Kismamák, anyukák, mit csinálnátok/csináltatok, ha veletek ez történt/történne?

Egyedülálló édesanya vagyok, a kisfiam ovis.

Mindenki máshogy éli meg ezt, természetesen én sem rajongok a tudatért, hogy egyedülálló vagyok, de nekem az segített a legtöbbet, hogy a pici mellett a napi ruton elég szoros volt (bőven ovi előtt alault így az életünk).

Nekem az első időben igenis a tennivalókra koncentrálás segített, illetve az, hogy "nem hagytam el magam"- erőmön felül igyekeztem azon, hogy a kicsinek ebből a lehető legkevesebb tűnjön fel. Mindig arra gondoltam, hogy nekem is elég megbírkózni a helyzettel, a veszteséggel, legalább őt segítsem abban, hogy minél kevesebbet kelljen.

Tényleg "terápiás" hatású volt a kezdetekben, hogy sokat simogattam, odaültettem az ölembe, sokat olvastunk, énekelgettem- nekem is jól esett (énekelve senki nem tud sírni vagy dühös lenni, a testi kontaktus, simogatás hatása pedig bizonyítottan stresszcsökkentő).

Arra gondoltam (és a mai napig is így van)- hogy nekem nem szabad kidőlnöm, lehagynom magamat, akkor mi lesz a picivel? Nekem kettő helyett kell szeretnem, kettő helyet dolgoznom stb.

Sokkal inkább szükség van előre tervezésre, meg kell találni a gyermeknevelés-munkaháztartás és a fizikai pihenésem között az egyensúlyt- ami segítség nélkül nagyon nem könnyű (én sem hittem volna, mennyire).

Viszont, hogy jót is írjak: az idők folyamán kiváló szervező lettem és olyan dolgokat is meg tudtam oldani egyedül, amire korábban azt mondtam volna kapásból, hogy ez képtelenség.

Az pedig közhely, de nagyon igaz, hogy idővel a fájdalom is enyhül- engem ez a ruton és feladatközpontúság segített át- lehet, hogy neked is bejön, lehet, hogy nem.

Én ma sem panaszkodom, teszem a dolgom, jó körülmények között, békében, szépen élünk a kisfiammal.

Hozok áldozatokat (jellemzően a saját pihenésem rovására, de mindig mérleglek és nekem ez elfogadható ár), de minden családban van ilyen, ha nem is ilyen mértékben.

Ami még segít az az, hogy a jelenlegi helyzetünk sokkal nyugodtabb, békésebb, meghittebb, mint a korábbi időszak- ha arra gondolsz, hogy a kicsid melletted biztonságban, szeretetben lehet vagy arra, hogy egy rossz kapcsolatban belenő a durvaságba, veszekedésbe vagy a képmutatásba- akkor nem is kérdés, hogy hogyan jár jobban mindenki.

Nincsenek fekete-fehér helyzetek.

Most azt látod, hogy elhagytak.

Fordítsd meg: hosszú távon milyen kapcsolattá vált volna mindez?

Az élethelyzeted egy lehetőség. Nem a legfényesebb, de hogy ebből mit hozol ki (kesergést és depressziót vagy jó szervezéssel egy békés életet) az már rajtad áll.

Ne felejtsd el, akármilyen nehéz is most neked: a gyermekednek még nálad is nehezebb lehet- hiszen a feje fölött történtek a dolgok. Ahelyett, hogy magadat sajnáltatod, feladod vagy elkeseredsz- inkább rázd meg magad, ne add fel- fogadd el, hogy neked most ezt dobta a gép.

Nagyon nehéz volt talpra állni és nem állítom azt, hogy túltettem magam azon, hogy elhagyott pont abban az időszakban, de tovább lehet élni, és lehet jól csinálni. Még mindig fáj, ha arra gondolok ami történt, de inkább arra figyelek ami most van. Elfoglalom magam és jobb a mostban élni mint az emlékekben.

Azt mondják, hogy nehéz így újra párt találni és igazuk van, tényleg nehéz, de nekem szerencsém volt, és sikerült. A mostani párom egyedülálló apa volt, neki 2 kislánya volt, nekem meg egy kislányom van. A gyerekek szeretik egymást és jól eljátszadoztak mikor először találkoztunk, és 3 évre a találkozásunk után összeházasodtunk. megegyeztünk, hogy közös gyerekünk nem lesz, mert nem akarjuk, hogy a lányok úgy érezzék, hogy őket kevésbé szeretjük.

Most boldog vagyok, tanítok, sok nehézséggel találkozom nap mint nap, de van miért élnem.

3. válaszoló vagyok.

Legyél erős, ha van kereseted, most is rendezett az életed, akkor nagy meglepetés nem fog érni és ez máris jó, mint amit a legtöbben magukénak mondhatnak.

A hivatalos dolgokhoz:

feltétlenül intézd el az apai elismerést (be kell mennetek az önkormányzathoz a szülés előtt és a volt élettársadnak hivatalosan el kell ismernie, hogy a gyermek az övé).

Amint ez megvan és a gyermek megszületik, állapodjatok meg gyermektartásban és nem lenne nagy baj, ha keresetet írnál gyermekelhelyezés és gyermektartásdíj megítélése céljából.

Nem, nem kell nekem támadni: az a pénz a gyermekedé, nem a tiéd és nem kell felhasználnod, gyűjtheted neki- majd eldöntöd. De a gyerekednek joga van ismerni az apját, az apának joga van kapcsolatot tartani a kicsivel (majd eldönti, hogy kívánja-e vagy nem, a gyermektartás fizetése viszont nem opcionális, azt fizetnie kell, ha már közösen vállaltátok a gyermeket).

Amennyiben erre a volt élettársad nem hajlandó, akkor is van esélyed, keresetet írsz az apaság megállapítására.

Tudom, ez egy csomó jogi herce-hurca, de a gyerekedért meg kell tenned. Joga van az apja nevéhez legalább.

Ne aggódj, ha a fognatatás körülményeiben biztos vagy és egy normális párkapcsolatból, normális, tervezett gyermekvállalást követően fogant a pici, akkor nincs vesztenivalód.

Fel a fejjel. Ha tudok, szívesen segítek.

Jaja, kérheted az apaság megállapítását, és akkor lesz DNS teszt, és ha ő az apa, akkor majd neki kell állnia az árát. De én a helyedben elgondolkodnék hogy meg tudom-e oldani egyedül?

Ha ilyen a hozzáállása, lehet nem jelentenék be apát a gyereknek, mert akkor később is szívatna láthatásokkal meg ilyesmi, csak azért vinné el,h veled kiszúrjon v fenyegetne. Ha apja akar lenni a gyereknek, akkor vállalja fel magától. Ha meg nem, akkor meg hagyjon békén.