Jogosan sértődött meg a párom, mert ducinak neveztem a kisfiát?
A kisfiú nincs még 6 éves, de már 140es méretű ruhákat is kezdi kinőni... Mondtam a páromnak, hogy ne vegyünk már neki édességet meg chipset, és ha jó idő van (2 hetente van nálunk) akkor menjünk el túrázni vagy vigyük gyerekek közé hogy mozogjon kicsit.
Azt mondja a gyereknek jó az, ha egész nap tévézik, mert hogy az anyjánál is azt csinálja, közben pedig nassol.
Akkor úgy mondom, hogy majdnem 33 kg a gyerek. Akik iskola előtt állnak, 18-25 kg között szoktak lenni (talán 18 kiló fölött mehet csak iskolába?)
Én már nem tudom mondjuk beemelni a kádba vagy onnan kiemelni.
A 140-es méret, ha nagyjából is, de kb. 140 cm magas, tehát kb. 11-12 éves gyerekre lenne jó ideális esetben. 6 éves esetén ekkora méret nagyon durva elhízást jelenthet. :o
A párod nem túlsúlyos véletlenül? Ő is ehhez a tunya életmódhoz szokott, vagy mi az oka, hogy nem akar kimozdulni?
Még most kéne elkezdeni a változást, mert a kisfiút rengeteg szenvedéstől kímélnétek meg. :( Nekem az a gyanúm, hogy az anyja magányos, szeretethiányos, és így a gyereken vezeti le, ezért tömi, ezzel fejezi ki a szeretetét. Volt ilyen ismerősöm, 16 évesen, kollégium útján szabadult meg az anyjától, aki addig vitaminokkal és étellel tömte. Szegény kb. 140 kilós lehetett, alig tudott lépni, de amint elköltözött, elkezdett fogyni, kb. egy év alatt normál súlyú lett. Képzelem, milyen kamaszkora lehetett addig szegénynek, tényleg szörnyen nézett ki. :(
H gondolod, mutasd meg a párodnak az itteni válaszokat, hogy lássa, nem te vagy a dilinyós.
Párom nincs elhízva. A gyerek anyján maradt egy kis szülés utáni felesleg. (van aki 6 év alatt sem szabadul meg tőle?!)
Én sem vagyok kövér.
A párod miért ellenzi akkor az aktív hétvégéket? Ilyen állapotban nyilván nem futni kell a gyerekkel, de egy kis séta egy erdőben, biciklizés, ilyesmi simán beleférne.
Amit még tehetsz, hogy egészséges nasit biztosítasz, nem veszel csipszeket. Hámozz répát, zellerszárat, almát, rágcsálja azt, más nincs.
A gyerek nem igényli hogy kimozduljunk, a párom pedig nem erőlteti. Kettesben egyébként sokszor kirándulunk, de a gyerekkel nem akar valamiért.
Volt már olyan tavaly nyáron hogy ketten elmentünk a gyerkőccel focizni, a gyerek repkedett örömében, hogy ügyesebb volt mint én...:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!