Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ennyire nem számítok anyámnak?

Ennyire nem számítok anyámnak?

Figyelt kérdés

21 éves lány vagyok, édesanyámmal élek, mivel a szüleim elváltak. Anya egyedül nevelt fel, 20 évig nem volt senkije. Aztán tavaly nyáron megismert egy pasit, aki szépen átvágta, anyu azóta depressziós. Sajnos az eset óta semmi sem olyan, mint régen. Azt érzem, hogy anyunak kb semmit se érek. Azt dobálja állandó jelleggel a fejemhez, hogy egyedül hagyom (este 9-ig dolgozok)és nem törődök vele. De ő nem veszi észre, hogy folyton bánt. Utálja a mostani páromat is, mert szerinte egy link alak.Ha szeretnék egy kicsit a párommal lenni, már besértődik, ha nála alszok akkor meg már "kurvulok" Egyfolytában a volt páromat isteníti, mert ő "nyalt" neki. Van úgy, hogy napokig nem szól hozzám, elmond mindenféle szemétnek. Már azt is megkaptam tőle, hogy azt kívánja, hogy legyek én is egyedül és ne legyek boldog, tudjam milyen rossz ha nincs senkim. Nem értem miért ilyen velem, hiszen mindig mellette álltam, soha nem ittam, nem cigiztem, nem jártam bulizni, kitűnő tanuló voltam. Most is azért dolgozok, hogy ne neki kelljen fizetnie a tanulmányaimat. Mégis mit mondjak neki, hogy ráébredjen, hogy ez nekem nagyon fáj? Nem tudom meddig bírom ezt még lelkileg. Nekem rajta kívül nincs más.


21L


2014. júl. 20. 08:52
 1/7 anonim ***** válasza:
85%
Leülsz vele és szépen elmondod amit itt leírtál!Ne vetítse ki rád a saját kudarcait!Valószínűleg depressziós,küldd orvoshoz!
2014. júl. 20. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Elvittem már pszichológushoz, ráadásul magán rendelésre. De egyszerűen semmi se használ. Még mindig azért a pasiért van oda. Már megfordult az is a fejemben, hogy lehet az lenne a legjobb ha történne velem valami, hátha megváltoztatná a hozzáállását...
2014. júl. 20. 08:58
 3/7 anonim ***** válasza:
45%
pedig az a pasi a ludas. El kéne engednie végre!
2014. júl. 20. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 jonymex válasza:
Ezt verd ki a fejedből, hogy valami történne veled akkor jobb lenne...ezt felejtsd el. Mindenképpen el kell mondanod neki amit érzel. Elmondani neki ami fáj. Le kell ülni vele, és megbeszélni a dolgokat. Ha van lehetőséged rá, akkor szervezz anyukáddal egy közös programot kettesben. Kapcsolódjatok ki egy kicsit. Készíts neki ajándékot, hogy éreztesd vele, hogy mennyire fontos neked. Anyukád attól fél, hogy teljesen egyedül marad. Azt hiszi, hogy mindent elveszít, mindenki el akar fordulni tőle. Csalódott, és most fél az egyedülléttől. Nem tudatosan bánt, csak a félelem miatt viselkedik így. Szüksége van arra, hogy éreztesd mennyire fontos neked.
2014. júl. 20. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Anyukád lelkileg mélyponton van, ami valamennyire érthetö, mert az utolsó 20 évét arra áldozta, hogy te´ged felneveljen és közben elfelejtette, hogy nemcsak anya, hanem nö is. (Ez nagyon sok nönek hibája). Aztán most döbbent rá, hogy te lassan a saját életedet fogod élni, saját partnerrel és valószínüleg nem maradsz vele egy lakásban sem. Ezért kapaszkodik beléd, ezért keresett egy partnert magának, aki átverte, és ezért van most mindennel baja.


Az, hogy "elviszed" pszichológushoz, a legtöbb esetben nem sokat ér, mert egyrészt ha ö saját maga nem akar kijönni ebböl, akkor senki nem tud segíteni rajta, másrészt meg a pszichológusok nagy része nem ért a munkájához, csak sokba kerül. Keresni kellene egy tényleg jó pszichológust, meg édesanyáddal nyiltan megbeszélni, hogy attól, hogy önállósódsz, még ragaszkodsz hozzá és nem írod le az életedböl.


Ami a mostani párodat illeti, a véleménye lehet féltékenység, lehet az, hogy a saját csalódását vetíti át rá, de egy kis esély van arra is, hogy eetleg valami igaza van.


A legokosabb lenne, ha elköltöznél, és fökent csak telefonon tartanátok a kapcsolatot. akkor kénytelen lenne a saját életét elkezdeni.

2014. júl. 20. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Próbálom éreztetni vele. Elkísérem vásárolni, próbálok beszélgetni vele, ha itthon vagyok, de semmi. Megvettem neki egy könyvet, amit régóta szeretett volna. Erre lecsapta az asztalra, hogy minek vettem neki nem kell ez a szar...
2014. júl. 20. 09:21
 7/7 anonim ***** válasza:

El kellene költöznöd, hogy rádöbbenjen arra, hogy elüldözött téged. És csak akkor beszélgetni, találkozni vele, ha képes normálisan viselkedni.

Ő most olyan, mint egy drogos, vagy alkoholista, aki nem akar meggyógyulni. Ahogy ő sem akar meggyógyulni, hogy a betegségével zsarolhasson érzelmileg. Nem kell tűrnöd ezt tovább. Menj!

2014. júl. 20. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!