Szerintetek még van esélyem egy komoly párkapcsolatra?
Az interneten megismertem egy külföldi fiút, akit nagyon megszerettem és találkozni szerettem volna vele. Úgy érzem, hogy ő is kedvelt, bár lehet, hogy megjátszotta. Megbeszéltük, hogy találkozunk (én mentem volna ki hozzá), de a találkozó sosem jött létre. Azt mondta végül, hogy ennyit nem ér az egész. Azóta megismertem mást és ő is hasonlóképp azt mondta, hogy a nagy távolság miatt nem éri meg...szerintetek tényleg lehetetlen ez? Én egyszerűen jobban megértettem magam velük, mint a legtöbb magyar fiúval, sokkal több közös témánk volt, ezért szerettem volna megismerni őket.
20/L
Nem foglak most vállveregetve sajnálgatni, hanem elmondom az én történetem.
A párommal több mint két éve ismerkedtem meg az interneten. Egy országban lakunk, 160 km-re egymástól. Nem is akartunk mi ebből semmit, az elején megbeszéltük, hogy a távolság miatt értelmetlen lenne a dolog, később mégis összejöttünk. 7 hónapig bírtam a havi max kétszeri találkozót. Tudom, 160 km nem a világ két legszélső pontja, de iskola és munka mellett egyikőnk sem szabadult el csak úgy. Végül nálam betelt a pohár. Pedig tudtam, hogy egy hét, és kiderül felvettek-e egyetemre, akkor konkrétan egy suliba járunk, és akkor tényleg nem kell sokat kibírni... De nem ment. Annyira hiányzott valaki, akihez, ha kell este tízkor állítok be kisírt szemekkel, vagy az éjszaka közepén hívom el randizni... Nem lehetett akármikor. Szóval... Nem bírtam idegileg. Szakítottam. Persze, idekerültem egyetemre, később összejöttünk, rá egy évre összeköltöztünk, és most boldogok vagyunk.
De gondold végig, ha nem akarsz te odamenni, vagy az a bizonyos srác hozzád ide jönni, akkor hosszútávon ennek nincs igazán értelme. Pláne, ha te most húsz éves fősulis vagy, gondolom 1-2 év még hátra van.
Létezik más megoldás is, ha ennyire külföldi srácot akarsz. Tanulj nagyon jól, a pasik most úgysem veszik el a figyelmed, és menj ki egy fél évre Erasmussal külföldre tanulni. :)
Sok sikert!
20/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!