Fogadjam el magam így? Valljam be a családomnak?

17 éves lány vagyok és azt hiszem, leszbikus. 3 éve jöttek elő komolyabban ezek a gondolatok, mikor táborban tetszett, ahogy egy biszex lány közeledett, aztán később megtetszett egy lány, de nem vallottam be még magamnak, majd szerelmes is lettem egy másik lányba, aki viszont tudatosította bennem, hogy valóban tetszenek a lányok. Eleinte azt hittem, csak a kamaszkor és a hormonok, próbáltam ellene tenni, próbáltam csak és kizárólag a fiúkra gondolni minden téren. Azonban egyre többször és jobban fordult meg a fejemben, hogy milyen lehet járni egy lánnyal, szeretni egy lányt, aki viszont szeret. Hiába találtam egy helyes, okos srácot, nem éreztem semmit, mikor vele voltam. Szörnyen nehezen tudom felfogni, hogy egyáltalán nem érdekelnek a fiúk, mert én ezt nem akartam, próbáltam is ellene tenni, de fiú egyszerűen képtelen boldoggá tenni. Volt egy lány, aki közeledett és hihetetlenül tetszett az egész lénye, de visszautasítottam, mert féltem. Ő mondta, hogy nem erőlteti, ha kell, megvár, mert szeret. Én viszont nem tudom mit kéne tennem, átélhetném először ezt a fajta kölcsönös szerelmet, de úgy félek, hogy kiderül, pedig én is beleszerettem ebbe a lányba. Egyedül a legjobb barátnőm tudja, hogy mi a helyzet, senki más. Családomtól félek a legjobban, mert ők gyűlölik a melegeket, egyenesen elítélik őket, amikor az anyám meglátott egy olyan msn beszélgetést, ahol azt írta egy nagyon jó barátnőm, hogy "sziaa szeretlek", rögtön kérdőre vont, hogy mi ez. Azt hiszem, kitagadnának, ha megtudnák, mert mindig erkölcsösen neveltek. Folyton össze akarnak hozni az ismerősük helyes, okos fiával és nem tudom hogy közölni velük, hogy én erre nem vágyom. Komolyan mondom, hogy egy világ omlana össze bennük, mikor kiskorom óta azt mondogatják, hogy "Kislányom, gyönyörű vagy és okos, a legjobb fiút érdemled, senki mással ne állj szóba". Még csak 17 éves vagyok, de már most annak örülnének, ha összeállnék valami jóképű orvostanhallgatóval, akivel boldogan élnénk, 2 év múlva eljegyezne, 3 év múlva feleségül venne és minden tökéletesen alakulna. Annyira szörnyű, ők nem ilyen szabad felfogású szülők, akik ezt bármilyen formában is tolerálnák, nekik az erkölcsi normák betartása a legfontosabb. Rögtön kiraknának otthonról, ha bejelenteném, hogy nem érdekelnek a fiúk és megtudnák, hogy egy lánnyal vagyok, akinek ráadásul a családi háttere sem megfelelő és csak tengődik a nagyvilágban. Jogom van boldognak lenni, így vagy úgy. Senki nem gyanakodna ezzel kapcsolatban, mert egy nőies lány vagyok, aki ad magára, figyel a külső és belső harmóniára egyaránt. Nagyon nagyon félek a jövőtől, de titkolózni sem tudok, mert a szüleim mindenre rájönnek előbb-utóbb. Helyes lenne, ha eléjük állnék és megmondanám konkrétan, hogy mi a helyzet és vállalnám a következményeket vagy inkább halogassam, ameddig lehet? Nem tudom, hogy mi a jobb: Ha én mondom el, kiraknak otthonról és mehetek,ahova akarok vagy ha maguktól jönnek rá és szintén nem állnak velem szóba többet. Mit tehetnék? Érdemes lenne elmondanom nekik, hogy hogy állok ezzel a dologgal? Csak használható tanácsokat szeretnék, semmi kioktatást vagy rosszindulatú megjegyzést, mert most már ez van, nem tudok változtatni.