Fogadjam el magam így? Valljam be a családomnak?

Hát te ismered a szüleidet. Nekem egy 13 éves fiam van és már eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha homokos lenne. Biztos nagy csalódás lenne, de mivel a gyerekemről van szó, biztos megérteném.

Elfogadnám, mert sokkal jobban szeretem annál, minthogy egy életen át haragudjak rá azért amiről, tkp nem is tehet.

ennek a viszonynak a családdal teljesen hetero érdeklődéssel is csúnya vége lenne

hacsak nem vállalnád az egész életen át tartó megfelelést nekik

ilyen családra tényleg szükséged van? vagy csak beléd nevelték, hogy nélkülük nem érsz semmit?

míg 18 nem leszel, ki nem dobhatnak, de biztos pokollá tennék az életedet

viszont 18 előtt el sem költözhetsz csak úgy, ha karnak visszavitethetnek magukhoz

hogy mit tegyél, attól is függ, milyen lehetőségeid vannak az anyagi függetlenedéshez?

mondjuk ilyen körülmények közt nem a legszerencsésebb választás egy "csak a nagyvilágban tengődő" partner...

Először tisztázzunk le egy fogalmat!

SZERETNI valakit annyit tesz, hogy jót akarok neki, fontos a számomra, hogy jól érezze magát. És ezért teszek is. Nem magamban mondogatom, hogy szeretem őt, hanem konkrét cselekvésekről van szó. Ha ez fenn áll, akkor mondhatom, hogy szeretem.

Tehát az a szöveg, hogy ha szeretnek, akkor megértenek és támogatni fognak, nem üres, hanem éppen, hogy szó szerint értendő. A kérdés, hogy VALÓBAN szeretnek-e téged a szüleid? Ha a válasz igen, akkor az a jobb, ha bevallod nekik. Ezzel ugyan te kevésbé szereted őket, hiszen nagyon nehéz helyzetbe hozod őket. Azt írtad, az egész életfelfogásukat meg kell változtassák, ha továbbra is szeretni akarnak majd téged. Ez nagyon nehéz lehet nekik.

Ugyanakkor TE nem élheted le az egész hátralévő (remélhetőleg még sok-sok éves) életedet egy olyan hazugságban, amit azért kényszerítesz magadra, mert szereted őket, és nem akarod ebbe a helyzetbe kényszeríteni a szüleidet.

Én biztosan nem fogok dönteni helyetted, a tanácsom sem egyértelmű, tedd ezt, tedd azt típusú, mert abban nem hiszek.

Annyit tudok erről elmondani, hogy én hogyan látom ezt. Úgy látom, hogy a legtöbb gyerek hajlandó feláldozni a saját boldogságát a szüleiért fiatal korában. Szeretetből. A szeretet hatalma nagyon nagy, különösen a gyermek szeretete a szülő felé. Aztán, kinél mennyi idő múlva, eljön egy pont, egy krízis az életben, amikor felismeri, hogy eddig nem a saját életét élte, hanem magára kényszerített valamit, ami nem az övé. Ekkor több dolog történhet, ideális esetben megtalálja a módját annak, hogy "letegye" ezt és elkezdje a saját életét élni végre. Meg lehet-e spórolni ezt? Nem hiszem. Vannak tapasztalatok az életben, amikor egyszerűen nem igaz, hogy más kárán tanul az okos, mert van amit nem lehet megtanulni, csak átélni.

Ugyanakkor, ha úgy döntesz, elmondod, és felvállalod, bármi is legyen ez után, az is lehet jó döntés. Kockázatos, de benne van a lehetőség, hogy minden jól sül el. Vagy rosszul. Senki nem tudhatja előre. Az élet ettől él. Ettől csodálatos. Ha nem ilyen lenne, talán nem is lenne érdemes élni ezen a világon. Ezért azt mondom, ez tulajdonképpen csodálatos dolog, és bár most nagyon nehéz neked, de te legalább élsz. Ezt nagyon sok ember nem mondhatja ám el magáról! Becsüld meg ezt, és ha tudsz, örülj neki!

Ui.: Tudom, hogy túl öreg vagyok hozzád, és talán érthetetlenek is a gondolataim, csak remélem, hogy a lényeget sikerült érthetően közölnöm.

Hát én nem fogadnám el magam így,küzdj ellene!!!

A rádióban jó régen beszélt egy fiű aki a saját nemét szerette,idővel keresztény lett és megváltozott,bár nagyon nehéz volt sok küzdelme volt.De megérte,megnősült gyermeke született és ami a legfontosabb boldog.

Neked is ezt kívánom.

Szerintem jó lenne ha beszélnél a szüleiddel,de nem kell szóban,írj egy levelet nekik,gonoskodj róla hogy reggel megkapják,te viszont csak este menj hazza mire kicsit lehiggadnak.

Kedves 22:13-as.

Úgy látszik, Te ezzel a dologgal legfeljebb a rádióban találkoztál, testközelből nem. Nem azon múlik a boldogság, hogy gyereket nemzel-e egy ellenkező neművel. Mintha valami betegség lenne, amiből "ki KELL gyógyulni". Amúgy az esetek 70-75%-ában genetikailag meghatározott dologról beszélünk.

Béke!

1. Igen, fogadd el magad, de kezeld a helyzetet nyitottsággal. Nekem még 29 évesen is volt/van mit tanulni a szexuális irányultságomról. Alapvetően biszex vagyok, voltak partnereim mindkét nemből, és azt mondom, ne akarj a "tisztánlátás" kedvéért egy kategóriában (hetero, leszbikus, stb.) lehorgonyozni, mert azzal semmi nem lesz könnyebb. Ha most vágysz erre a nőre, bűn magaddal és a másikkal meg az élettel szemben elnyomni és nem megélni ezt a vágyat - de ne vonj le mindjárt messzememő következtetéseket.

2. családodnak NE mondd el. Már csak a fentiek miatt se. Ezek képlékeny dolgok, az én Anyukám kb. megértette ezt, amikor 20 évesen volt az első barátnőm - de ahogy elnézem a Te szüleid nem fogják megérteni. Fölösleges konfliktusokkal ne terheld magad.

29/N

én nem értem az embereket. miért kell egy homoszexuálisról úgy beszélni, mint egy betegről vagy egy drogfüggőről, amikből ki lehet gyógyulni? és ha egy lány nőt szeret, akkor mi van? nem csak az lehet boldog, aki heteroszexuális és gyereke születik. boldog legyen, ez csak a fontos. a kitagadás, gyűlölködés bigott és rosszindulatú dolog, ilyet az csinál, akinek a látszat és a közvélemény fontosabb a saját gyerekénél.

szerintem még ne mondd el a családodnak. menj egyetemre másik városba, ott nem tudnak mindig ellenőrizni és megtudhatod ki is vagy valójában. ha találsz magadnak valakit, akit szeretsz, akkor állj a szüleid elé és mondd el nekik. akkor ott lesz neked valaki, aki segít és támogat, ha a családod ellenségesen fogadná. szerintem is felesleges konfliktusok nem kellenek egyenlőre. és ha a családod igazán szeret, akkor előbb-utóbb de elfogadnak úgy, ahogy vagy. de semmiképp se éld úgy az életed, ahogy neked nem jó, csaka családod miatt. az a világ már elmúlt. 20/L