Lehet ezzel bármit tenni?
A történet háttere: a férjemmel röviddel a válása után ismerkedtünk meg. Egy közös gyereke van az exnejével, a lány akkor volt kiskamasz. Amikor az ex tudomást szerzett rólam, azonnal hadjáratot indított ellenem/ellenünk, főleg a lányt igyekezett ellenem hangolni.
Szerencsére ő már nem volt annyira befolyásolható korban, jó lett a kapcsolatunk. De félt az anyjától, aki jellemzően telefonon ordítva alkalmazott lelki terrort, ha épp nálunk volt a lány.
Mivel én nem reagáltam az ex felém irányuló támadásaira, az évek alatt "lekopott" rólam, rólunk. Az utóbbi időben fel is lélegeztünk, hogy vége ezeknek a balhéknak.
A lány most már a huszas évei elején jár, nemrég született meg a férjemmel közös gyerekünk.
A lánya is nagyon örült neki, örömmel jött látogatni. Már az első látogatásnál ismét előadta az anyja a telefonon érzelmi zsarolós jelenetet. Ha bármikor felmerül, hogy átjönne babázni, azonnal manipulálni kezdi.
A lány a mai napig fél tőle (Gondolom belenevelte ezt a félelmet, tudjátok, az elefánt története a karóhoz láncolással...). Emiatt fél átjönni hozzánk, de ahhoz sincs bátorsága, hogy mondjuk ezt eltitkolja az anyja elől.
Félig az anyjával, félig a barátjával lakik.
Mi nagyon örülnénk neki, ha jó kapcsolat alakulna ki közte és a baba közt, hiába nem lesz klasszikus testvéri kapcsolat köztük a nagy korkülönbség miatt. De jelenleg az anyja elég csúnyán megbombázza ezt.
Gyakorlatilag olyan, mintha féltékeny lenne a babára, hogy most a baba "érdekesebb, cukibb", mint ő.
"Mi nagyon örülnénk neki, ha jó kapcsolat alakulna ki közte és a baba közt, hiába nem lesz klasszikus testvéri kapcsolat köztük a nagy korkülönbség miatt."
De, kialakulhat. Köztem és nővérem (féltesó,de mi nem így éljük meg) közt is 16 év van, és felhőtlen a testvéri kapcsolatunk. Nálunk az én anyukám részéről nem volt felhőtlen a viszony, mert nem örült neki, hogy egy kamasz lány is "járt a csomaghoz". Elég csúnyán viselkedett a testvéremmel, de ez a mi viszonyunkat nem rontotta el. Most, hogy már én is felnőtt vagyok, semmi nem árnyékolhatja be a testvéri kapcsolatunkat.
Ha férjed lánya is ragaszkodik a húgához, mint az én tesóm, hozzám, akkor ő is túl fog lépni az anyja hisztijén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!