Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Féltékenység. Ok nélkül. Mit...

Féltékenység. Ok nélkül. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

A munkahelyemen néhány hónapja került mellém egy új kolléga. A páromnak ezt már azon a héten elmondtam, amolyan általános, "milyen volt a napod?" beszélgetés során. Semmi különös oka nem volt, hogy megemlítettem az illetőt, tehát nem mesélni és áradozni kezdtem róla, hanem mivel mindent megbeszélünk a párommal, a munkahelyemet is ismeri, és névről azokat, akikkel együtt dolgozom, ezért jónak láttam elmondani, hogy "új munkatársam van, Péter". De ennyi. Viszont mióta ezt tudja, nem ismerek Rá. 6 éve vagyunk együtt, soha nem volt féltékeny, és érzelgős típus, vagy legalábbis nem mutatta, de az utóbbi 2-3 hónapban folyamatosan féltékenykedik és ideges. Az első alkalmakkor még azt gondoltam, milyen édes, de azóta már kicsit durvább lett a helyzet, ugyanis veszekszik velem és valótlan dolgokat állít. Soha, de soha nem csaltam meg, tehát nincs oka nem bízni bennem, és nagyon nagyon szeretem Őt, soha nem verném át. Ezt többször is elmondtam Neki, akkor néhány napra felhagy a témával, de most újra kibukott belőle. Láttam rajta, hogy feszült, simogattam, kérdezgettem mi a baj és egyszer csak felpattant és elkezdett kiabálni (nem ordítozott velem, de kicsit magasabb hangerőn beszélt) és szidni ezt a munkatársamat. Alaptalan dolgokat állít, szinte már beképzeli magának, hogy a munkatársam akar tőlem valamit. Soha nem viselkedett így, nem tudom mostanában mi lelte. Hiába halmozom el mindennel, lesem minden kívánságát, mondom Neki, hogy Ő életem értelme, mégis ki van bukva, hogy mi van, ha... Hogyan lehet ezt megoldani? Rajta kívül senki nem érdekel, de olyan, mintha nem hinné el. Ti mit tennétek?


30N


2014. máj. 3. 20:56
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
71%
Én orrba vágnám.Biztos nem lesném a kívánságait mert idióta.Magából indul ki esetleg?A legjobb védekezés a támadás.ha üvöltözne én is üvöltöznék,nehogy még bizonygassam az igazam mert agyas.gondoljon amit akar.
2014. máj. 3. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
89%

Hát nekem kicsit olyan gyanúm van, mintha neki lenne takargatni valója és rád akarna terelni a dolgokat, vagy esetleg elérni, hogy te lépj félre és akkor mosom kezeim elven szabadulhatna tőled.

Én egyébként semmit nem tennék ennyi minden után, többé nem emlegetném a kolléga nevét, sem mást se mesélnék el neki, aztán talán észre veszi magát.

2014. máj. 3. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
87%

Ugyanarra gondoltam, mint az első!


Semmi okot nem adsz neki, illetve nem áradoztál erről az új munkatársról, nem gyújtottál előtte gyertyát, majd raktad körbe vele a Péterről szerzett titkos fotódat....


Nálam is volt ilyen, az előző kapcsolatomban,(ez nem törvényszerű,csak úgy megjegyzem) mikor ennyire elkezdett rám féltékenykedni az illető. Végül kiderült, hogy ő csalt meg engem, de neki csak egy "kis semmiség" volt az az éjszaka, ami után rájött, hogy sosem akar elveszíteni.

Szerintem megérezte, hogy miután meg tudom majd, azonnal elhagyom, és ez azt váltotta ki belőle, hogy még a fűre, meg a fára is elkezdett féltékenykedni.

De azon is tűnődtem, hogy nem e arról volt szó, hogy csak belém akarta beszélni, hogy én mekkora okot adok neki a féltékenykedésre azzal, hogy szóba állok a gyerekkori barátomra,akit 20 éve ismerek, és szinte testvéri kapcsolat van köztünk, bár tudta, hogy neki már felesége, és gyereke is van...szóval lehet csak ezzel akart az őrületbe kergetni, hogy inkább szakítsak én...

2014. máj. 3. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
60%

Nem lehet, hogy a bizonyos Péter ismeri a párodat, és tud pár dolgot a párocskádról?

Esetleg megcsal/megcsalt, és csak rád vetíti ki, támad.

Vagy csak ismeri Pétert, és tudja, hogy egy szoknya mániát. Nem benned nem bízik, hanem abba a pasiba.

Te meg adod alá a lovat, mert hízelegsz neki, halmozod mindennel, lesed a kívánságát, mondogatod neki, hogy ő életed értelme. Lehet, hogy neki ez a túlzott odafigyelésed vagy túl jól esik, és kihasználja, vagy esetleg mivel túlontúl elárasztod szeretettel, gondolhatja azt is, hogy valami baj van a füled mögött, ha ennyire próbálod bizonyítani, hogy fontos neked.

Fontos neked, nem? Tudja ő is, hogy fontos neked. Akkor ne viselkedj vele az utóbbi időkbe máshogy ( hízelgés meg ilyenek), hanem úgy mint eddig.

Ha nem hiszi el, az ő baja, ne alázkodj meg azzal, hogy még te magyarázkodsz, hogy nincs semmi Péterrel.

2014. máj. 3. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
65%

"Te meg adod alá a lovat, mert hízelegsz neki, halmozod mindennel, lesed a kívánságát, mondogatod neki, hogy ő életed értelme."


Azért ez már kissé túlzás, nehogy már még a kérdező adja alá a lovat csak, - és ebből feltételezve legyen, hogy még is csak van takargatni valója -, mert már azt se tudja, hogy hogy nyugtassa a párját meg.

Ez már kissé eszelős gondolkodás menet volt, szerintem!

2014. máj. 3. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Közlés: Kedvesem! Lehet, hogy téged már megcsaltak egy Péterrel, de az nem én voltam! Ezt figyelembe vetted? Ha nem, akkor gondolj erre. Ha igen, akkor most tünj el a pi-sába!!!!
2014. máj. 3. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
0%

Mintha én lennék a férjed. Ugyanilyen féltékeny típus vagyok én is (vagy még rosszabb), és még az is lehet, hogy ok nélkül. Több olyan házasságról tudok, ami azért bomlott fel, mert a hölgy megismerkedett egy új kollégával. Lehet, hogy a férjed is ismer ilyeneket.

Ha tényleg, 100%-osan biztos vagy benne, hogy hűséges maradsz, akkor írjál rám, és privátban adok pár tippet (nem akarok magamról nyilvánosan beszélni), ami velem szemben bejönne, és talán neked is segítene. Ha nem vagy biztos magadban, akkor azt a párod érzi, és akkor már nem is ok nélkül féltékeny...

36F

2014. máj. 4. 02:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 orsolyamaroon válasza:

Vannak nagyon féltékeny típusú férfiak, és ezek között sok olyan van, aki nagyon nehezen csajozik be. Azért van ez így is, hogy nagyon ragaszkodik, a féltékenység egy szörnyeteg,de tényleg, teljesen elröpíti az embert a valóságtól. Lehet, hogy csak attól fél, hogy elveszít, mert van ilyen.

Én otthagytam az ilyen pasit, mert nem bírtam már, hogy elveszi az eszét a féltékenység.(ő is ugyanilyen volt, mint amilyet te írtál)

2014. máj. 5. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Off!


7-es nem te vagy az a pasi, aki egy hűtlen kérdésben is szintén osztogatta a "hasznos" tanácsait?

Mert szerintem több, mint valószínű, hogy de :


"Én is (36F) vagyok. Irigylem a férjedet. Mi 16 éve vagyunk együtt, de gondolkodás nélkül megtenném én is. Utána persze esedeznék az asszonynak, mert nem szeretnék elválni, és szeretem is, és van 2 gyerek.

Ha egy 36 éves férfi nemet mond egy 17 éves lánynak az nem normális, főleg akkor ha elhanyagolja az asszony. Ha esetleg úgy érzed, hogy egy kicsit elhanyagoltad, vagy sokszor "fájt a fejed", akkor különösen, de egyébként, se add ki az útját. Attól még ugyanúgy szeret téged, de ezt a lehetőséget nem hagyhatta ki. Szerintem nem rosszabb, hanem enyhítő körülmény. Jobb lett volna, ha egy nálad idősebb, és ronda nővel csal meg? Így legalább meg lehet érteni, és nem is olyan megalázó számodra, mintha egy ronda nővel tette volna.

Szerintem békülj ki vele, és büntesd egy kicsit, pl. hetente egy csokor rózsa..."


Nos, engem, ebben az esetben, a kérdező helyében nem igazán érdekelnének a "hasznos" tanácsait, de szerintem ő is jobban járna, ha megkímélni magát tőlük...

Egyesek mennyire magukból indulnak ki...

2014. máj. 5. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

De! Minden ember magából indul ki, még akkor is, ha bebeszéli magának, hogy nem. Csak azt ne akard mondani, hogy te belelátsz, más ember fejébe, és képes vagy az ő agyával gondolkodni.

36F

2014. máj. 5. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!