Ekkora különbségek vannak az emberek között?

Nem, nem kell adni másokra. A te életed a tiéd, neked kell megtalálnod, mi az ami jó számodra. Mindenki egy külön egyéniség,különböző célokkal, érési idővel. Nincs ebben semmi nehézség. Másokra alapozni pedig szinte egyenlő önmagad feladásával. Nem a mások akarata szerint kell élni és cselekedni. Persze kellenek olyanok,akik csak bólogatnak és irányíthatóak, manipulálhatóak.

Amíg boldoggá tesz amit és ahogyan csinálsz, addig ne legyen lelkiismeretfurdalásod,sem pedig bármiféle kétséged.

23L

Nem élek a társadalmi elvárások szerint ilyen téren, tudod, megénekelték már: "Az légy, aki vagy, érezd jól magad..." Akárhogy is élsz, ha nem lehetsz az, aki vagy, akkor nem tudod jól érezni magad, én ezt már többször is megtapasztaltam, és eddig mindig otthagytam azokat, vagy megmondtam a magamét azoknak, akik meg akartak változtatni. Ha önmagában véve nem vagy rossz, másokra vagy önmagadra veszélyes ember, aki nem látja be a tévedését, akkor senkinek semmi joga beleszólni az életedbe.

Én így gondolom.

Nem mindenkinek tetszik, hogy nem formálhat olyanná, amilyenné akar, de ha a saját szüleimnek se hagyom, akkor más se követelőzzön, vagy önszántamból vagyok valamilyen vagy sehogy. :-)

Egy fenéket kell adni mások véleményére, épp hogy le kell tojni, nem tartozik senkire hogy éled a saját életed. Ha neked ez a normális akkor nehogy már másképp élj.

Engem megszólnak mindig ha elmondom hogy gyerekként élek az anyámmal még mindig, semmit nem csinálok csak játszok itthon és szórakozok miközbe főznek mosnak rám. 25 éves vagyok. Nem sikerült felnőnöm, nem is akarok, mások miatt nem is fogok.

Igen, nagy különbségek vannak az emberek között, meg a sorsok között is. Én is hasonló viszonyban voltam az anyukámmal, mint te, nagyon jó volt!

De vegyük észre, mennyire mást sugall neked az anyukád, mint annak idején nekem az enyém. Mivel nagyon szeretjük őket, az ő felfogásukat szinte automatikusan követjük. Ő azt mondja neked, színesítik a világot a gyereklelkű emberek - vagyis maradj csak nyugodtan gyerek. Valszeg neki is jó így.

Nekem máshogy volt. Én 4 éves koromtól kezdve azt hallottam tőle, hogy kislányom, tanulj meg mindent ami az élethez kell, sose tudni, mikor kell önállósodnod, milyen mostohád lesz! Ui. későn szült engem, infarktust kapott 4 éves koromban, majd súlyos asztmát. Továbbá kislányként átélte a háborút, úgyhogy még kenyeret sütni is megtanított, hogy tudjam. Tiniként egyedül jártam a hivatalokba ügyet intézni (mondhatom, gyomorgörccsel), merthogy önállósodnom kell. 16 éves koromban súlyosan leesett a lábáról, ekkor fordult a kocka, én lettem az ő érzelmi támasza. Korai volt nekem, gyomorfekélyt kaptam tőle, de egy év alatt kigyógyultam.

18-19 évesen gondolkodásban már kész felnőtt voltam, így tudtam gondolkozni a szerelemben is, 20 évesen férjhez mentem. 26 évesen már volt két gyerekem. 19 voltam, akikor anyukám meghalt. Egyedül mentem a patológiára a halotti papírjaiért a kórházba, miközben az egyik egyetemi vizsgámra tanultam.

Ha nincs ez a kényszer, én is sokáig gyerek maradtam volna, mert olyan jó volt anyukám mellett annak lenni! Most próbálom átadni mindazt a szépet és jót a gyerekeimnek (4 van), amit mellette átéltem.

Én úgy látom, hogy akik nem vállalnak gyerket 18évesen, azok sikeresebbek, gazdagabbak lesznek az életben, mert ugye a munkájukra koncentrálnak...

Nem vagyok biztos benne, hogy a penz az ami legjobban boldogit. A penz csak az eszkoz, nem a cel. A celt nem szabad az eszkozzel osszeteveszteni. Kell a penz is, de valami melle. Van akit a penz boldogit es a sok szines kacat. Van akit mas. Van aki boldog akkor is ha egy szelet zsiros kenyer mellett nyugodtan es boldogan van a csaladjaval, mint feszult legkorben egy dus asztal mellett, legtobbszor max 2-3 szemellyel.

Vegezetul a kedvenc mondasom: aki egy evre tervez, ultessen rizset, aki 10 evre tervez, ultessen fat, akiegy eletre tervez, tanitson egy embert.