Bocsássak meg neki? Ti mit tennétek?
2004.március 3,.án megismertem 2 kislányom édesapját.
Megismerkedésünk után 2 hónapra elakartam hagyni, de ő azt mondta öngyilkos lesz. Beült az autóba (én őt megmentve) 3 x átment a lábamon (oda vissza tolatva).
Aztán annyira roncsolódott a lábam, hogy fél évig ő hordott mindenhová, igy lettem belé örült szerelmes.
2006. májusában megszületett első gyermekünk. Közösen vártuk, szép volt minden.
Amikor megszületett kislányunk, az első házasságomból született fiammal állandóan veszekedett párom. Ez annyira betette a kaput, hogy nem kapta az apja vezetéknevét. Valamivel megakartam fékezni, hogy ne veszekedjen a fiammal. De párom erre elkezdett nem haza járni, illetve csak esténként járt haza és fontosabbak lettek a barátok, mint mi. Ha a barátok szóltak, egyből kellett mennie. Páromnak azóta is sziv fájdalma, hogy a kislányunk nem az ő nevét viseli, hivatalosan nem az ő apukája.
2010. február 19.-én megszültem gyönyörü fiú-lány ikreinket, akik szülés közben meghaltak, akikről ő nem is akart beszélni, igy egyedül kellett feldolgoznom a halálukat.
2011. júniusban megszületett kislányunk, akit ő nem várt, mert élte az életét. Ekkor a terhességemkor sajnos volt egy kis kalandom, barátságom férfival, akire ő féltékeny volt, pedig valójában nem volt oka rá. De ő azóta is őt mondogatja.
5 hetes volt a babánk, amikor idegösszeomlást kaptam. 2 hónapig voltam kórházban és édesanyám lett mindhárom gyermekem gyámja, én pedig kb. 2 évig voltam beteg, de közben kiderült, hogy amikor édesanyám lett a gyám, a párom nem a szüleihez, hanem a szeretőjéhez költözött és ott élt vele addig, amig én nem gyógyultam meg. Gyógyulásomkor összeköltöztünk és vártuk vissza a gyerekeket, de semmi sem volt a régi. Párom azóta is édesanyámat hibáztatja. Amikor azonban a fiamat is visszakaptam, párom elköltözött. Én elengedten ez volt 2013. szeptemberben.
2013. október végén elvette a gyámhatóság a fiamat, mert kiderült, hogy autista.
Kegyetlen Karácsonyt töltöttem el két kislányommal. Próbálkoztam párkapcsolatot létesiteni, de sajnos nem sikerült, mert mindenkiben őt kerestem.
Nagyon elkeseredett voltam és vagyok, az orvos szerint gyenge agyvérzésem volt (kemény gyógyszereket szedek, ismét pár hónapig édesanyám volt a lányaim gyámja), mert ismét kiderült, hogy ő kb. december óta megint együtt él egy nővel. Engem hibáztat, hogy alig ismeri babánkat. Én meg szeretem őt, de rossz érzés, hogy ő más nővel van. Ő meg azt mondja, hogy ha csinálunk apaságit, nevére iratja, elvesz feleségül, akkor haza költözik, de most megint bocsássak meg neki??? De mindenkibe őt keresem és készülök ki idegileg. Ti mit tennétek?
Kesze-kusza kamu történet!
Hétvége van,nincs suli!
Két sérült megtalálta egymást, end of story.
A madártej jó ötlet..! Valaki meghív?:) F/30 (Bp)
Ha kamukérdéseket írnék honnan venném ilyen jól időpontokat leirva? Vagy nem kérdezhetem meg, hogy mi a többiek véleménye az én kiszenvedésemről?
Bocsánat, ha valami kesze-kusza, lehet kérdezni nyugodtan!
Nem tudom elfelejteni. Vagy hogyan lehetne? Sajnos mindennél és mindenkinél jobban szeretem és ő ezt nem érti meg!?!
Amikor az öngyilokkal fenyegetőzött fél évig nem tudtam járni.
Igen, oda vissza tolatva átment háromszor a lábamon. De nem ezen kell fent akadni!
10 évig tartott összerakni ezt a sztorit. Irtam, hogy 2014. márciusában ismertük meg egymást és 35 éves vagyok. Lehet, hogy az idő miatt nem megy a felejtés? Végül is életem szinte egyharmadát töltöttem a párom mellett...
De miért nem léptél (haha) az első alkalom után, amikor ráment a lábadra, nemhogy 6 ilyet hagyni.
És, ha te is átmennél a lábán, az nem segítene, hogy ne írj ki kamukérdéseket? Vagy: mi lenne, ha városba költöznétek faluról és akkor nem egymást kéne cs.szegetni, hanem emberekkel találkoznátok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!