Ismertek olyan személyt, akinek a szülei mindent ráhagytak gyerekkorában? Milyen felnőtt lett belőle?

Véleményem szerint két dolog rossz: a túlzott végletek. Az egyik, ha egy gyerek élete túlszabályozott, agyonbüntetett, tele elvárásokkal, a másik az, ha semmilyen szabály sincs, és azt csinál, amit akar.

Az előbbi nevelés elég súlyos lelki problémákhoz vezet, de általában nem ettől függ, hogy diplomát szerez-e és hogy milyen állása lesz...

Az utóbbi hatása általában az, hogy kissé túlságosan el lesz kényeztetve a kölök, és hihetetlenül beképzelt felnőtt lesz. Ilyenből ismerek olyat, aki a főiskola után a családi cégnél lett rögtön vezető beosztásban (hiszen ugye menedzseriskolát végzett, és hát a családé a cég, csak nem fog valami "alacsonyabb rangban" kezdeni). Az eredmény: nem lehet vele együttdolgozni, mert totálisan el van szállva magától, viszont mindenki más teljesen hülye stb. Hogy a magánéletben milyen, azt nem tudom, de hogy a családi lóvé és cég nélkül nem igen tudna elhelyezkedni a versenyszférában, az elég valószínű...

Én bizonyos keretek között ilyen ember vagyok. Két nagyobb testvérem van, ők már megvívtak helyettem minden csatát és kitapostak minden ösvényt, így nekem már sokkal könnyebb volt, mint nekik. Persze ez nem azt jelenti, hogy a szüleim nem törődtek velem, csak nálam már jóval lazábban vettek mindent. Ráadásul a testvéreim is sokat "vigyáztak" rám, így szabad volt a vásár. Továbbá a 6 évvel idősebb bátyám rengeteg hülyeségbe belevitt, vissza se merek gondolni, mennyi olyan marhaságot megcsináltunk, amiért akár az életünkkel is fizethettünk volna. Persze mielőtt valaki azt gondolná, hogy milyen hanyag szüleim vannak, ez nem igaz. Ezeknek az eseteknek a 99%-ról a mai napig fogalmuk sincs, az 1%-ot is csak onnan tudják, hogy a nővérem beárult minket. Ha tudomást szereztek volna néhány dologról, akkor vagy mi nem élnénk vagy ők nem. Ők szívrohamot kaptak volna vagy minket vertek volna agyon.

Ennek ellenére itt vagyok, normális felnőtt lett belőlem. Idén leszek harminc éves. Két mérnöki diplomám van, mérnökségi csoportvezető vagyok egy multinál. Magyar viszonyokhoz képest jól keresek, a feleségemmel most készülünk a családalapításra. Nagyon jó a viszonyom a szüleimmel, a feleségem szüleivel és a testvéreimmel is, akik időközben már családot alapítottak és tisztességes szakmát szereztek. Nővérem óvodapedagógus, bátyám pedig matematika-fizika szakos gimnáziumi tanár (a család férfi tagjai a reál tárgyakban remekelnek).

Igen, van a családban egy testvérpár, meg is lett az eredménye, mind a kettő ingyenélő, állandóan csak a szülőket pumpolják pénzzel mert az nekik "jár", a munka az büdös, mert ők aztán nem fognak lealacsonyodni.

Amúgy az ismeretségi körömben pont nem főleg az anyukák hanem inkább az apukák az ilyen ráhagyósak. Munka után ne nyüstölje őket a gyerek, ne zavarja, ha az anyuka egy kicsit próbálna szigorúbb vagy következetes lenni és a gyerek emiatt hisztizik. Pl. ismerősi körben anyuka hiába tudja, hogy rossz amit csinálnak, de ha hazamegy délután a férje és a 2,5 éves gyerek kitalálja, hogy ő csokit enne vagy a szekrényre mászna és ha az anya nem engedi emiatt sír, akkor áll a bál otthon, az apuka üvöltözik, hogy az anya nem képes elhallgattatni a gyereket. Úgyhogy a szent családi béke miatt minden a kicsire van hagyva, csak nehogy megnyikkanjon.

A testvérem és én erre nagyon jó példák vagyunk, mivel kiskorunkban meghalt apukám, így minden anyukám vállra került, 2 eleven gyerek, egy rossz vállalkozás, takarítás, főzés. Nagyon el volt mindig foglalva, de igyekezett kézben tartani a dolgokat, mindig azt mondta, hogy nekünk nem kell segíteni, csak a tanulás menjen.

Soha nem volt otthon büntetés, nem traktált bennünket, azt ettünk, ittunk amit akartunk, bárhova elmehettünk, nem tiltotta az alkoholt és a cigit sem (mivel ő is dohányzik a mai napig, illetve imádja a jó söröket)

Mára felnőttünk, az öcsém 24 éves érett férfi, magas és mélyépítő technikusi végzettsége van, de Angliában dolgozik egy étteremben, mint general manager, plusz még van kint egy vállalkozása. Nagyon jól él kint, van egy aranyos barátnője.

Én 26 éves vagyok, közgazdász diplomám van, kormánytisztviselőként dolgozom, a párommal élünk a lakásunkban, jövőre tervezzük az esküvőnket.

Mindketten teljesen normális életet élünk, tele vagyunk tervekkel, ambíciókkal.

Az édesanyánkat nagyon tiszteljük, szeretjük, és támogatjuk anyagilag, mert sajnos a vállalkozása nagyon nem megy, de nincs sok más lehetősége, és még van 8 éve a nyugdíjig.