Hogyan jelentettétek be otthon, hogy elköltöztök?
23 éves vagyok, egyetemet végeztem, kisvárosban lakunk, zéró munkalehetőség ( azaz max gyártósor mellett, de, ha már évekig tanultam & milliókat fizettek szüleim a taníttatásomra, nem szívesen..) van egy 3 éves kapcsolatom, vele költöznék össze ~ 200 kmre itthonról.
Most, hogy nincs munkám, testvérem gyerekeire vigyázok,(2 éves és kisiskolás) & takarítok-főzök-mosok apára,(illetve tesómékra) mivel anya évekkel ezelőtt meghalt.
ennek ellenére itthon kb semmibe vesznek, illetve gyerekszámba. Mindenért le vagyok cseszve, mivel "semmit nem csinálok". Apa nem tudta feldolgozni anya halálát, iszik is néha, olyankor duplán jön a lecseszés (kb. azért is, hogy miért balról jobbra keverem az ételt). Többször el is zavart itthonról, de az nem volt igazi, csak a veszekedés hevében mondta.
Én ezt így nem szeretném folytatni, el akarok költözni- de nem tudom, hogyan mondjam meg nekik. Hiába "nem csinálok semmit" folyamatosan éreztetik azt is, hogy szükség van rám itthon, tartozom nekik ezzel, hiszen fizették az egyetemet..
Ennek ellenére apát nem szívesen hagynám egyedül- egyedül maradna a nagy házban (tesómék nem itt laknak, csak a közelben)
Na meg, dolgoznék is végre valamit, szeretnék végre felnőtt lenni.
Nem egyszerű a helyzet, ti hogy adagolnátok be nekik, hogy elmentek?
talán iskolakezdéssel?
nem ismerem őket, de nekem megértenék, hogy még fiatal vagyok szeretnék úgymond saját életet..
Anya, apa, xy nal úgy döntöttünk januárban összeköltözünk, nem költözöm haza a suli zpután( 22 éves voltam, és kollégista)
Kiakadtak...
Aztan elfogadták..
Azóta is együttélünk, már össze házasodtunk.. Elfogadták a dolgokat de legalább 1 év kellett....
Más szitu, de a kérdésed ez volt, mi ogy mondtuk meg..
Nehéz volt állast találni, de muszáj volt
Utolso!!!
Olvasd el ujjra amit irt a kerdezo!!!
Anya apa.......
Kersezo anyukaja meghalt:(
!!!!!
Elsem olvasod es mar is valaszolsz:)
3-as, olvasd el te a kérdést, szerencsétlen.
"Hogyan jelentettétek be otthon, hogy elköltöztök?"
Ne legyél mártír, nem tartozol nekik. Illetve, ha lesz kereseted - egy normális összeg -, abból adhatsz haza, hogy segítsd őket, de ne legyen bűntudatod, amiért menni akarsz.
Önálló ember vagy, nem a te feladatod a tesóid pesztrálása, hanem apádé. Egyébként is, ha semmibe vesznek, miért csinálod? Hidd el, nem analfabéta ők is simán meg tudják csinálni, a kisiskolás is...
Egyébként úgy jelentettem be, hogy "apa, szeretjük egymást xy-nal, és már elég régóta beszélgetünk arról, hogy összeköltöznénk, mit szólsz?". Ő elfogadta, segített mindenben, amiben lehetett.
Apád pedig ivás helyett inkább törődjön a gyerekeivel!
Amúgy három éves kapcsolat nagyon komoly, csoda, hogy a fiú tud eddig várni, ne várasd tovább. Ha szereted, bízol benne, akkor menj, és ne légy cseléd.
Jézusom, miket írkálok össze.
Szóval az unokatesóid pesztrálása remek dolog, de diplomás ember vagy, nem lehet életcélod. Egyáltalán fizetnek érte? Mert illene, rokon, nem rokon...
Amúgy te max. apádnak kell beszámolj a viseld dolgaidról, de ha nem engedi - márpedig valszeg nem fogja, zsarolni fognak mindannyian, hogy de mi lesz velünk nélküled... stb. Hát, majd megoldják! - akkor is menj!
Tudom, nehéz, de érvelj a munkanélküliség mellett, hogy neked fontos lenne a kereset, meg a diplomához illő munkahely (lehet, megkapod, milyen beképzelt kva vagy, de tenni rá magasról), meg nem azért tanultál ennyit, hogy egy soron dolgozz. Meg, a barátod is lehet jó érv, hogy már nagyon régóta együtt vagytok, stb. Légy kreatív, és ha nem engednek, akkor is próbálj meg menni, mert itt
- becsavarodsz
- elszúrod az életed
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!