Hogy mondjam meg, hogy összetört picit az autó, ha amúgy sem akarták, hogy ott vezessek?
Nemrég kaptam és elég sokat kellett így is könyörögnöm érte, mert a szüleim szerint nem való nekem ekkora autó. De sikerült meggyőznöm őket és eddig nem is volt semmi baj, imádom vezetni.
Csak az egyik barátnőméknek van egy ilyen tanyaszerűségük a semmi közepén, ami ilyen buliház igazából, minden van benne. Egy részen a földúton kell menni,de mivel ez egy elég biztonságos és nagy, nem hittem, hogy bármi baj lenne. Anyáék még a hétvégén elutaztak és mondta, hogy ki ne menjek oda vele, mert csúszik a föld és valami bajom lesz.
Kimentem és kicsit gyorsan vettem be egy kanyart és picit ez látszik az autón... Lehet vele menni, de azért észrevehető.
Először anyának kellene elmondanom, mert ő és a mostohaapám holnap este jönnek haza, apával csak később találkozok, addig ő úgysem tudja meg.
De anya így se akarta, hogy ilyen autóm legyen, apára még most is haragszik, mert vett egyet.
Gondoltam arra, hogy azt mondom, nem én vezettem, hanem odaadtam valakinek egy napra. De hogy találjak embert, aki ezt magára vállalná?
Vagy mit csináljak?
Hogy mondjam el úgy, hogy minimális legyen a kiborulás?
Eléggé drága autó, nem tudom, hogy a javítás mennyi lesz a szervizbe.
Hát, itt több komoly baj is van. Egyrészről nem sokan vállalnák, hogy ők vezettek mivel akkor szüleid velük akarnák megfizettetni esetleg betétlapot iratni ott meg már a biztosító is befigyel (nem sokan vállalnák hogy a saját biztosításuk megemelkedjen amiért kárt okoztak). Kopmoylan nem tudom hogy vehetsz részt a forgalomban ha ilyen alap dolgokkal nem vagy tisztában.
Ez csak egy dolog. Amit leírtál az életveszélyes volt, megfordult a fejedben, hogy komolyan meghalhattál volna?
És kérdező én megértelek, én is gimiben csináltam a jogsim. A családban mindíg több autó volt és el-el vihettem néha valamelyik otthonit, naná hogy a nagy terepjáróval mentem. Ugyanakkor eszembe se jutott sajátot kérni, szüleim is úgy voltak vele hogy majd akkor lesz kocsim amikor fenn is tudom tartani. Elvégeztem az egyetemet elkezdtem dolgozni, fogtam az összegyűjtött pénzem meg pár havi fizetésem és vettem egy régi kisautót ami tökéletes arra amire használom, munkábajárni meg néha elmenni vele ide-oda. Tisztában vagyok vele hogy nem vagyok sofőr épp ezért 2x jobban vigyázok. Ugyanakkor a kanyarba túlzott sebességgel belehajtani azt jelenti hogy semnnyire se érzed az autót, a sebesség megválasztása a legegyszerűbb dolgo ha ennyire nem érzed a kocsit nézd a sebességet a műszerfalon. Ez nem egyszerűen a lefulladtam a pirosnál mert még szokni kell a gáz-kuplung kezelést majd 2 hét múlva már rutinból megy, hanem életveszélyes módon vezetsz kategória. És az autóban nem csak magad veszélyezteted hanem a többi autóst, a bicajookat, motoroskatm, gylogosaokat mindekit.
Igaza volt édesanyádnak tényleg nem való még neked a kocsi. Most sem azon hálálkodsz hogy életben maradtál hanem próbálsz kibújni a felelősség alól.
Egyébként ha kisodródsz és a fa fog meg az nem a "de azért észrevehető" hanem az a "mi a @%+"@@ történt ezzel a kocsival?" sérülés ami gyanítom minimum elemcsere ami még olcsóbb kocsiknál is borsos tud lenni. A te neveden van egyáltalán az autó? Gondolom nem mivel nincs kereseted így a szüleid vagy édeasapád fizeti a vele járó költségeket, gondolom azokkal sem vagy tisztában...
Na mindegy ezt nem tudod eltussolni, szépen elmondod nekik és felajánlod, hogy kifizeted vagy diákmunka vagy esetleg a zsebpénzedből vonogatják le nem tudom ezt beszéljétek meg. Szerintem ez volna a korrekt megoldás csak azt nem tudom minek neked saját kocsi amikor nem vagy képes se fenntartani se az esetleges javításokat fizetni.
Szerintem nem csak a gyerek hibás.
Jól értem, hogy vesznek neki egy autót, amit nem vezethet? Majd ott hagyják egyedül a kocsival és azt hiszik, hogy nem viszi el?
Gimnazistának méreg drága autó? Senki nem irigyli, csak azt nem értem az idiotizmus olykor miért egyelő a gazdagsággal?!
Tipikus h.lye szülők, h.lye gyereke!
Fene elküldtem előbb... na mindegy azt akartam még hozzáfűzni, hogy nem mindíg egyenlő az idiotizmus a gazdagsággal. Van akinek nem számít, hogy mennyit eszik a kocsi vagy hogy R 18-as gumi hányszor annyiba kerül mint egy 14-es stb.
És engem is nagyobb biztonságban érzett apám mikor a 2t-s alvázas Nissannal mentem valahova minthat a Clio-ba ültem volna. Az meg hogy méregdrága relatív, van akinek aprópénz ami nekem pl elérhetetlen, anyagi helyzet kérdése.
És ebben az esetben az anyuka a kocsi ellen ágált, mint kiderült nem véletlen, remélhetőleg tanul belőle a gyerek, és örüljünk, hogy nem okozott másban is kárt.
"De nem tudom állni a költségeket, mert nem dolgozom."
Akkor amíg nem lesz munkád, az autó a garázsban várja, hogy megjavítsák. Ez a tisztességes.
"Inkább nem írom le, hogy mennyivel mentem."
Ezt sem mered felvállalni, ugye? Miért lépted át a megengedett sebességet? Nem tanultad meg a KRESZ-t?
A sebességet úgy választjuk meg, hogy figyelembe vesszük a sebességkorlátozást, az autó állapotát, az időjárást (esik-e pl az eső), és az úttest tulajdonságait)
"Igen, tudom, hogy hibáztam. Már megkaptam mindenkitől, a barátomtól, a barátnőimtől, hogy felelőtlen voltam. Tisztában vagyok vele."
Szuper. Akkor most már csak a szüleid elé kéne állni, és felvállalni, ami történt. Jobban felnőttnek fognak tartani, ha őszintén elmondod, és vállalod a büntetést. Akár azt is, hogy nem javíttatják meg, és neked kell összeszedni rá a pénzt, addig pedig tömegközlekedsz.
Hiába no, a felnőtt életnek nem csak napsütéses oldala van.
34!
Én nem írtam, hogy mindig egyenlő! Fellelhető a mondatomban az "olykor" szó, amivel éppen erre utaltam, de pontozzatok agyon! :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!