láttam rajta, hogy mekkora szánalom az egész ember, majdnem el is röhögtem magam, hogy csak ennyit tud... De én nem vagyok verekedős, és rettentően félek, hogy nem tudnék leállni.

Egyszer annyira feldühített, hogy már nem bírtam idegileg megmondtam én inkább megyek a börtönbe ott nem tesznek tönkre lelkileg, nem aláznak meg minden percben. Majdnem megöltem egy hatalmas késsel!

Senkinek nem kívánom azt az érzést. Majdnem leszúrtam. Anyám ott állt de nem tett semmit, nem hitte el hogy megtenném azt hitte csak hisztizek. Pedig komolyan nagyon nehéz volt, ez volt életem legnehezebb pillanata. Rettenetes volt, rángatózott a kezem a dühtől. Az egyik kezemmel szúrtam volna de a másikkal fogtam le a kezem szorítottam, hogy ne ne! Szrönyű volt, hogy majdnem megöltem csoda hogy le tudtam állni. A végén majdnem magamba szúrtam, hogy vége legyen. De aztán végül a nagy feszültség miatt szerencsére kitört belőlem a sírás és elejtettem a kést.

Abban a percben mintha ketté vált volna a személyiségem, az egyik részem már szinte megölte a másik pedig fogta le a kezem. Most is összeszorul a gyomrom, ha rágondolok.

Ezért nem merek már belemenni vele ilyen tettleges dolgokba, mert félek hülyeséget csinálnék.

Csak azt utálom amikor meg akar félemlíteni és beleáll a képembe! Belemászik az arcomba. Ez annyira dühít, hogy egyszer be fogom verni a képét.

Az a gond, hogy mostanában inkább lelékileg próbál kikészíteni, ami ellen nem tudok mit tenni. Mert hiába hagyom ott jön utánam és meg kell hallgatnom ha akarom ha nem. És hülyeségeket beszél mert annyira buta, hogy az hihetetlen! Ma is ettől kaptam rohamot, hogy nem bírtam felfogni, hogy még józanon is ennyire hülye és hogy tényleg csak ennyi agya van.

Ha anyám nem ugrana közénk és nem csitítgatná kicsit hanem pofon vágna akkor legalább jogosan üthetnék vissza. De ez is annyira rossz, hogy nálunk verekedés megy... és az arcom miatta.

Tudom, hogy nincs igaza csak az dühít, hogy ennyire buta! Én se vagyok egy zseni, de tájékozottabb vagyok azért és nem beszélek égtelen baro.mságokat. Ez dühít fel.

Azt már fel se veszem, hogy minden nap azt kell hallgatnom, hogy köcs.ög vagyok és b.zi meg hülye meg fogyatékos máskor pedig ku.rva is. Ja meg disznó, kis g.ci stb. Ezeket ok nélkül is mondja. Pl megyek le innivalóért vagy vacsorázni erre: itt van már a kis köcs.ög! Ez már nem is dühít.

21:37 A pszichológus semmilyen nyugtatót nem ír fel, a pszichiáter ír fel csak gyógyszert. A pszichológus csak beszélget veled.

De mindegy már végigjártam a neurológusokat, ideggyógyászatot nem tudtak segíteni, másfél évig szerencsétlenkedtem ezzel.

Igazából semmi problémám nem lenne, ha az apám nem csinálná ezt velem. De lakást meg pénzt senki nem fog nekem felírni/adni...

21:43 Köszi, igazad van.

Én megmondom az apámnak, hogy vegyen vissza de meg se hallja fújja a magáét! Múltkor a képébe vágtam a sörös dobozt, hogy fejezze be vagy megölöm de az se érdekelte. Azt mondta mégegy ilyen és leszakítja a fejem. Mondtam rajta de akkor csak elkezdett valami másik témáról beszélni hogy én milyen egy fogyatékos vagyok.

MIndig azt mondja nekem zártosztályon lenne a helyem és többször el akart vitetni. Meg hogy ránk fogják hívni a rendőrséget. Ez lenne a legnagyobb örömöm, mert végre valaki elvinne innen. Ők szívnák meg úgyis.

Annyira bánom, hogy 18 élves korom előtt nem kértem segítséget. Bár utcára kerültünk volna ha apám nem dolgozik... nem tehettem semmit. RÁadásul az egész városdal elhitették, hogy én vagyok a bolond és engem nem lehet máshogy nevelni csak veréssel.

Ez is a baj, hogy ha gond van ők egyből ütni akarnak. Velük beszélni nem lehet mert vagy ordítanak mint a sárkány, vagy ha fáj nekik az igazság ütnek. Anyámmal se lehet megbeszélni semmit mert ha csak szóbahozom elkezd olyan hangosan ordítani, hogy azt nem lehet kibírni, sikítozik. És a szomszédok meg azt hiszik én vagyok és már nem is köszönnek és kiutáltak innen... bár ez a legkisebb gondom.

Nem tudom hogy fogok tudni elköltözni, mert még érettségim sincs. Ott kellett hagynom az iskolát, mert akkor is annyira kivoltam már idegileg, hogy egyszerűen sírógörcsök jöttek rám és sokszor nem bírtam bemenni. Ráadásul mivel mindig ordítás volt itthon nem tudtam tanulni soha.

Meg akkor még gyakran megver apám és sokszor hetekig nem mehettem iskolába mert kék-zöld volt az arcom. Sajnos akkor még gyerek voltam nagyon és nem tudtam kihez forduljak segítségért így nem tettem semmit. Hatalmas hiba volt tudom.

Most annyit kértem anyámtól, hogy segítsen vigyen el orvoshoz, mert a vérnyomásom az egekben van remegek, a szívem még most is fáj nem kapok levegőt az esti eset óta.

Végre segítsenek rajtam kicsit, össze tudjam magam szedni és akkor gyorsan lerendezem ezeket a suli-munka ügyeket és amint tudok elköltözök innen.

Egyébként elég erős vagyok és nem szoktam felvenni ezeket a dolgokat, de most annyira reménytelennek éreztem a helyzetet, hogy teljesen összeomlottam.

Hiába mondom, hogy nekem segítség kell azt mondják dolgozzak és majd fizessem magamnak a gyógyszereket ha felírja az orvos. Nem érdekli őket, hogy így nem bírom sokáig mert a szívemnek vége és gyakran fekete-srága foltokat látok az idegességtől úgy felmegy a vérnyomásom.

Most orvosom sincs, mert a gyerekorvoshoz már nem mehetek, anyám meg nem fizetett utánam valami nem tudom mit így nem látnak el nem is tudom pontosan. Most próbálok "nyalni" neki, hogy végre elintézze és eljussak az orvoshoz.

Nem kényességből, de így nem tudok dolgozni soham pedig szeretnék. Előbb segítség kellene.

Nem tudom mit kellene még tennem, hogy észrevegyék magukat régen többször kíséreltem meg öngyilkosságot (ami szerintem sem megoldás egyébként) de az se hatott rájuk. Azt mondták én reménytelenül hülye vagyok és ennyi rámzárták az ajtót. Az se érdekelte őket amikor egyszer 32 órán keresztül feküdtem eszméletlenül a szobámban, mert benyugtatóztam magam (még kicsit voltam és hülye tudom nem kellett volna..).

El is szöktem több napra de nem foglalkoztak azzal se, amikor hazajöttem le lett ordítva a fejem, hogy én fogyatékos vagyok teljesen. Pedig annyira bíztam abban, hogy ha hazajövök észreveszik magukat addigra és elnézést kérnek vagy valami. Ehelyett majdnem össze is lettem verve akkor este is.

Elnézést, hogy ilyen sokat írtam, csak annyira nagy most a teher rajtam. Remélem ha alszok kicsit sikerül megnyugodnom és erősebb leszek. Utálom, hogy ezt teszik velem a szüleim, hogy így elgyengítenek. :(

Hogy micsoda? Én terhes? Hát nehezen :DD

Csak arra tudok gondolni, hogy ezt viccből írtad de szerintem nem volt vicces.

Szerintem is csak az marad, hogy költözök amint tudok. De akkor megnyugtattatok, hogy attól mert (talán jogosan) nem érdekel innentől az apám még nem vagyok rossz ember.

Ez volt a bajom ezért nem tudtam soha komolyan elhatározni magam, mert csak félig éreztem helyesnek.

Köszönöm mindenkinek, sokat segítettetek mindannyian, nagyon rendes tőletek! :))

Esetleg aki még visszanéz? Szerintetek ha már nagyon durva a helyzet és tényleg szinte az életem függ tőle akkor nem nagyon gyalázatos, ha visszaütök neki? Nem verem meg, csak fellököm vagy ha pofonvág akkor behúzok neki egyet én is. Csak, hogy hagyja abba. És én nem kezdeményezek verekedést soha, max ha az anyámat bántja.

Mert egyszer kérdeztem egyik ismerősünket erről, és ő azóta mindenféle pletykákat terjeszt rólam, szerinte egy gyerek sosem ütheti meg a szüleit. Hát szerintem sem, de én nem vagyok biztos benne, hogy ilyen egy rendes szülő... sőt szülőnek nevezhetjük-e egyáltalán.

Ráadásul olyanokért esik nekem gyakran apám, hogy pl. el akarok valamit dobni a szemetesbe és melléesik. Ilyenkor rögtön rámszól, hogy "mégegy ilyen és ez volt az utolsó" vagy "most azonnal felveszed vagy eltöröm a nyakad". Ezekre már nem is szólok semmit, mindennapos.

De ha épp tele van a kezem és azt mondom egy pillanat már ugrik nekem.

Esküszöm dühömbe már feljelentést tennék ellene (dehát azt is én szívnám meg meg a család amibe ugye én is beletartozok még) de most már nem ver meg annyira, hogy bizonyítható legyen illetve nem látszik meg rajtam semmi.

Á, nem tudom... szerintem csak nem akkora bűn. Valahol jogosnak érzem.

Megfogadom innentől nem hagyom magam SOHA, mert így sosem lesz rendes életem ha hagyom, hogy tönkretegyen.

Én innentől ha kell visszaütök, nem érdekel!

"Mi lesz ha lesz egy gyereked és vele is ezt fogják tenni amit veled?" Nekem nem lesz gyerekem ebben az életben, azt hiszem. Egyébként megnyugtató is számomra, mert nem vagyok biztos benne, hogy én ezek után rendesen fel tudnám nevelni. Mármint biztos nem terrorizálnám de szerintem túl nagy teher lenne.

Ha lenne is gyerekem, a szüleim közelébe nem mennének néha találkoznánk csak de akkor is végig ott lennék.

Szüleimnek még a partnereimet se mutatom be, mert nem hiányzik, hogy őket is lehordják minden köcsö.gnek mint engem. Meg is mondtam anyukámnak is, hogy ne számítson se családi látogatásokra se unokákra.