Féltékenység. Ok nélkül. Mit tehetnék?
A munkahelyemen néhány hónapja került mellém egy új kolléga. A páromnak ezt már azon a héten elmondtam, amolyan általános, "milyen volt a napod?" beszélgetés során. Semmi különös oka nem volt, hogy megemlítettem az illetőt, tehát nem mesélni és áradozni kezdtem róla, hanem mivel mindent megbeszélünk a párommal, a munkahelyemet is ismeri, és névről azokat, akikkel együtt dolgozom, ezért jónak láttam elmondani, hogy "új munkatársam van, Péter". De ennyi. Viszont mióta ezt tudja, nem ismerek Rá. 6 éve vagyunk együtt, soha nem volt féltékeny, és érzelgős típus, vagy legalábbis nem mutatta, de az utóbbi 2-3 hónapban folyamatosan féltékenykedik és ideges. Az első alkalmakkor még azt gondoltam, milyen édes, de azóta már kicsit durvább lett a helyzet, ugyanis veszekszik velem és valótlan dolgokat állít. Soha, de soha nem csaltam meg, tehát nincs oka nem bízni bennem, és nagyon nagyon szeretem Őt, soha nem verném át. Ezt többször is elmondtam Neki, akkor néhány napra felhagy a témával, de most újra kibukott belőle. Láttam rajta, hogy feszült, simogattam, kérdezgettem mi a baj és egyszer csak felpattant és elkezdett kiabálni (nem ordítozott velem, de kicsit magasabb hangerőn beszélt) és szidni ezt a munkatársamat. Alaptalan dolgokat állít, szinte már beképzeli magának, hogy a munkatársam akar tőlem valamit. Soha nem viselkedett így, nem tudom mostanában mi lelte. Hiába halmozom el mindennel, lesem minden kívánságát, mondom Neki, hogy Ő életem értelme, mégis ki van bukva, hogy mi van, ha... Hogyan lehet ezt megoldani? Rajta kívül senki nem érdekel, de olyan, mintha nem hinné el. Ti mit tennétek?
30N
Nem látok bele más ember agyába, viszont ha sorozatosan, minden egyes kérdésnél 0%-ra lennék pontozva, elgondolkodnék azon, hogy vajon valóban van e érzékem ahhoz, hogy tanácsokat adjak másoknak....
Aki szerint az egy büntetés, hogy megcsalás után a pasinak hetente egyszer virágot kell vennie a megcsalt párjának, annak nagy baj van az agyával, és ehhez a megállapításhoz nem kell gondolatolvasónak lennem...
Egyedül szegény feleségedet sajnálom (bár ha még együtt van veled, lehet ő sem százas, már bocs, nem akarlak sértegetni...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!