Nem bejegyzett élettársi kapcsolatot az egyik fél halála esetén hogy lehet igazolni hogy özvegyi nyugdíjat kaphasson az életben maradott fél?
Figyelt kérdés
2014. júl. 2. 09:01
11/19 anonim válasza:
Ez így rendben is van, nem is az volt a kérdés, hogy kaphat-e (bár voltak, akik nagy okosan ezen fel nem tett kérdésre valaszolva nagy okosan ravagtak, hogy nem). A kérdés az, hogyan igazolhatja az együttélés tényét. Plane, ha mondjuk alberlet(el)ben éltek együtt, es lakcimkartyaval nem tudja igazolni.
13/19 anonim válasza:
Különnemű párok esetében is létezik még a bejegyzett élettársi kapcsolat, anyakönyvvezetőnek kell bejelenteni, aki jegyzőkönyvet készít róla. Ezt érdemes megtenni, ez a legegyszerűbb. Egyébként az életvitelszerű együtt élést is lehet bizonyítani tanúkkal, bíróságon, közös lakcímmel. Én a párommal két éve a lányunk születése előtt akartunk bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni, egyértelmű öröklés miatt (nem szerette volna, ha vele történik valami, akkor engem kisemmizzenek a családtagjai, nincs velük túl jóban), és hogy ne kelljen apasági nyilatkozatot tenni. Azt mondták semmi akadálya, de kb ugyanannyi macera (azaz semmi) az apasági is, és inkább készítsen végrendeletet. Így tettünk.
14/19 anonim válasza:
Ha albérletben laknak, akkor is bejelentkezhetnek pl tartózkodási helynek az albiba, ezt a főbérlő (megjegyzem, ha lakcímnek akarnak bejelentkezni azt sem) tagadhatja meg a bérbeadó, nincs is értelme megtagadni.
15/19 anonim válasza:
Kedves utolsó! Te melyik országban vagy melyik varosban élsz? A tulajdonos (!) azt tagad meg, amit akar, meg ha jogilag nem is megalapozott, és minden egyéb szemmpontbol ésszerűtlennek tunik is. Pl. a lakcimbejelentestol a tulajdonosok 98%-a határozottan elzárkózik. Foberlok pedig mar ninsenek, meg a legtöbb önkormányzati bérleti szerződésben is szerepel, hogy a berlemeny albérletbe nem adható. Csak a pontosság kedvéért.
16/19 anonim válasza:
#15: Te hol élsz?
A két tanúval aláírt albérleti szerződés esetén pár éve nem is kell a tulajdonos aláírása a bejelentkezéshez. Tudod, Magyarországon lakcím bejelentési kötelezettség van.
17/19 anonim válasza:
#15: És igen, NEM tagadhatja meg a tulaj, ez a törvény. Egyszer már kikerestem valakinek, nem fogom újból, keresd meg. Pár éve van így.
18/19 anonim válasza:
KELL az aláírás. Budapesten legalabbis, ketlem, hogy ez regionalis dontesen alapulna, de am legyen. Nem kell megkeresnem, abszolút képben vagyok. Az, hogy te mit es kinek kerestél ki, szintén irreleváns, a berbeadoi gyakorlat 98%-ban az, hogy nem engedik a lakcím bejelentését, pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!