Rossz anyós? Vagy "jogos" a düh?

Igen, én is azt csodálom, hogy még nem roppant össze. Kevés rosszabb dolog van, mint ha beteg a gyerek, és nem lehet rajta segíteni. Ráadásul mindkettő és ezentúl egyedül kell ezzel megküzdenie, mert a társát is elveszítette.

Attól, hogy próbálja valahogy levezetni a feszültséget, még valószínűleg imádta a fiadat, amíg élt.

Szülőként biztos nagyon nehéz lehet ez, de gondolj bele:még fiatal, és egyszer majd biztosan szeretne továbblépni. Az ő esetében viszont két beteg kisgyerekkel ez nem biztos, hogy megvalósítható. Szerinted mekkora lelki teher ez neki?

"és kicsit úgy érzem, mint ha ő boldog lenne"

Ezért vagy rossz anyós. Rosszindulatú, sajnálod tőle a boldogságot. Egyébként nem hiszem hogy túlzottan az lenne, mikor ekkora terhet mért rá a sors. A fiadnak jó felesége volt, imádta, le se szakadtak egymásról. Ezen nem változtat az, hogy ő most megpróbál talpra állni, új kapcsolatba kezdeni. A fiad meg, ha szerette, akkor azt kívánná, hogy találja meg a boldogságot. Ez lenne a normális.

Nem kívánhatod a menyedtől, hogy örök gyászban legyen. Biztos, hogy ha kívánhatná ő is azt kívánná, hogy éljen még a fiad, és egészségesek legyenek a gyerekek. Rettentő nehéz lehet most neki. Megértelek téged is. De én is idővel megpróbálnék egy új lelki támaszt keresni egy férfi személyében. Ezért nem haragudhatsz rá.

Részvétem a fiad miatt

Rosszindulatú, önző anyós vagy.

Kibeszéled másokkal és még itt is, idegenek előtt azt a nőt, aki szerette a fiad, ápolja az unokáidat. Fiatal nő létére, boldog mer lenni néha, sőt eljár szórakozni, sőt akár még férfiakkal is ismerkedne... borzasztó... ahelyett, hogy özvegyi fátylában temetné el elevenen önmagát.

Inkább magadról írhatnál, Te mit teszel meg az unokáidért? Vagy ők se legyenek boldogok? A fiad ezt akarná? Szomorú, besavanyodott, magányos özvegyet? Ha szerették egymást, akkor nagyon nem hinném. Nézz magadba.

És miért baj, ha ezek után még próbál boldog lenni és esetleg szeretne még párkapcsolatot? Maradjon örökre egyedül?

Egyébként te írtad a kérdésben opciónak a rossz anyóst.

Azt írtad, hogy nagyon szerették egymást a fiaddal, ezen már semmi sem változtat, nem fogja kevésbé szeretni, ha esetleg lesz majd idővel valakije.

Hidd el a menyed örülne a legjobban, ha még élne a fiad, ha lenne még férje, gyerekeinek apja.

A gyász feldolgozása mindenkinél másmilyen, mindenkinél más az az idő, ami alatt "kikerül" a mélypontról.

Nem hiszem, hogy a menyed alig várta, hogy végre özvegy lehessen és egyedül maradhasson két beteg gyerekkel, mert az jelenti az igazi szabadságot.

Az sem valószínű, hogy "elfelejtette" a férjét, vagy már nem gyászolja.

Próbálj meg arra gondolni, hogy korábban ketten voltak, nagyon szerették egymást, és a menyed most ezt a támaszt veszítette el. Tehát kell neki valami, amibe kapaszkodhat, ami feltölti, ami miatt tovább tudja csinálni ezeket a napokat.

Azt áruld el nekem, miért ne lehetne boldog? Legyen boldogtalan immáron egész életére?

Boldogtalan anya gondozza a beteg gyerekeket?

Vagy mit akarsz tulajdonképpen?

Azt, hogy innentől kizárólag búslakodjon a férje elvesztésétől és örök életében egyedül legyen? Ezt akarnád? Vagy mit? Mert a szavaidból ez jön le.