Van még jövőnk? Vagy tényleg csak a válás maradt az egyetlen kiút?

Van egy 7 éves kisfiunk. Pár éve a kapcsolatunk egyre rosszabb. Férjem szerint minden rendben van, de én egyre erősebben érzem, hogy nincs! Megfulladok, ELEGEM VAN! Nem léptünk félre, sem ő, sem én, mégcsak nemis flörtöltünk senkivel, ezügyben minden rendben van.

Csak egyre bosszantóbb dolgokat mond, tesz! ZSARNOK lett! Holnapig sorolhatnám, de kiragadok egy-két példát, hátha elég, hogy lássátok a helyzetet:

Pl. mindenre mindig azt mondja, hogy nincs pénzünk. Egy szem nadrágom van télre, egy másik nyárra, plusz néhány póló, blúz (most éppen egyik felsőm sem fiatalabb 3 évnél), télre mindezekhez egy kardigán a kabát alá, hogy mégse fázzak. Újat csak akkor vehetek, ha valamelyik (értsd a nadrágra is!) szó szerint kifeslik, de akkor is jön velem és csak a legolcsóbbat választhatom. Most például kimostam a napdrágomat, másnap kénytelen voltam nyirkosan felvenni, mert nem száradt meg, de másik nincs! Ugyanígy, 4 db bugyim és 2 db melltartóm van, egy szem cipővel, nyáron egy szem szandállal, mindent addig kell hordani, amíg le nem szakad rólam, különben nincs másik, mert "nincs pénz"! Csizmám sincs, most a hóban is a félcipőmben tipegtem, persze telement hóval, amint melegbe kerültem, tocsogott a lábam.

Csak oda mehetünk nyaralni, ahová ő akar, csak azt főzhetek, amit ő kíván, ha más van, méltatlankodik. Ha tévét nézek, simán elkapcsolja "csak egy percre", mert azonnal meg kell néznie pl a teletextet vagy egy aktuális meccs (és az mindig van) állását, persze, legtöbbször már nem kapcsoljuk vissza az én műsoromra. Bevásárláskor (mert persze csak együtt mehetünk!), ha valamit teszek a kosárba (pl. egy kiló virslit, amit ő nem szeret, a gyerek viszont imádja), hangosan, mindenki előtt megkérdezi, hogy ez minek kell nekünk? Válaszolok, mire a reakció: jaj, az nem kell most, tudod, hogy ... és itt jön valami magyarázat, többnyire, hogy nincs erre pénzünk, hogy jó rohadtul érezzem magam és visszategyem az árut (akár a gyereknek szánt virslit!) a polcra. De a válogatós pocikájába az ő kedvenc pipimell-filéjére mindig jut pénz!

Ami mindennek a teteje: lebetegedtem, kaptam recepteket, a patikában megkérdezte, mi a legfontosabb, azt váltottuk ki!!! Hazáig hallgattam, hogy mekkora a patikusok haszna és már nem lehet 1000 Ft alatt gyógyszert kapni, stb. Azt hittem, megfojtom! Már mondtam neki, ha meghalnék egyszer, ő biztosan csak a kert végében elásna, nem költene a temetésemre sem :(.

Mindig is garasoskodó volt, leste az akciókat, lehetőleg mindenből a legolcsóbbat vette, de most már tényleg túlzásba esett. Az egész életét reggeltől estig áthatja a pénz, elviselhetetlen! Szerintem beteg, de ő hallani sem akar esetleges orvosi segítségről.

Miközben állandóan nyavalyog, hogy mennyire szegények vagyunk (tényleg nem vet szét a pénz, de mindenre jutna szerényen), ő vidáman eljár teniszezni, kocsit akar cserélni, interneten januárra üdülési lehetőséget keres nekünk (ezekre bezzeg lenne pénz!). Nekem viszont elegem van az egészből!

Nem akarok üdülni és nem akarok másik kocsit (ez is csak 3 éves)!!! Én normális életet akarok, ahol nekem és a gyereknek is vannak jogaink, nemcsak évente egyszer(!) mehetek fodrászhoz (akkor is odajön és utána min.egy hónapig hallgatom, hogy milyen pofátlanul sokat kértek egy hajvágásért!), legalább évente elvihetném a gyereket a cirkuszba vagy a bábszínházba, állatkertbe, lelkiismeretfurdalás nélkül vehetnék neki egy gombóc fagyit, stb.

Már próbáltam vele beszélni, szerinte minden rendben van és én vagyok a hülye, ő imád engem és a gyereket is (őt tényleg!) és mindent csak beképzelek magamnak, nincs itt semmi baj. Beképzelem az egyszem nadrágomat?! az egyszem cipőmet?! hogy a gyerekünk még csak az ovival, iskolával volt a cirkuszban és 4 éve nem látta az állatkertet?!

Tényleg hülye vagyok, amiért véget akarok ennek vetni vagy van kiút?

Kérlek, adjatok tanácsot!