Utálom a családomat. Mit tegyek?

Seggidióták. Nem tudom, atomszar lehet.

Valahogy bírjad ki, aztán húzd el a csíkot.

Előző vagyok, véletlen elküldtem mielőtt befejeztem volna

Szal nem fognak rá számítani, érezni fogják, hogy most valami történik. Ha el akarsz menni, szólj nekik hogy elmész, ha azt mondják nem mehetsz, mondd h leszarod. Egy-két ilyet csinálsz, és szerintem az hatni fog rájuk.

egyik füleden be, másik füleden ki...

- a tesódat hagyd figyelmen kívűl, ha látja hogy nem tud felbosszantani , hogy téged nem érdekel amit mond akkor előbb-utóbb abbahagyja...

- ugyanúgy csináld meg a házimunkát amit rádbíznak, mert ha nem teszed a végén még otthonról sem engednek el arra a rövid időre sem amit a barátaiddal eddig töltöttél...

- ugyanúgy tanulj, ne foglalkozz azzal amit mondanak/ tanulj, olvass házi munka után, vagy mikor nem látják/ , később hálás leszel magadnak. Csinálj egy 10 éves tervet...mivel akarsz foglalkozni, mit akarsz tanulni, és csak a céljaidat tartsd szemmel, mindig az jusson eszedbe hogy ezzel csak jobb lesz neked néhány év múlva, arról nem is beszélve hogy ha kitűnő vagy, lehet hogy valami ösztöndíjat is megpályázhatsz majd...

- nemtudom mennyi idős a testvéred de nem kötelességed folyamatosan vele foglalkozni, anyukád nem neked szülte hanem magának, nevelje ő és foglalkozzon ő vele, főleg ha gépezni van ideje akkor a húgod/ öcséd nevelésére is legyen ideje.../ amúgy ha nem foglalkozol a tesóddal és figyelmen kívűl hagyod ő sem akar majd veled lenni és akkor anyukád hiába próbálja rád kényszeríteni.

- maradj olyan amilyen vagy, ne szokj rá a cigire meg piára, mondván otthon rossz a helyzet...ne bulizz esztelenül, szóval maradj ilyen és akkor később is minden rendben lesz.

- ha egyetemre mész keress olyat ami elég messze van tőletek, költözz kollégiumba. egyetem mellett tudsz diák munkát találni, mivel értelmesnek tűnsz nem hiszem hogy gondjaid lennének a munka és a tanulás összeegyeztetésével. ha van diák munkád és esetleg ösztöndíjad akkor a legminimálisabban kell csak rájuk támaszkodnod, esetleg később kezdésként barátokkal, csoport társakkal tudsz egy lakást bérelni, akkor nem kell egyedül fizetned, eloszlanak a költségek....

Viszont, amíg nem vagy 18 többet nem tudsz tenni, mert ha esetleg el is szöksz anyukádék hazavitethetnek a rendőrséggel is akár, én úgy tudom, az ilyen balhéknak meg semmi értelme.

minimális kommunikáció elég ha nem bírod őket, de a minimális nem azt jelenti hogy bunkó , flegma, legyél illemtudó és kedves a szüleiddel, hátha akkor kevesebbet csesztetnek...

soha nem fogom megérteni az ilyen szülőket, szinte mindennap olvasok kérdéseket ebben a témában, borzalom amit művelnek a szülők..

bocsi ha hosszú...

6/6: "Most még így gondolod mert kamasz(ok) vagy(unk). Később amikor visszagondolsz rájössz mennyi mindent köszönhetsz nekik. Most még fizetnek mindent de nem lesz mindig anyu/apu aki eltartson. Idővel Te fizeted majd a házad/lakásod költségeit, a ruháidat, sminkcuccaidat stb.stb."

Valamilyen szinten igazad van válaszoló azonban nem mindegy hogy milyen a nevelés, lehet hogy nem épp a szüleinek köszönheti a kitűnő teljesítményét a suliban, tekintve hogy a szülei pont arra bíztatják hogy hagyja a könyveket inkább takarítson, pedig tanulás és végzettség nélkül ma már semmire nem megy az ember.

Nekem nem volt ilyen vészes a helyzet otthon. Ugyan anyuval sosem találtuk meg úgy igazán a közös hangot de azért eltudtunk beszélgetni. viszont a hugom 9 évvel fiatalabb, és 9 éves korom óta én neveltem őt egészen 17 éves koromig. csak azért mert anyunak fontosabb volt az hogy olvasson egész nap meg az hogy pasit szerezzen magának. én hordtam oviba , iskolába, én hoztam, én mentem játszótérre stb. nem volt semmi magán életem, nem járhattam el otthonról, 17 éves koromig moziban sem voltam.

igen anyu kifizette a kirándulásokat, a tankönyveimet , megvette a szemceruzát stb...ettől függetlenül ahogy leérettségiztem már jöttem is el tőlük...először egy barátomhoz költöztem majd néhány havi munka után társbérletbe mentem. azóta együtt élek a párommal és épp babát várok, és tudod hányszor jutott eszemben az elmúlt években hogy rosszul döntöttem, egyszer sem, és hogy hálás legyek? ugyan miért, hisz nem támogatott abban hogy tanuljak , hogy egyetemre menjek, pont mint a kérdezőnél, csak nálam anyu még a szemembe is röhögött, hogy én úgyse lennék képes egyetemre menni illetve bent maradni. azt is a fejemhez vágta mikor eljöttem hogy nem tudnám eltartani magam, immár több éve dolgozom és megveszem magamnak az ételt italt, ruhát. és nem bánom hogy akkoriban fogtam magam és minden hála és köszönet nélkül eljöttem otthonról, milliószor jobb az életem.

Alapból...ha megszült vállalta hogy amíg nagykorú nem leszek/ minimum addig / vállalja a nevelésemet, az iskoláztatásomat, etetésemet stb... tudták mire vállalkoznak és senki nem kényszeríti rá a szülőket hogy vállalják . ilyen nevelés és törődés mellett nem hiszem hogy akár a kérdezőnek is hálásnak kéne lenni.... vagy azért legyen hálás mert elszakítják a külvilágtól, megfosztják a pihenéstől, kikapcsolódás gondolatától is? nem hiszem...

ahogy a kérdezőt olvasom őt sem nagyon támogatják tanulás terén sem pedig az lenne a legfontosabb és nem az hogy a nyakába akasszák a kis tesót és minden létező házi munkát.

ha utálja a kérdező a családját és nem változik a helyzet akkor úgyis ő fog úgy dönteni majd hogy lelép, bárki bármit mond is majd neki...